vakcina;koronavírus;

2020-06-08 17:24:30

Részben mégiscsak ember rakhatta össze az új koronavírust

Ez viszont azt jelenti, hogy a vakcinát is sokkal nehezebb lesz legyártani.

Egy norvég virológus azt állítja, olyan szekvenciákat talált a vírus felületén lévő tüskék fehérjeláncában, amik arra utalhatnak, hogy a kórokozót, legalább részben, ember rakta össze, írja az azonnali.hu.

Emlékeztetőül: a koronavírus-járvány eredetét magyarázó összeesküvés-elméletek egyik legnépszerűbbike, hogy a vírus valójában nem is egy kínai húspiacon vásárolt denevérből származik, hanem egy laboratóriumból szökött ki.  Ezt az elméletet azonban egyetlen tudományos kutatás sem támasztotta alá - eddig.

A most készült tanulmány (a Quarterly Review of Biophysics tudományos folyóirat hozza) szerint viszont a vuhani koronavírust ha nem is ember hozta létre, de mesterségesen belenyúlhattak a struktúrájába. A tanulmány arra is rámutat, hogy a vírus szinte egyáltalán nem mutálódott, amióta elkezdett terjedni az emberek között, ez pedig azt jelentheti, hogy a vírus addigra már „kész volt”, és ez nagyon ritka az olyan vírusoknál, amik átlépik a fajok közötti határokat.

Mindenesetre a vírusnak Birger Sørensen virológus szerint vannak olyan tulajdonságai, amik erősen eltérnek a SARS-ért felelős koronavírustól, és korábban sosem voltak jelen a természetben.

Amennyiben a koronavírus szerkezetét valóban módosították mesterségesen, a vakcina előállítása is sokkal lassabb lehet, mert egy ember által manipulált vírus egészen más megközelítést igényel a természetesnél.