Jobbik-Konzervatívok;kilépés;Sneider Tamás;Jakab Péter;

2020-06-08 22:20:53

Hónapok óta nem jegyzi be a törvényszék Jakab Pétert a Jobbik elnökeként

Papíron nincs elnöke a fogyatkozó ellenzéki pártnak.

Nem csak a személyi ellentétek, kilépések sújtják a Jobbikot, hanem a bíróság malmai is lassan őrölnek: Jakab Péter hivatalosan nem a párt elnöke – derült ki a kormánypárti Hír TV hétfői riportjából. Ugyanis a televízió kérdésére a Jobbik sajtóosztálya azt válaszolta, hogy ugyan időben beadták a Fővárosi Törvényszéknek a január végén megválasztott elnök bejegyzési kérelmét, ám választ a mai napig nem kaptak. Megjegyezték azt is, hogy az előző elnök, Sneider Tamás esetében ugyanígy járt el a bíróság, és papíron szintén hónapokig nem volt elnökük.

Jakab Péter esetéről egyébként maga Sneider beszélt az Azonnali.hu-nak június 5-én, miután Varga-Damm Andreával és Farkas Gergellyel együtt még májusban kiléptek a Jobbik parlamenti frakciójából. Nem személyi vagy politikai okokra hivatkozva, de később Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere is visszadta a jobbikos párttagságát. – Még arra sem voltak hajlandóak, hogy kérjék a pártelnöki lemondási nyilatkozatomat, mint ahogy ezt én korábban megtettem Vona Gábortól, hogy könnyebben jegyeztethessék be az új elnököt – mondta Sneider Tamás, aki az új pártvezetéssel kirobbant konfliktus miatt a parlamenti alelnöki pozíciójáról is lemondott.

Hozzátette: