költségvetés;Karácsony Gergely;golyó;

2020-06-11 08:00:35

Karácsony golyó és kötél általi halálról beszélt a kormányzati egyeztetések kapcsán

A főpolgármester szerint a kormánypárt városvezetők felvetései azt mutatják: ellenállás van a kabinet költségvetési terveivel szemben.

Ugyan még van idő a költségvetési tervezet elfogadásáig, úgy érzi, a tárgyalások kiüresedtek, az önkormányzatokat pedig csak az ítélethirdetésre hívták, a tárgyalásra nem, kommentálta az ATV Egyenes beszéd című műsorában Karácsony Gergely azt, hogy az önkormányzati szövetségek a Belügyminisztériumban tárgyaltak a kormánnyal. 

A főpolgármester úgy érzi: a kormány nem látja, hogy Budapest ügye egyben az ország ügye is, hiszen ha a főváros megroppan, Magyarország gazdasági motorja kezd akadozni. Egyébként, mutatott ré Karácsony, a megbeszélésen volt néhány olyan felvetés, amit kormánypárti polgármesterek fogalmaztak meg a költségvetéssel kapcsolatban - szerinte ez azt mutatja, hogy sok irányból van ellenállás a tervezettel szemben.

Karácsony szerint Budapestnek két problémával kell megküzdenie: a koronavírussal és a járvány okozta gazdasági visszaeséssel. A kormányzat megszorító csomagjának fele szerinte a fővárost érinti, de, mint fogalmazott: a budapestiek sem naivak, ha a költségvetést a jelenlegi formájában elfogadják, az egy politikai döntés lesz.

Karácsony azt ígérte, mindig azon lesz, hogy legyen együttműködés, de ennek nem lehet az az alapja, hogy "arról szól a beszélgetés, hogy golyó vagy kötél általi halál legyen".