Sebastian Vettel;Forma-1;Sebatian Vettel;

2020-06-12 10:30:00

Megfáradt bajnok

Az idei szezon végén távozik a Ferraritól a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel. Lehet, a német pilóta a teljes sorozatnak búcsút int.

Miután Fernando Alonso öt év alatt nem tudott világbajnoki címet szerezni a vörösöknél, a 2014-es szezon után távozott, a maranellóiak pedig a négyszeres német vb-győztessel pótolták a spanyolt.

Vettel jól kezdett, az első hat versenyből ötször a dobogón végzett, Malajziában nyerni tudott, már a második futamán. Bár a két Mercedes tempóját egyik csapat sem tudta megközelíteni, a német volt az első számú üldöző, később győzött a Hungaroringen és Szingapúrban is, az idényt a harmadik helyen fejezte be Lewis Hamilton és Nico Rosberg mögött. Vettel jól érezte magát, gyakran ugratta a sajtótájékoztatókon két riválisát (akik nem mindig vették a poént).

A 2016-os év viszont nem hozta el azt a fejlődést, amit az olaszoknál szerettek volna. Nem sikerült futamot nyernie, technikai hiba miatt kiesett Bahreinben és Ausztriában, Oroszországban jött az emlékezetes balesete Danyiil Kvjattal, Malajziában pedig Rosberggel ütközött a rajt után, így ott is pont nélkül maradt. Hét dobogós pozíció, és összetettben negyedik hely lett a vége, ami csalódásnak számított. 

A következő, 2017-es vb-sorozatra olyan autót építettek az olaszok, ami képes volt felvenni a versenyt a Mercedesszel. Vettel elképesztő formában kezdte a szezont, az első hat futamon három győzelem és három ezüst volt a mérlege, ő lett Hamilton fő kihívója. Ezt a nyomást viszont sem ő, sem a Ferrari nem tudta kezelni. Bakuban a német Hamilton mögött haladt a safety car alatt, és azt hitte, a brit szándékosan tartotta fel, emiatt látványosan „meglökte” riválisát. A versenybíráktól 10 másodperces stop-and-go büntetést kapott a sportszerűtlen cselekedetéért. És hiába sikerült a Magyar és a Brazil Nagydíjat megnyernie, Japánban a technika hagyta cserben, Silverstone-ban két körrel a vége előtt defektet kapott, Szingapúrban vastagon benne volt abban a rajtbalesetben, ami végül a kiesését okozta, Mexikóban pedig az Nemzetközi Automobil Szövetség versenyigazgatóját, Charlie Whitingot küldte el melegebb éghajlatra, a Max Verstappen elleni csata frusztrációja miatt pedig kis híján Daniel Ricciardo versenyének vetett véget. Vettel az év végén második lett Hamilton mögött.

A következő szezon kísértetiesen hasonló volt az előzőhöz, a végén Hamilton ismét világbajnok lett, a németnek megint maradt a keserédes második hely.

A tavalyi szezonban Vettel kapott egy sikerre éhes fiatal csapattársat Charles Leclerc személyében. A monacói Bahreinben fittyet hányva a csapatutasításra elment Vettel mellett, és ha nem jön közbe technikai hiba, magabiztosan megnyerte volna a futamot, miközben csapattársa megint besokallt. Leclerc-nek köszönhetően 10 év után nyert megint futamot a Ferrari Olaszországban. Új vezér született Maranellóban, Vettel pedig lassan elveszítette mindenkinek a támogatását. Szingapúrban sikerült nyernie, bár a csapatnál utasították, hogy engedje vissza Leclercet, miután a taktika neki kedvezett, de Vettel megtagadta ennek teljesítését. Így tett az Orosz Nagydíjon is, Leclerc szélárnyékát kihasználva vezetést szerzett, de itt sem adta vissza a pozíciót, technikai hiba miatt kiesett. 

A Brazil Nagydíjon bekövetkezett, amire számítani lehetett: Leclerc a mezőny sűrűjéből rajtolva is megelőzte Vettelt, aki visszatámadott, összeütköztek, és mindketten kiestek. A két Mercedes mellett Verstappen is Leclerc is megelőzte az év végén.

Ezek után nem jelentett meglepetést a bejelentés, hogy a Ferrari nem hosszabbít szerződést Vettellel, így ez lesz az utolsó szezonja a vörösöknél. Carlos Sainz érkezik jövőre a helyére. Elképzelhető, hogy Vettel mindössze 32 évesen visszavonul. Összességében keserű szájízzel ér véget kapcsolata a Ferrarival.

„Ebben a sportágban csak akkor lehet a maximumot elérni, ha nyugalom és harmónia van az ember körül – mondta Vettel. – Ezért minden érintettnek sokat kell tenni. A csapat számára és számomra is világossá vált, hogy nem érezzük a vágyat a közös munka folytatására.”

A Ferrarinál több fontos pozícióban is cserélődtek az emberek az évek alatt és mindig hatalmas volt a nyomás a csapaton. Amíg korábban Mark Webber és Raikönnen is szárnysegédnek számított Vettel mellett, amint jött egy ambiciózus pilóta (Ricciardo, Leclerc), annyira meglepték őt, hogy mindkettőtől kikapott és rendkívül rosszul érintette, hogy házon belül sem mindig ő a favorizált pilóta.  

Egyelőre nem lehet tudni, hogy Vettel melyik istállónál folytatja. A sajtó hetek óta arról spekulál, hogy a Mercedeshez igazolhat, ugyanakkor ha ez a lehetőség nem jön össze, valószínűleg búcsút int a Forma-1-nek.