világjárvány;filmipar;mozik;

2020-06-06 08:00:00

Filmipar a koronavírus árnyékában

A világjárvány letarolta a filmipart és -művészetet. A kilátások nem jók: a részleges és kompromisszumos mozinyitások nem jelentik azt, hogy idén talpra tudna állni a szegmens. Bár érkeznek hírek nagy nemzetközi blockbusterek forgatásnak újraindulásáról, optimista becslések szerint csak ősszel kezdhetnek dolgozni a stábok.

Amikor március közepén világszerte meghirdették a kijárási korlátozásokat, a legtöbben azt gondolták, hogy rövid, körülbelül kéthetes hiátusra kell gondolni. Mint ahogy a számos tévés

produkcióban is érintett Gina Prince-Bythewood rendező nyilatkozott a témában alapos oknyomozást lebonyolító Los Angeles Times-nak: nem csak az ő projektjei, minden stúdió és gyártó erre készült Hollywoodban.

Ehhez képes most igen óvatos becsléseket hallani arról, hogy esetleg júniusban elkezdődhet a produkciók újraélesztése. Kay Cannon rendező ennél pesszimistább, úgy véli, Hollywoodnak előbb ki kell dolgoznia azokat a biztonsági protokollokat, melyek mellett lehet majd érdemeben forgatni, amíg nem lesz a koronavírusnak konkrét ellenszere. Akiva Goldsman író-producer szerint mindenki azt gondolta az álomgyárban, hogy „semmi extra” nem fog történni, szavai szerint mindenki tévedett és jó, ha ősszel újra kezdődhetnek majd a forgatási munkálatok. Mindemellett a szakember megjegyezte, az is időbe fog telni, hogy a produkció költségvetését átszabják, mert egyrészt a kiesett idő miatt szereposztások dőlhetnek be, illetve kellenek majd egészségügyi részlegek is stábokba orvosokkal és nővérekkel, ezeknek a költségeit pedig senki sem tervezte be korábban.

Jason Blum producer szerint, csak minimális költségvetéssel és emiatt ministábbal dolgozó produkcióknak van esélye, hogy 2020-ban forgassanak az Egyesült Államokban és nem tartja elképzelhetőnek, hogy egy Marvel méretű projekt 2021 előtt elindulhasson. Igaz, minap érkezett a hír, hogy a Mission Impossible hetedik részének forgatási munkálatai szeptemberben biztosan újraindulnak, ám a Screen International információja szerint a forgatás elsősorban Angliában lesz Olaszország helyett.

A magyar filmek újraindulnak

Ami a magyarországi forgatásokat illeti: a hazai produkciók nemzetközi mércék szerint többnyire mini méretűnek számítanak, így sokkal könnyebb az újraindításuk. Az első, mely már a napokban elindulhat, az Madarász Isti második nagyjátékfilmjének, az Átjáróháznak a forgatása, mely az alkotók nyilatkozatai szerint egy modern szerelmesfilm lesz és pont a pandémia miatt kellett felfüggeszteni a már február közepe óta zajló felvételeket. Június 15-én elindul Rohonyi Gábor Ha elfárad, viheti című fantasy vígjátéka. A lényegi változás, hogy egyeztetési nehézségek miatt le kellett cserélni a főszerepre kiválasztott Scherer Pétert, a beugró Thuróczy Szabolcs lesz.

Nemsokára megkapja a zöld jelzést a Dobó Kata és Gulyás Buda közös rendezésében készülő El a kezekkel a Papámtól! című komédia, mely arról is ismert, hogy 900 millió forint támogatást kapott a Nemzeti Filmintézettől. És ne feledkezzünk el a Katinka című portréfilmről sem: a sokszoros olimpiai bajnok úszónkról, Hosszú Katinkáról készülő dokumentumfilm alkotói úgy gondolták, hogy beleírják a koronavírust a forgatókönyvbe – ha már így hozta az élet –, és nem is álltak le soha a munkálatokkal. Több filmes szakember megjegyezte: tulajdonképpen a magyar kormány sosem tiltotta be a filmforgatásokat. Az, hogy ki állt le, és ki nem, az egyéni felelősségen alapuló döntés volt mindenki részéről. Igaz, most már elérhető Papp János HSA szakember által készített egészségvédelmi terv. A tizennyolc oldalas dokumentum tartalmazza, mit kell betartani a forgatások során. 

Azok a filmipari szakmunkások és kreatívok pedig, akik munka nélkül maradtak, még pályázhattak is a Nemzeti Filmintézet által felajánlott ötvenmillió forintos segélycsomagra, melyet a Magyar Filmakadémia osztott szét: a szervezet információ szerint hét filmes produkciós cég (Filmpartners Kft., Filmkontroll Kft., Unio Film Kft., Unionfilm Entertainment Kft., Bologna Bt., Magyar Producerek Szövetsége, Hematitfilm Kft.) és kettő magányszemély pályázott, így összesen rendelkezésre álló 50,9 millió forintból 636 személynek adtak fejenként 80 ezer forintos adományt. (Emberre bontva 956 kérvény érkezett be.)

Minden segítség segítség – különösen, hogy több más művészeti ágban kvázi semmi segélyezés nem volt efféle segítő esemény – de mégsem tűnik túl soknak ismervén, hogy több mint tízezer ember dolgozik projektalapon a magyar filmiparban. Amikor a magyar filmipar pénztermelő részéről beszélünk, akkor a nemzetközi produkciók által hozott dollármilliókra gondolunk, kérdés tehát: a nagy nemzetközi produkciók mikor térhetnek vissza? Adam Goodman a budapesti bázisú Midatlantic Films tulajdonosa a Variety-nek elmondta: becslései szerint szeptemberben jöhetnek vissza Magyarországra az amerikai stábok. 

Mozis fronton nagyobb a válság

Noha a június 4-i kormányinfón Gulyás Gergely kormány szóvivő bejelentette, június 20-án a mozik is újra nyithatnak, egyáltalán nem biztos, hogy aznap már a kedvenc multiplexünkben fogunk ülni pattogatott kukoricával a kezünkben. Ahogy Buda Andrea, a piacvezető Cinema City PR és marketing igazgatója lapunknak fogalmazott: ha döntenek a vészhelyzet megszűnéséről, ha egyértelmű lesz, milyen korlátozásokkal nyithatnak majd meg a filmszínházak, akkor majd mérlegelnek, milyen szinten éri meg az üzemeltetés. Például Csehországban és Bulgáriában a Cinema City nem nyitott meg, noha az ottani szabályozások ezt már lehetővé tennék, de ugyanígy döntött például Szlovákiában is a CineMaxx hálózat.

Buda Andrea emlékeztetett arra: a bezárás előtti időszakban, amikor száz főben maximalizálták a zárt térbe beengedhető emberek számát, akkor is átlagban negyven-ötven ember volt egy-egy előadáson. Ez, a húsz-harminc százalékos kihasználtság veszteséges működést eredményezett, de akkor bevállalták, hogy minél tovább tudjanak munkát adni az alkalmazottaknak. Ugyanakkor az újranyitás csak akkor fog bekövetkezni, ha lesznek hollywoodi filmek, azaz csak akkor tudnak majd műsort szerkeszteni, ha Amerikában is nyitnak a mozik, mert a nagy stúdiók nem fognak Magyarországon előbb bemutatni filmeket, mint a tengerentúlon. Az is nagyon fontos kérdés, hogy kinyithatnak majd-e a büfék, mert a multiplexek bevételeinek jelentős bevétele származik a popcornból és társaiból.

Mindemellett egy-egy álomgyári film marketing- és reklámkampánya két hónap, eddig pedig csak két film esetében kockáztattak: a Warner gondozásában készült új Christopher Nolan-mű, a Tenet, illetve a Disney új Mulanja, melyeket júliusra terveznek. Ha kisebb és független stúdiók alkotásai is elérhetőek lesznek, a két húzócímmel már elképzelhető a júliusi nyitás a multiplexekben. Illetve, régebbi, ki nem pörgött bemutatókat is újra lehet majd játszani. Buda Andrea szerint még Szabó István Zárójelentés című filmjének is lenne még számottevő nézője. 

Minisztériumok: nincs válasz

A hazai artmozik minden bizonnyal hamarabb reagálnak majd az újranyitás lehetőségére: kevesebb és többnyire kisebb termekkel üzemelnek. Borsos Erika, a Mozisok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke szerint azonban a kisebb vetítőhelyeknek is kell két-három hét felkészülési idő, mire újra tudnának nyitni, a műsorszerkesztés, a forgalmazókkal való egyeztetés, az új bemutatók korhatár-besorolásának folyamata, illetve a kópiák gyártása miatt.

Fontos tényező Borsos Erika szerint, hogy minden piaci szereplő bajban van. A hazai független és artmozik nem kaptak semmilyen extra támogatást a koronavírus okozta válság miatt, több piaci szereplő már fizetést sem tud adni az alkalmazottainak, vagy éppenséggel a felújításra előirányzott tartalékaikat élik fel, mely hosszú távon szintén nem jó stratégia. A MOSZ szerint szükség volna egy olyan segélycsomagra, mely a kiesett bevételeket pótolná. Ez ügyben megkeresték a Nemzeti Filmintézetet és az érintett minisztériumokat, de nem jött eddig válasz.

Persze, mozis fronton most a legnagyobb kérdés: vajon lesznek-e nézők? A Variety által publikált amerikai kutatás szerint a megkérdezettek hetven százaléka immár inkább otthon nézné meg az összes premierfilmet. Persze, a korábban rendszeres moziba járókat kérdező kutatások szerint viszont tűkön ülnek a filmrajongók, hogy ismét elérhető legyen a moziélmény.