Matolcsy György;euró;válság;Varga Mihály;

2020-06-08 16:49:59

Matolcsy György ismét az euró ellen ágál

Varga Mihály korábban az EU legígéretesebb kezdeményezésének nevezte a közös pénzt, amelynek bevezetését Magyarország a csatlakozással vállalta.

Önálló pénzpolitikával nyertesen lehet kikerülni még egy közel évtizedes nehéz szakaszból is, de el kell kerülni a külső eladósodást – vonta le a tanulságot Európa elmúlt ötven évének három nagy válságából Matolcsy György. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke ismét az euró bevezetése ellen érvelt a növekedés.hu portálon megjelent hétfői cikkében.

A jegybankelnök szerint az európai integráció első nagy válságát az 1970-es évtized két olajárrobbanása hozta el. Az USA akkor a két háborús vesztes – Japán és Németország – amerikai gazdasággal szembeni térnyerését kívánta megállítani, ám Matolcsy szerint végül kontinensünk megerősödését hozta a nyugat-európai országok önálló pénzpolitikája volt.  – Az önálló pénzpolitika megengedte, hogy a legjobb exportágazatok megerősödjenek:

német gépipar és vegyipar, francia közlekedési ipar, olasz kézművesipar, skandináv tőkeintenzív iparágak – hangsúlyozta Matolcsy György. 

Szerinte a harmadik válság éppen csak elkezdődött, ugyanis 2020 elejétől a Covid-19 járvány nyomában az EU-országok többségében gazdasági válság alakul ki. Ennek legyőzésére ismét az „önálló nemzeti pénzpolitikát” ajánlotta, egyben szerinte a válság terheinek enyhítésére nem szabad külső hiteleket felvenni, „mert az korlátozza, majd megszünteti az önálló pénzpolitika mozgásterét”. – Ezt mi magyarok tudjuk a legjobban, mert ez történt velünk 2002 és 2010 között: ebből törtünk ki az elmúlt évtizedben –fűzte hozzá.

Ahogy arról a Népszava is beszámolt, Matolcsy György tavaly novemberben a Financial Timesban írott cikkében azt állította, hogy az euró csapda, ki kell lépni belőle. Ezzel szemben rá egy nappal Varga Mihály pénzügyminiszter az mfor.hu-n az eurót az unió legígéretesebb, de befejezetlen kezdeményezésnek nevezte. Megerősítette azt is, hogy uniós tagságunkkal vállaltuk az euró bevezetését.