Előfizetés

Egy pszichopata piramisjátéka

Müllner Dóra írása a Népszavának
Publikálás dátuma
2020.06.10. 10:00

Fotó: NETFLIX
A Netflix új, négyrészes dokumentum minisorozatatáról, a Filthy Rich – Jeffrey Epstein-ről elsőre az gondolhatnánk, hogy a XXI. század egyik legaljasabb bűnözőjéről szól, de szerencsére ez csak részben igaz, mert sokkal többről és sokkal fontosabb dolgokról is beszél. Nem jó érzés a Bret Easton Ellis regényeiből és thrillerekből ismert történeteket a valóságban látni. A Filthy Rich pedig az. Dokumentum thriller. A cím valami olyasmit jelent magyarul, hogy mocskosul gazdag, részben tehát igaz, hogy a sorozat alkotói megrajzolják egy nárcisztikus pszcihopata kórképét, de eközben sokkal inkább az áldozatok filmjét készítették el. És tették ezt azzal a céllal, hogy a maguk módján elégtételt szolgáltassanak Epstein áldozatainak. Ám ahhoz, hogy valamennyire is megérthessük a valóban felfoghatatlant, látnunk kell a nárcisztikus erőszaktevő összeomlását is. Jeffrey Epstein sokak által irigyelt élete gyakran került reflektorfénybe, folyamatosan befolyásos emberek társaságában és legtöbbször fényűző partikon tűnt fel. A gazdag, jóképű, sármos fehér férfit látta benne mindenki, aki elegáns, és szintén irigylésre méltó, tökéletesnek tűnő élettársával, Ghislaine Maxwellel nagystílű életet éltek. Hatalmukkal és pénzükkel visszaélve  tartották fenn magukról ezt a képet azért, hogy semmitől se kelljen tartaniuk, miközben több mint 20 éven át kislányok, fiatal nők ezreit hálózták be és aláztak meg, tartották őket függőségben, majd dobták őket el. Volt, akinek sikerült megszöknie, ám azután folyamatos menekülésben és rettegésben élt. Nem csak saját élvezetükre használták fel a lányokat, hanem prostitúcióra is kényszerítették őket, hogy ismert és kevésbé ismert nagyhatalmú “barátaik” kényükre-kedvükre szórakozhassanak. Arcok, megtört, de gyönyörű női arcok, személyes vallomások, fényképeken mosolygó vidám kislányok, a kiüresedett fényűzés képkockái, légifelvételek – a paradicsominak tűnő, mára üres szigetről, ahol kislányok, fiatal nők ezrei veszítették el álmaikat, és váltak testileg és lelkileg is kiszolgáltatottá – adják egymásnak a szót és közéjük ékelődve látjuk a kihallgatások képkockáin, ahogy Epstein arcán a pökhendiséget lassan felváltja a tehetetlen agresszió, és a lenéző, magabiztos félmosolyt a pengeszájú, visszafojtott düh. Ott vannak a filmben azok a cinkosok is, akik “csak” félrefordultak, azok a bűnrészesek is, akik részt vehettek a mocskos orgiákban. De szerencsére voltak olyan rendőrök, ügyvédek, FBI nyomozók is, akiket minden eszközzel és módszerrel megpróbáltak akadályozni munkájukban, akiket folyamatosan fenyegettek Epstein emberei, akiket magánnyomozók követtek, vagy egyszerűen csak feletteseik felsőbb utasításra lezárták a nyomozást. Bár egyszer kapott Epstein látszatbüntetést. 18 hónap luxus börtönt, ahonnan bármikor kijárhatott. Ám mindezek ellenére mégis voltak néhányan, akik nem adták fel, végig az áldozatok oldalán álltak, és életcéljukká vált Epstein bűnösségének bizonyítása. Megrázó és egyben felemelő a végkifejlethez közeledve az áldozatok arcán látni a felszabadult boldogságot, ami félelemmel és megtörtséggel vegyes, de mégis boldogság. Ezt akkor látjuk, amikor megtudják, hogy Epstein körül végül szorult a hurok, bíróság előtt kell felelnie, és ők is kiállhatnak igazságukért ország-világ előtt. Ám a sötét oldal ezt a boldogságot is képes szilánkjaira törni, hiszen végül a feloldozás esélyét jelentő tárgyalás elmarad. Epstein rejtélyes körülmények között öngyilkos lett, de nem zárható ki az idegenkezűség sem. Ám bárhogy is történt, Epstein, és még sokan mások, akiket magával ránthatott volna, valójában sosem feleltek tetteikért. Ám Lisa Bryan rendező, Joe Berlinger executive producer, valamint James Patterson, számos bestseller szerzője megtették azt, amit az igazságszolgáltatás nem tudott. Az áldozatok mégis megkapták a lehetőséget, hogy a nyilvánosság előtt, végre félelem nélkül elmondhassák igazukat. Miközben nézzük a sorozatot, hallgatva az áldozatok vallomásait, nem tudnak nem eszünkbe jutni a hazai bíróságok büntetési tételei a nők bántalmazásával és a pedofíliával kapcsolatos ügyekben. A film okozta szorongató érzés pedig nem oldódni, hanem erősödni kezd.  Info: Filthy Rich - Jeffrey Epstein 4 részes dokumentum sorozat Netflix magyar felirattal  

Cukormáz nélkül - avagy a napok a Gulág lágerében

Csepregi Evelyn
Publikálás dátuma
2020.06.09. 09:30

A koncentrációs tábor borzalmai után a szovjet munkatáborok mindennapjait ábrázolja Heather Morris legújabb regényében, amely egy fiatal lány sorsát követi nyomon.
Cecilia „Cilka” Klein 1926. március 17-én született a kelet-szlovákiai Kisszebenben. Családjával 1931-ben Bártfára költözött, 1942-ben innen deportálták Auschwitz-Birkenauba. A háború végén, a szovjet felszabadítást követően elítélték kollaboránsként, s a szibériai Vorkuta Gulagra küldték tizenöt év kényszermunkára. Tíz év múlva bocsátották szabadon, majd egy prágai börtönbe küldték, 1959-ben kapta meg a csehszlovák állampolgárságot. Cilka a Gulagon megismert férfival telepedett le Kassán, ott élt 2004-ben bekövetkezett haláláig. Az ő történetének foszlányait ismerhetjük meg Az auschwitzi tetováló szerzője, Heather Morris Cilka utazása című regényéből, amelyet az online megrendezett Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron mutattak be vasárnap. Az új-zélandi születésű, jelenleg Melbourne-ban élő Heather Morris 2003-ban kórházi munkája során ismerkedett meg Lale Sokolovval, aki beavatta őt múltjába, a holokausztról őrzött emlékeinek részleteibe. Ő volt az a fogoly, aki a tábori rabok karjára tetoválta a megkülönböztetés jeleként alkalmazott számokat. A férfi története azonban több volt ennél, időközben szerelmes lett: megismerte Gitát, későbbi feleségét, aki történetesen Cecilia Klein tábori barátnője volt. A tizenhatéves Cilka szépségére hamar felfigyeltek, egy magas rangú tiszt elkülönítette őt, és amellett, hogy szexuális erőszakot gyakorolt a kiszolgáltatott helyzetben lévő lányon, súlyos feladattal látta el. A szerző második regényében, a korábban megismert Cilka útját mutatja be, de a történet nem Auschwitz-Birkenauban, hanem a szibériai büntetőtáborban játszódik. Heather Morris azonban a könyv elején leszögezi, a Lale Sokolov és mások visszaemlékezésein, valamint saját kutatásain alapuló írás a képzelet szüleménye, nem egyezik meg egészében Cilka Klein életének eseményeivel, egyes szereplői kitaláltak esetleg több karakterből vannak összegyúrva. A regény a munkatábor borzalmait, a sarkkörön túli, szélsőséges időjárási körülményeknek és a szüntelen erőszaknak kitett rabok mindennapjait, valamint a fiatal lányban lejátszódó érzelmi harcokat is kiemeli: fél, hogy rabtársai kiközösítik majd, ha megtudják mit tett a túlélésért a „másik helyen”. A mű érzékenyen tárgyalja a nőket ért sorozatos szexuális bántalmazást, és azokat a kényszer-kompromisszumokat, amiket az életben maradásért megtettek, meg kellett tenniük. Mint a bemutatón az író is kiemelte, amikor a holokausztról beszélünk, a halálos áldozatok mellett nem feledkezhetünk el azokról a lányokról, nőkről sem, akik állandó erőszaknak, majd az emiatt érzett szégyenüknek voltak kitéve évtizedekig. A könyv ezt a feszültséget árnyalja, s hangsúlyozza Cilka bátorságát és kitartását, önzetlen segíteni akarását (amelyről sokan beszámoltak a szerzőnek): ha kellett, ételt lopott társainak, vagy gondolkodás nélkül berohant a beomlott szénbányába megmenteni a rabokat és az őröket. Egy orvosnő segítségével a kórházba került dolgozni, ahol rövid idő alatt nélkülözhetetlen lett, sokak életét mentette meg. Miközben megismerjük az őt körülvevőket, a barakk lakóit és a kórházi személyzetet, valódi karakterek és motivációk rajzolódnak ki előttünk. Heather Morris megjegyezte, nem vonhatta be cukormázzal a történetet, ám az embertelen körülmények közt időnként az emberit is megpillanthatjuk. A könyv a brutalitások leírásán túl ismeretlen történeteket is feltár előttünk, újabb fájdalmas mementót adva arról, mire képes az ember.

Plakátokkal segítenek

Népszava
Publikálás dátuma
2020.06.08. 20:38

A koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került kulturális helyeket, közösségi projekteket és kiadványokat támogatja az a nemzetközi képzőművészeti kezdeményezés, amelyhez a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület (FKSE) és a Trafó Galéria is csatlakozik. Az ötletgazda Wolfgang Tillmans Turner-díjas német fotográfus, ő és az általa létrehozott Between Bridges alapítvány szervezi a kampányt, amelyhez ötven neves képzőművész ajánlott fel plakátokat, többek között Marlene Dumas, Jeff Koons, Pierre Huyghe, Andreas Gursky, Wolfgang Tillmans, Luc Tuymans, Thomas Ruff és Anne Imhof. A plakátok nyomtatásáról és Budapestre szállításáról a Between Bridges gondoskodik, a printek utáni teljes bevételt az eladó szervezetek számára ajánlották fel. A befolyt összeg felét az FKSE működési költségeire, míg másik felét a Trafó Galéria jövő évadra tervezett kiállításaira és egyéb eseményeire (performanszok, vetítések stb.) felkért hazai képzőművészek tiszteletdíjára fordítják. Fontosnak tartják a hazai képzőművészeti szervezetek és intézmények között létrejövő összefogást is, amely nélkül a hazai képzőművészek pályakezdésének és pályán maradásának segítését és érdekképviseletét elképzelhetetlen a jelenlegi bizonytalan helyzetben. Az A2 méretű plakátok darabszáma nem limitált, de azok kizárólag a kampány végéig, azaz július 1.-ig érhetőek el.