Nem könnyű „össznépi szavazást” tartani, kiváltképp járvány idején. De ha a rendszer úgy látja, hogy jobb minél előbb túl lenni rajta, akkor neki kell futni, a karantént idő előtt fel kell oldani, még azon az áron is, hogy Moszkvában az egymillió lakosra jutó új fertőzöttek száma még mindig akkora, mint amekkora Spanyolországban volt csúcsidőben. Az idő azonban szorít. A Kreml tart attól, hogy a halogatás nem neki kedvez. És ez alighanem így is van.
Átalakuló energiafelhasználás
A Nemzetközi Energiaügynökség még április végén adta közre a koronavírus-járvány globális következményeit felmérő jelentését. Az elemzésből az derül ki, hogy a világ energiaigénye idén legkevesebb 6 százalékkal fog csökkenni. Ez arányaiban hétszer nagyobb visszaesés, mint amilyen a 2008-2009-es globális válság idején volt, és méretét tekintve akkora, mint India éves energiafogyasztása. Az Egyesült Államok energiaszükségletének visszaesése idén várhatóan 9, míg az EU-országaié 11 százalékos lesz. Az energia iránti igény csökkenése elsősorban a hagyományos energiaforrásokat érinti, vagyis a szenet, a kőolajat és a földgázt, míg a nukleáris energiát és a megújuló energiafajtákat nem, sőt az utóbbiak esetében még némi növekedés is várható. Mindebből pedig az következik, hogy a világ energiafelhasználásának szerkezetében komoly átrendeződés zajlik, bár az egyelőre nem világos, hogy mindez mennyire lesz tartós. Az azonban biztos, hogy idén megtörik a földgáz iránti globális keresletnövekedés több évtizede tartó trendje. Ilyenre korábban még soha nem volt példa. A szén esetében még a földgázénál is nagyobb lesz a visszaesés. Az ügynökség 8-10 százalékos csökkenésre számít, míg a kőolaj esetében 9 százalékosra, ami napi 9 millió hordónak felel meg. Mindeközben a megújuló energiaforrások – a vízerőművekben termelt energia, a napenergia, a szélenergia és más alternatív energiafajták – és az atomerőművekben előállított energia együttes részesedése a világ energiatermelésében idén eléri majd a 40 százalékot, ami történelmi csúcsnak számít. Ezeknek a változásoknak köszönhetően 2020-ban 8 százalékkal csökkenhet az üvegházhatást keltő gázok kibocsátása.
Az utóbbi kétségtelenül örömteli fejlemény, ám a szerkezeti átalakulásnak nem minden országban örülnek. A kárvallottak közé tartozik – mások mellett – Oroszország is. Tatyjana Mitrova, az egyik legtekintélyesebb orosz energetikai szakértő szerint Oroszország exportból származó bevétele idén a pandémia – és más okok – következtében előállt jelentős áresés, valamint a külföldön értékesített kőolaj, földgáz és szén mennyiségének 20-25 százalékos csökkenése miatt legkevesebb 60 százalékkal fog visszaesni. Ez a jelentős csökkenés a központi költségvetést mintegy 30 százalékkal rövidíti meg, de a szakértő annak lehetőségét sem zárta ki, hogy a bevételek csökkenése még ennél is nagyobb lesz. Ezt már csak azért sem lehet kizárni, mert a világjárvány következményeit az orosz gázexport is megérezte. Idén valószínűleg mintegy 25-30 milliárd köbméterrel kevesebb gázt szállít a Gazprom Európába, mint tavaly, ami 13-15 százalékos visszaesést jelent. Idén összességében az orosz gáz- és kőolaj-kitermelők exportbevételeinek csökkenése megközelítően akkora lesz, mint amekkora a Nemzeti Jóléti Alapban őrzött megtakarítások. Történik mindez akkor, amikor a járvány következményeinek felszámolásához – a vállalkozások és a lakosság megsegítéséhez – a kormányzatnak jelentős forrásokra lenne szüksége. Ezek azonban jórészt hiányoznak. Ráadásul az ország valutabevételeinek nagy részét adó szénhidrogén szektornak nemcsak a rövid távú veszteségei lesznek súlyosak, de még ennél is komolyabbak lehetnek a járvány következtében kialakult helyzet hosszú távú következményei. És itt még csak nem is arról van szó, hogy a csökkenő bevételek miatt az olaj- és földgáz-kitermelő cégek visszafogják fejlesztéseiket, és az a későbbiekben komoly gondokat okozhat, hanem arról, hogy a pandémia felerősítheti és felgyorsíthatja a már egyébként is zajló „dekarbonizációt”. Ha valami, hát ez biztosan nem jönne jól Oroszországnak, amelynek nyilvánvaló érdeke, hogy ez a folyamat minél lassabban menjen végbe.
Egyetlen célt szolgál
A Kremlnek manapság nemcsak a jelentős bevételkiesés jelent gondot, illetve annak esélye, hogy az ország az idei évet kétszámjegyű recesszióval zárja, de az is, hogy valahogy végre le kellene zárni a már több hónapja tartó alkotmánymódosítási folyamatot. Az orosz társadalom tájékozottabb része kezdet kezdetétől tisztában van azzal, hogy ez a hosszú ideje tartó hercehurca egyetlen célt szolgál. Mégpedig azt, hogy Putyin, ha úgy akarja, a 2024-ben lejáró elnöki mandátuma után is elnök maradhasson. Minden más változtatás az alkotmányban csak figyelemelterelés, aminek célja, hogy elfedje a hatalom valódi szándékait és minél nagyobb arányban késztesse szavazásra a lakosságot. A Kreml azonban időközben nem várt nehéz helyzettel találta szembe magát, amikor Putyin hatalmon tartásának épp ezt a változatát szemelte ki magának. A putyininál kevésbé szegyellős autokráciák, mint amilyenek a közép-ázsiai rendszerek vagy az azeri és a belorusz rezsim, nem nagyon lacafacáztak és nyíltan referendumra vitték hatalmuk prolongálásának ügyét. A pironkodás legkisebb jele nélkül megkérdezték a népet, hogy hozzájárul-e az elnöki ciklusszám korlátozásának feloldásához. És a népek – nagy meglepetésre – hozzájárultak. Putyin viszont nem ezt az utat választotta. Ez neki kínosnak tűnt, túlságosan nyilvánvalónak, úgyhogy környezetében elkezdtek valami rafináltabbat keresni. A történet vége azonban az lett, hogy egy mind ez idáig ismeretlen jogintézmény, az úgynevezett „össznépi szavazás” keretében – a megannyi alkotmánymódosítás közé elrejtve – mégiscsak arról döntenek, hogy maradhat-e Putyin vagy sem. Jellemző, hogy a Duma, az orosz parlament alsóháza már több olvasatban tárgyalta a felmerült alkotmánymódosítási javaslatokat, amikor – szinte az utolsó pillanatban – Tyereskova előállt azzal a javaslattal, hogy foglalják alkotmányba a jelenlegi és minden más élő orosz elnök ama jogát, hogy az alkotmánymódosítást megelőző elnökségeik a későbbiekben ne számítsanak, vagyis indulhassanak a következő választáson. Putyin ezt két feltétellel – egyfelől a módosítások alkotmánybírósági jóváhagyása, másfelől az „össznépi szavazás” azt támogató eredménye esetén – kész volt elfogadni. És miután erre rábólintott, rögtön megkezdődött e javaslat bölcsességét és indokoltságát harsogó állami propaganda.
Manipulálható szavazás
De rövid időn belül kiderült, hogy még azok körében is, akik egyébként támogatják Putyint, sokan ellenzik ilyen módon történő hatalmon tartását. A moszkvai közvélemény-kutató intézet, a Levada Központ legutóbbi felmérése kimutatta, hogy csak a megkérdezettek 44 százaléka támogatja azt, míg 32 százaléka ellenzi, 24 százaléka pedig még nem döntötte el, hogy mit tegyen. Ebben a helyzetben, amit nyilván más mérések is megerősítettek, a Kreml két, egymást erősítő manőverbe kezdett. Egyfelől újabb lépéseket tett annak érdekében, hogy az „össznépi szavazás” eredményét még könnyebben tudja manipulálni. A járványra hivatkozva nagy fokú szabadságot adott a mozgóurnás szavazásra, illetve arra, hogy a választási bizottságoknak ne kelljen feljegyezniük a szavazáson résztvevők adatait. Sőt, az új szabályozás azt is lehetővé tette, hogy a június 24-i győzelmi díszszemlét követő naptól egészen július 1-ig – a szavazás hivatalos napjáig – voksolni lehessen. Moszkvában és még egy megyében online is le lehet adni a voksokat. Megfigyelők pedig sehol sem lesznek, kivéve az államhatalom részét alkotó Társadalmi Kamara tagjait. Még a sajtót is eltiltották attól, hogy ott lehessen a szavazatszámláláskor. Vagyis a hatalom ellenőrizhetetlenné tette a voksolás hitelességét. De nem érte be ennyivel. Arra hivatkozva, hogy ezúttal nem referendumról van szó, amelynek lebonyolítását külön szövetségi törvény szabályozza, és amely éppúgy megengedi a népszavazásra feltett kérdés melletti, mint elleni agitációt, megtiltotta ezt is, azt is. Pontosabban csak az utóbbit, mert a módosítás elfogadása mellett minden lehetséges felületen folyik a társadalom meggyőzése, azt állítva, hogy ez nem agitáció, csak tájékoztatás.
De még ez az utóbbi is roppant érdekesen alakult, mert a „tájékoztatásból” rövid időn belül eltűnt Putyin korábbi elnökségeinek „lenullázása”. Természetesen ez a pont ott maradt az alkotmánymódosítási javaslatok között, csak éppen elkezdtek nem beszélni róla. A központi tévék politikai műsorai és az óriásplakátok feliratai úgy tettek, mintha ilyen módosításról nem is lenne szó. Bezzeg az új szociális garanciákról, az ország szuverenitásának védelméről és a történelmi igazság megőrzéséről annál inkább. Bölcs az orosz nép – hajtogatta az állami propagandagépezet –, mert tudja, hogy mi az, ami igazán fontos, és mi az, ami nem. Ez az abszurd játék egészen odáig ment, hogy azon a hivatalos oldalon, ahol el lehet olvasni az összes alkotmánymódosítási javaslatot, valami miatt épp az hiányzott, ami lehetővé teszi Putyin hatalmon maradását. És amikor erre egy újságíró felhívta a figyelmet az elnök szóvivője csak annyit tudott mondani, hogy szimpla technikai hibáról van szó. Talán még el is lehetne ezt hinni, ha nem lenne itt még egy bökkenő. Az tudniillik, hogy a választópolgárok kezébe kerülő szavazócédulán nem lesznek feltüntetve az alkotmánymódosítás pontjai, csak az, hogy egyetért-e azokkal vagy sem. Vagyis a módosításokat közreadó hivatalos honlap funkciója jóval több annál, mintsem hogy azt egyszerű tájékoztatási segédeszköznek lehessen tekinteni. Lényegében ezen a felületen lehet leellenőrizni, hogy a választópolgár mire is adja voksát. Mindeközben a hatalom iránt lojális elemzők megpróbálják bagatellizálni az elnökre vonatkozó módosítás jelentőségét. Teszik ezt arra hivatkozva, hogy az nem igazán fontos, és annak funkciója nem Putyin hatalmon tartása, hanem annak megelőzése, hogy az elnök ne váljon már évekkel mandátumának lejárta előtt „béna kacsává”. Másképpen fogalmazva: azért kellett megnyitni Putyin előtt annak lehetőségét, hogy 2024 után is elnök maradhasson, hogy a következő években is megőrizhesse cselekvőképességét és az elit különböző csoportjai ne kezdjenek el idő előtt „helyezkedni”. Érdekes, hogy ezt a problémát másutt – demokratikus rendszerekben – valahogy kezelni tudják anélkül is, hogy ehhez alkotmányt kelljen módosítaniuk.
