vendéglátás;járvány;szórakozóhelyek;bulinegyed;

2020-06-11 06:00:00

Veszélyben a bulinegyed

Hiába csökkent drasztikusan a bulinegyed forgalma, a szórakozóhelyek tulajdonosai nem kapnak haladékot, fejleszteniük kell, ha éjszaka is nyitva akarnak tartani.

A járványügyi korlátozások feloldása után ismét megjelentek a vendégek a bulinegyedben, ám a szórakozóhelyek tulajdonosainak az egyelőre alacsony forgalom mellett a Belső-Erzsébetvárosra vonatkozó új szabályokkal is meg kell küzdeniük.

- Most mindenki a túlélésért küzd. Az új problémákat mindenki egy időre a polcra tette, mert csak 2-3 hónap múlva kell megfelelni az új szabályok egy részének – fogalmazott a Népszavának Zsendovits Ábel, a Szimpla Kert tulajdonosa, aki tagja a kerületi éjszakai élet újraszabályozásáról egyeztető tanácsnak. Megítélése szerint a helyek harmada bezárhat, a túlélők pedig azzal próbálnak meg majd spórolni, hogy inkább csak este 10-ig tartják nyitva a teraszaikat, illetve éjfélre bezárnak, ellenkező esetben nőnek a kiadásaik.

A teraszok este 10-ig tartó működésének szigorúbb ellenőrzése, a járványügyi szabályok, valamint az éjfél utáni nyitvatartás új feltételei azt eredményezik, hogy a vendéglátók vagy kevesebb embert tudnak majd fogadni, vagy a hosszabb éjszakai nyitva tartás érdekében fejleszteniük kell a tulajdonosoknak.

Mindezek következtében az éjfél után nyitva tartó szórakozóhelyek számának csökkenésére számít Ujvári-Kövér Mónika, Erzsébetváros alpolgármestere, aki lapunk felvetésére, miszerint miért éppen válság idején kell növelni az üzletvezetők terheit, azt mondta: az önkormányzatnak minden helyi vállalkozást segítenie kell, de az a szempont elsőbbséget élvez a szórakozóhelyek esetében, hogy a helyben élők életkörülményei javuljanak.

A kerületi vezetés igyekszik összehangolni az igényeket, ezért is tervezik úgy, hogy a járványhelyzet végétől számítva 60 napot adnak a szórakozóhelyeknek, hogy megfeleljenek az éjfél utáni nyitvatartáshoz szükséges feltételeknek. - Élni és élni hagyni, erre törekszünk – mondta Ujvári-Kövér Mónika, hozzátéve, hogy elsősorban a nagyobb szolgáltatókat terhelhetik jelentősebb fejlesztési kötelezettségek.

A kerület egyébként jelentős iparűzési adóbevételekhez jut a turizmus-vendéglátás révén, tehát a városvezetésnek is érdekében áll, hogy minél több üzlet átvészelje a válságot. Kérdésünkre Zsendovits Ábel elmondta, hogy bár a nyugati példák is azt mutatják, hogy a fejlesztésekért cserébe adókedvezményt kapnak a vállalkozások, de ez az eddigi egyeztetéseken nem merült fel.

A civilek egy részét képviselő A mi Erzsébetvárosunk közösség képviseletében Lugosi András ugyanakkor sokkal drasztikusabb változást javasolt. - A legjobb mindnyájunknak az volna, ha a régi bulinegyed abban a formájában, ahogy a vírus előtti években működött, egyáltalán nem térne vissza már soha – fogalmazott. Elképzelése szerint jobban kellene hangsúlyozni a Zsidónegyed múltját és sajátosságait, ennek megfeleltetve az ottani kulturális szolgáltatásokat és az éjszakai élet szabályait. Javaslatáról a későbbiekben egyeztetnek.

„Mindenképp fontos lenne, hogy a tervezett változtatások a nyitvatartásra és a teraszokra életbe lépjenek, mert nem látjuk, hogy milyen ütemben fog növekedni a szórakozó emberek száma a kerületben” – nyilatkozta lapunknak Novák Gergő, a szintén civileket képviselő Élhető Erzsébetváros Egyesület munkatársa. Megértően beszélt a szórakozóhelyek problémáiról, de szerinte nem lenne jó, ha szabályozatlan környezetben érné a lakosságot a turizmus fellendülése.

„Lényegesen élhetőbb lett a kerület a koronavírus-járvány óta, nyugodtabbak az utcák és csökkent a forgalom. Azonban visszatérőben vannak az ordítozások és a köztisztaság is romlik, ami hosszabb távon valószínűleg tovább fog romlani, ezért törekszünk arra, hogy a lakóknak hamarabb biztosítsa az új szabályozás a pihenés lehetőségét, a tiszta környezetet” – mondta Novák.

Elmaradtak a turisták, megjelentek a tinik

A fővárosi korlátozások lazítása óta sem nyitott újra a vendéglátóhelyek jó negyede a bulinegyedben. A szombat este lassan éjszakába fordul, de minden nehézség nélkül lehet sétálni a szokatlanul csendes Király utcán, ahol korábban bulizók, főleg turisták tömegei kerülgették egymást a keskeny járdán. A bejárati ajtók jelentős részén a „zárva” felirat lóg. Egy-két népszerűbb, csendesen pezsgő helyet leszámítva a többi bárban és étteremben elvétve látni vendéget.

A máskor igen forgalmas Udvarom és Füge Udvar is első vendégeire várt még, ezért a bulinegyed legnagyobb szórakozókomplexuma felé indultunk, az Akácfa utcai Fogas-Instant irányába. Zárt acélkapu fogad minket, bentről neszeket hallunk. „Zárva” – kiáltja kérdésünkre egy rekedtes férfi hang. Pár szót váltanánk vele, de nem lehet: - Nincs kulcsom – kiáltja, majd hozzáteszi, hogy valamikor augusztusban nyitnak. A népszerű hely igyekszik a maga hasznára fordítani a pangó éjszakai életet – igaz módja is van rá –, tulajdonosai felújításba fogtak.

- Veszteségminimalizálás, ez van. Nem tudtunk tovább várni, azonnal nyitottunk, amint lehetett. Kevesebben vagyunk, muszáj volt valamennyi bevételt szerezni több hónapnyi leállás után – mondta egy cigarettáját szívó pultos a Dob utcában, ahol egy csapat magyar törzsvendég fogyasztott bent. A férfi szerint amióta eltűntek a külföldiek, csak azok a helyek tudnak érdemi forgalmat bonyolítani, ahol van terasz. Náluk nincs, így csak a magyar törzsvendégek jönnek hozzájuk.

Zsendovits Ábel, a Szimpla Kert tulajdonosa lapunknak azt mondta, hogy a korábbi forgalom 4-5 százalékát is nehezen hozták a fővárosi vendéglátás újraindulása óta. A Szimpla a külföldiek által meghódított hely, a magyar vendégek aránya fokozatosan csökkent az évek során, most ennek megfordítására törekednek. - Nem látok olyan sikereket másoknál sem, hogy a magyarokat becsábították volna a külföldiek helyére. Olyanról pedig egyáltalán nem tudok, ahol az újraindulás óta nullára kihoznák működésüket – tette hozzá.

- Bár alakul a forgalmunk, de a gazdasági helyzet miatt érezhetően kevesebbet költenek a vendégek – fogalmazott a Király utca egyik népszerű borozójának felszolgálója. Hozzátette, hogy mióta a belső tereket is megnyithatták, sokat javult a bevételük, de nehéz eldönteni, hogy ez csak a szabadabb élet lehetőségét élvező emberek rövid hulláma-e, vagy tényleg javulni fog a helyzetük. Ez országosan is jellemző: mivel az emberek jelentős hányada elvesztette fizetését, másoknál csökkentették bérüket, illetve fizetés nélküli szabadságra küldték őket, érezhetően kevesebbet költenek vendéglátóhelyeken.

A korábbi időket idéző élet volt viszont a Deák tér melletti parkban. - Eltűntek a külföldiek, de jöttek helyettük a tinik – mondta velősen az egyik legnagyobb teraszos hely üzletvezetője. - Hónapokig össze voltak zárva a szüleikkel, most mindenki kimenekült a térre, illetve hozzánk.