Kongó: vészharang és vakcina

Publikálás dátuma
2020.06.13. 17:30

Fotó: MSF / AFP
Ebola, Covid–19, AIDS, malária és kanyaró – egyszerre. Ez nem egy Zs kategóriás katasztrófafilm szinopszisa, hanem járványügyi realitás Közép-Afrikában. Jó hír viszont, hogy a koronavírus esetében a szakemberek rosszabbra számítottak.
A WHO egészségügyi világszervezet június első napján jelentette, hogy újból kitört az ebola a Kongói Demokratikus Köztársaságban. A közép-afrikai ország keleti felén már több mint egy hónapja nem találtak új fertőzöttet. Ezúttal ezer kilométerrel távolabb, a hatalmas (Magyarországnál 25-ször nagyobb, fél EU-nyi területű) egykori belga gyarmat északnyugati részén, Mbandaka városában alakult ki góc, valószínűleg függetlenül az előzőtől. Ez a tizenegyedik járvány Afrikában, amióta 1976-ban azonosították a vírust, és a Kongó-medence egyik folyójáról nevezték el.

A csodafegyver

Az ebola ellen az orvostudomány most először vetheti be csodafegyverét: az új védőoltást. Kísérleti jelleggel, a legutóbbi válsághelyzetben már használták a vakcinát, ígéretes eredménnyel. Kétezer embert immunizáltak, a fertőzöttekkel kapcsolatba kerülő rokonokat, szomszédokat és kollégákat, egészségügyi dolgozókat. Marylyn Addo, a Hamburg-Eppendorfi Egyetemi Klinika infektológusa arra számít, hogy a 2018-ban beoltottak még védettek. Egyelőre nem tudni, meddig tart ki a hatás. Azóta, 2019 végén az Ervebo nevű oltóanyagot engedélyezték, és a Merck amerikai gyógyszeripari cég gyártani kezdte. A gyártó közlése szerint szükség esetén rendelkezésre áll Ghánában, Zambiában és Burundiban is. Eteni Longondo, a Kongói Demokratikus Köztársaság (a volt Zaire) egészségügyi minisztere az új kitörés hírére megerősítette: lesz oltóanyag az érintett Équateur tartományban is. Akárcsak a kísérleti stádiumban, ezúttal is a kontaktszemélyeket kezdik oltani, hogy védőgyűrűt vonjanak a fertőzöttek köré.

Emberi tényező

A baj csak az, hogy hangosak az oltás ellenzői, mert tavaly néhányan megkapták az injekciót, mégis betegek lettek. Ez annál fordulhat elő, aki már az oltás pillanatában is fertőzött, de még a lappangási időn belül. Csakhogy ezt, akárhogy próbálták, nem sikerült megértetniük a he­lyiek­kel. A korábbi kitörések alatt az is meg­esett, hogy felheccelt tömeg támadt a járványközpontokra. A fertőzöttek, ha bírtak, szétfutottak a lincselés elől, tovább terjesztve a vírust. Meghiúsult a nyomonkövetés, mert a vírushordozók bizalmatlanok a külföldiekkel. Nem árulják el, merre jártak, kivel találkoztak az előző napokban, nehogy ismerőseiket háromhetes, katonasággal őrzött karanténba zárják. A betegek szívesebben fordulnak segítségért he­lyiek­hez: magánklinikához, patikushoz vagy varázslóhoz, ki-ki iskolázottsága, anyagi lehetőségei szerint. Trish Newport, az Orvosok Határok Nélkül (MSF) segélyszervezet helyettes programigazgatója így összegez: „Nem tehetünk semmit anélkül, hogy megszereznénk a közösség bizalmát és közreműködését, mindjárt az elején.” A fővárosban, Kinshasában a koronavírusról híresztelik, hogy isten büntetése, ami a melegek elleni uszításba torkollott. A kétségbeejtő babonás tudatlanság éppúgy a hétköznapok szomorú valósága, mint az egyéb súlyos fertőző betegségek, az AIDS, a kanyaró. Szűkös a gyógyító­kapacitás, az ebola és a Covid–19 fontos erőket köt le. A genfi központú segélyszervezet munkatársa egyik helyi segítőjük tragédiáját említi: a férje és két gyermeke halt meg maláriában. Ez a trópusi betegség, régies nevén a váltóláz egy átlagosnak mondható évben 400 ezer emberrel végez Afrikában.

Gazdagok nyavalyája

„Eddig a vírusos betegségek, mint amilyen az ebola, a szegények betegségei voltak. A koronavírussal más a helyzet. A Covid–19 a gazdagok betegsége” – magyarázza Daniel Geiger, a Hamburgi Egyetem válságkutatója. Dél-Afrikába a külföldre járó elit hurcolta be, tőlük kapták el a cselédek és takarítók, akik továbbadták a nyomornegyedekben. Ám a kontinens eddig megúszta a legrosszabbat. A koronavírus Afrikában nem okozott hasonló tragédiát, mint Ázsiában, Európában, Észak- és Dél-Amerikában. A Kongói Demokratikus Köztársaságban például 88 Covid-halálesetet tartanak nyilván. A következmények egyelőre enyhébbek, mint amitől tavasszal féltek, amikor megkongatták a vészharangot. Szerencsére Fekete-Afrikában jóval kevesebben utazgatnak, mint a jóléti társadalmakban, ők se szórakozásból. Etiópiába a nagy állami építkezéseken dolgozó kínai vendégmunkások vitték magukkal a koronavírust. A német kutató szerint a hatóságokat nem érte készületlenül a krízishelyzet, jól hasznosítják az ebolakitörések járványügyi tapasztalatait. Muszáj is volt megakadályozniuk a tömeges fertőzést, mert a kórházak nem bírnák a rohamot. Pozitív példa Uganda, ahol az ismert koronavírus-hordozók száma az ezret sem éri el, ami azért nagy dolog, mert ott, afrikai összehasonlításban, sokat tesztelnek. Késlekedés nélkül lezárták a határokat, csak az élelmiszer-szállítmányokat és más alapvető árucikkeket engedik át. Az ebola miatt már 2019 elején bevezettek kötelező szűrővizsgálatokat Kongó felől, most ezt az ellenőrző rendszert terjesztették ki minden átkelőre. Mobil laboratóriumokat telepítettek, szűrik a kamionsofőröket és az egészségügyi dolgozókat is.

A kórokozó bosszúja

Peter Piot számára életre szóló tapasztalat, hogy átesett a Covid–19-en. Pedig a belga mikrobiológus már azelőtt is tudott egyet s mást a fertőző betegségekről. Fiatalon részt vett az ebola vírusának azonosításában, irányította az ENSZ AIDS-programját (1995–2008). Jelenleg a London School of Hygiene & Tropical Medicine igazgatója és Ursula von der Leyen uniós főbiztos koronavírus-tanácsadója. A tudós a belga Knack magazinnak mesélt. Március 19-én hirtelen felszökött a láza, hasogató fejfájás kínozta, mintha a hajszálai is sajogtak volna. Nem köhögött, mégis egyből érezte, hogy elkapta. Nem tévedett, pozitív lett a tesztje. Karanténból, online dolgozott tovább. Krónikus betegségek híján a fő rizikófaktor az életkora (71 év) volt. „Egyfolytában kimerült voltam, pedig normális esetben mindig tele vagyok energiával. Nem egyszerű fáradtság volt, hanem teljes elcsigázottság. Sohasem fogom elfelejteni azt az érzést.” Egyre rosszabbul érezte magát. Április elején tüdőgyulladást állapítottak meg nála. A kórházban újra tesztelték, negatív eredménnyel. „Ez jellemző a Covid–19-re: a vírus eltűnik, de a következményei hetekig megmaradnak”, mondja. Sok beteg nem a vírus okozta szöveti károsodásba hal bele, hanem saját immunrendszerének túlzott reakciójába, amiről viszont eddig nem sikerült kideríteni, mi köze a fertőzéshez. Állapota kritikusra fordult, lélekben megadta magát a sorsának. Suttogni is alig bírt. Azzal vigasztalta magát, hogy legalább nem az ebolát kapta el; habár áprilisban 30 százalék körüli volt a halálozási arány a londoni kórházakban, alig kisebb, mint a nagy ebolakitörés fertőzöttjei között Nyugat-Afrikában. Egy hétig lebegett élet-halál között. „Elkaptak, néha azt gondoltam. A vírusok elleni harcnak szenteltem az életem, és most bosszút állnak.” Piot doktor hónapokkal később még mindig kifullad a lépcsőn. „Sokan azt hiszik, a Covid–19 megöli a betegek egy százalékát, a többiek megússzák influenzaszerű tünetekkel. De a történet bonyolultabb. Sok embernél krónikus máj- és szívproblémák maradnak vissza, és életük végéig kezelésre szorulnak.” Csak a vakcina segíthet. Nem fér a fejébe, hogy szülők, akik védőoltásoknak köszönhetik az életüket, nem hajlandók beoltatni a gyerekeiket. „Született optimista maradok, de most, hogy szembenéztem a halállal, az értelmetlen baromságok iránti tűréshatárom alacsonyabb, mint valaha.”

Témák
Ebola Afrika
Frissítve: 2020.06.17. 09:53

Az örökbefogadás nem lányregény

Publikálás dátuma
2020.06.07. 17:53

Fotó: RODRIGO BUENDIA / AFP
„Nagy sötétbarna szempárból olvastam ki, hogy »én vagyok az a nő, aki megszülte«, miközben az járt a fejemben, hogy »én vagyok az a nő, aki hazaviszi«” – így indulnak Mártonffy Zsuzsa újságíró, blogger, örökbe fogadó szülő most megjelent, Akiknek két anyja van című kötetében azok a történetek, amiket nem felejt el, aki egyszer olvasta őket. Örökbe adó és fogadó szülők, örökbe adott gyermekek életútjai ezek mélyszegénységen, meddőségen, kamaszkori terhességen, kilátástalanságon és kételyeken át. A bemutatott gyerekek közül van, aki most nem egy szerető családban élne, ha nincs az a kötelező tanfolyam, mely rugalmasabbakká és nyitottabbakká teszi az örökbefogadókat. A képzés kötelezőségét azonban a kormány most egy tollvonással húzná ki a folyamatból, így még kisebb esély juthat az idősebbeknek.
Az örökbefogadással járó kihívások nem a papírok kitöltésével, a beszélgetésekkel, a tesztekkel kezdődnek. A valódi feladat akkor érkezik, mikor minden bürokrá­cián túl az örökbe fogadó szülők hazaviszik gyermeküket, aki néhány nap vagy hét után gyakran olyan feladatok elé állítja őket, amikre távolról sem voltak felkészülve. Hogy kezelhető egy gyerek, aki rendszeresen embermagasságig keni a falra saját székletét, vagy nyel le bármit, ami a kezébe kerül? Mit tegyen egy örökbefogadó, ha gyermeke tombol, dühöng, vagy épp napjában elmondja neki, mennyire gyűlöli? És milyen a másik oldal? Hogyan éli meg egy családanya, ha a mélyszegénység miatt örökbe kell adnia a gyermekeit, mert kilencen már nem élhetnek egy szobában? Vagy egy gyermek, hogy csak évtizedek után találkozhat vér szerinti anyjával? Sok más mellett ezekkel a kérdésekkel is kendőzetlen őszinteséggel foglalkozik Mártonffy Zsuzsa (képünkön) könyve, melynek első kétharmadában érintettek mesélnek, utolsó harmada pedig egyfajta örökbefogadási kisokos, ahol a szerző érthetően és olvasmányosan válaszol azokra a kérdésekre, melyek felmerülhetnek a témával kapcsolatban vagy amikről érdemes tudni.  „Nagyon nagy magasságokat és mélységeket éltem meg, míg a történeteken dolgoztam, az elején volt, hogy elsírtam magam egy-egy életút hallatán. Interjúztam örökbe fogadott felnőttekkel és vér szerinti szülőkkel, akiknek a hangját ritkábban lehet hallani ebben a témában. Vannak olyan örökbefogadók, akik sérült gyereket vállaltak és férfiak is mesélnek a tapasztalataikról. Próbáltam megmutatni, hogy a szülőknek találékonynak kell lenni, senki nem ad kész megoldásokat. Én is rengeteg szakkönyvet olvastam, de az ott felsorolt tippek vagy beválnak, vagy nem, minden gyerek más. Ami az egyiknél megoldhatatlan probléma, az a másiknál magától működik” – mondja Zsuzsa, aki 2014 óta vezeti az Örökbe.hu blogot. Az évek alatt 550 posztja jelent meg és havi 15-20 ezer olvasó kíváncsi a tartalmaira. Az, hogy ilyen sokan próbálnak innen információkat kapni, rávilágít a rendszer hibáira is.
Mártonffy Zsuzsa
Fotó: Révai Sára

Ez most nagyon félrement

„Sok jó szakember dolgozik a magyar örökbefogadási rendszerben, és a gyermekvédelemben is, de egyértelműen le vannak terhelve és jelentősen alulfizetettek. A blog kiegészíti azt a tájékoztatást, amit ők adhatnak. Szinte mindennap érkeznek levelek az olvasóktól, ha tudok, segítek nekik” – mondja. Kérdések akadnak bőven más területen is, jelenleg komoly szakmai felháborodást okoz, hogy a kormány frissen benyújtott törvényjavaslata, aminek célja Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szerint az, hogy egyszerűbbé és gyorsabbá tegye az örökbefogadás folyamatát, valójában akár katasztrófához is vezethet, hiszen olyan, eddig kötelező képzést tenne opcionálissá, ami kulcsfontosságú a gyerekek nevelése szempontjából is. Az örökbefogadók kötelező tanfolyamát 2003-ban vezették be, majd 2018-ban 21-ről 40 órára bővítették a tananyagot. A veszélybe került képzés egyébként esélyt adott az idősebb gyerekeknek is, hiszen a hatására több szülő gondolta át elképzeléseit és vált nyitottá a nagyobbak felé is. „Sokan nem azért várnak 4-5 évet, mert a rendszer gonosz, hanem azért, mert olyan típusú gyerekre várnak, akiből igen kevés van. Nagy az aránytalanság a jelentkezők elképzelései és a ténylegesen elérhető gyerekek között. A legtöbben idősebbek, akár testvéreik is vannak, nem szőke, kék szeműek, rendezetlen a szülők élete és fejlődési problémáik vannak. Tanfolyam nélkül még messzebb kerülnek az elvárások a valóságtól, hiszen nincs lehetőség arra, hogy szakemberek elmondják, mi a helyzet, és ennek tükrében mindenki átgondolhatja, mi az, amit vállalni tud” – részletezi Zsuzsa. Az egyik központi üzenet az: a gyermeknek tudnia kell, hogy örökbe fogadták. Dr. Bátki Anna klinikai szakpszichológus, családterapeuta úgy véli, ez nagyon fontos ismeretátadási platform, felkészítés, amit ha nem lesz kötelező elvégezni, az kifejezetten káros lehet. „Arról beszélni egy gyereknek, hogy örökbefogadott, olykor nagyon nehéz a szülőknek. Bár kezdetben szinte mindenki úgy gondolja, hogy ezt el fogja mondani, de minél több idő telik el, minél nagyobb a gyerek, annál nehezebbé válik. Éppen ezért érdemes korán felhozni a témát, akkor is, ha a gyerek még nagyon kicsi. Már csak azért is, hogy a szülőnek természetes legyen az erről való kommunikáció. Akár egy másfél évesnek is el lehet mondani például egy séta közben, hogy „épp ilyen szép nap volt, mikor megcsörrent a telefon és találkozhattunk veled”. Nem egyszer csak bejelenteni a dolgot. A szülőnek terápiás szülőnek is lennie kell, hogy támogatni tudja a gyerekét akár a dührohamok vagy az elutasítás közepette is” – hangsúlyozza a pszichológus. A Gyermekjogi ­Koalíció tagjai közös állásfoglalásukban azt állították, hogy a törvényjavaslat egyes pontjai súlyosan sértik a gyermeki jogokat. Ezzel kapcsolatban a szakember megjegyzi: „Egyrészt, a leendő örökbe fogadó szülők gyakran nem is tudják, hogy milyen készségekre, tudásra lesz szükségük egy ilyen új helyzetben, ami teljesen érthető, hiszen ez egy új terület, ami a hagyományos értelemben vett szülőségen túl pluszfeladatokkal jár, amivel nincs mindenki tisztában. Másrészt, a vér szerinti szülők szempontjából, ha egy család nehéz helyzetbe kerül a szülő pszichés betegsége vagy anyagi helyzete miatt, akkor ennek rendezéséhez gyakran időre van szükség. Azzal, hogy hónapokkal lerövidítik azt az időt, amikor örökbe lehet adni a gyereket (6 helyett 3 hónap, ha nem látogatja, 1 év helyett 8 hónap rendszertelen kapcsolattartás esetén), csökken az esély a visszagondozásra, vagyis arra, hogy a gyerek a vér szerinti szüleihez kerülhessen vissza. Persze vannak olyan esetek, ahol a gyerek érdeke, hogy hamarabb adják örökbe, de ez változó, nagyobb rugalmasságra és egyedi mérlegelésre lenne szükség” – mutat rá a pszichológus. A javaslatcsomag egyébként egyetlen pontjáról sem volt szakmai egyeztetés. A tanfolyamra Mártonffy Zsuzsa szerint is szükség lenne, nem kellene könnyíteni a szabályokon, hiszen az örökbefogadás nagy felelősség. Éppen ezért szükséges, hogy aki erre vállalkozik, annak több lehetősége is legyen a dolgot átgondolni, és persze az sem baj, ha szakemberek vizsgálják: alkalmas-e egyáltalán valaki örökbe fogadó szülőnek.

Mi Down-szindrómás babát szeretnénk!

Jelenleg akár 4-5 év is eltelhet, mire valakit felhívnak azzal, hogy elkezdheti az ismerkedést egy gyermekkel, ennek azonban nem az az oka, hogy ilyen kevés az örökbefogadásra váró gyermek. A legfrissebb elérhető statisztikák szerint 2017-ben 1025 örökbefogadást engedélyeztek itthon, és 2753-an várakoztak, év végén mégis 1972 örökbe fogadható gyermek volt. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból is látszik, nem könnyű minden gyereknek új szülőket találni. Közülük ugyanis 657-en fogyatékosok, 1078-an 10 évnél idősebbek, és csupán 283-an 3 évnél fiatalabbak. Sok szülő nem szeretne idősebb gyermeket, pedig az örökbe fogadhatók csupán 14 százaléka 3 év alatti, 31 százalékuk 3–9 év közötti, míg 55 százalékuk 10 évnél is idősebb. Arra, hogy minden babának van esélye Zsuzsa könyvében Emma, és férje, Balázs a legjobb példa, ők két Down-szindrómás gyereket fogadtak örökbe. Jonatán négy és fél éves, Mira öt hónapos. Emma szociális munkás, gyógypedagógus, aki felnőtt Down-kórosokkal dolgozik, Balázs szociálpedagógia szakon végzett. Mikor kitöltötték az örökbefogadási nyomtatványt, megjegyzésbe írták, hogy csak downos babát szeretnének. Kikerekedett szemekkel, csodálkozva néztek rájuk, hiszen vidámak és fiatalok voltak. Nem elkeseredett párként jelentek meg számos lombik után. Akkor azt hitték, még lehet vér szerinti gyerekük. Nem így alakult, de így is nagy szeretetben nevelik Jonatánt és Mirát. Jonatánról elmesélik: titkos örökbefogadás volt, de annyit megtudtak, hogy a vér szerinti szülei nagyon várták, lombikprogrammal fogant meg és végül a Down miatt mondtak le róla. „Mi nagyon becsüljük őket, hogy így döntöttek, abban a helyzetben a lehető legjobbat tették ennek a kisfiúnak” – mondja Emma. „Nyilván senkire nem lehet ráerőltetni, hogy sérült gyereket neveljen, hiszen mindenkinek más okoz nehézséget, de nagyon jó volt ilyen emberekkel beszélgetni, akik nem akarják, hogy hősnek tartsák őket, vagy elismerjék, és szívvel-lélekkel kiállnak amellett, amit választottak” – mondja a történetről Zsuzsa.

A titok csak méreg lehet

Zsuzsának két örökbe fogadott fia és egy vér szerinti lánya van. A fiúk másfél éves korukban kerültek hozzá, most hét- és kilencévesek. Nem titok, hogy örökbe fogadott gyermekek, a téma olykor szóba kerül a családban. Szerinte lényeges, hogy erről is nyíltan kommunikáljanak a gyerekekkel. „Fontos viszonyokban nem jó hazudni, és a szülő-gyerek kapcsolat egy fontos viszony, szükség van a bizalomra. Nem az a dolgunk, hogy egy tökéletes világot teremtsünk a gyerekeknek, hanem az, hogy mellettük álljunk, bármi is történik. Nem szabad türelmetlennek lenni. A fiam eleinte engem is nehezen fogadott el, úgy érezte, kiszakítottuk egy olyan közegből, ahol ő biztonságban volt. Velem is előfordult, hogy az első hetekben a kisfiam szemrebbenés nélkül kizárt az erkélyre és várhattam a felmentő seregre, miközben ő bent kuncogott. De előfordult az is, hogy az ajtóban ült és „sztrájkolt”, míg a férjem haza nem jött. Őt könnyen elfogadta. Kell egy nagy adag önbizalom ahhoz, hogy ezt az ember ne vegye magára. És azóta persze nagyon megszeretett engem” – emlékezik vissza a blogger. Nehézségek esetén fontos tudni segítséget kérni, olyan szakemberhez fordulni, aki erre a területre specializálódott. Az ELTE-n két éve indult a szakemberek számára meddőségi reprodukciós és örökbefogadási szaktanácsadó képzés. „Az örökbefogadottak életük több pontján is szükségszerűen megélik annak a fájdalmát, hogy őket valamiért nem tudták a vér szerinti szüleik nevelni. Ilyenkor tovább ronthatja a helyzetet, ha az örökbefogadók negatívan beszéltek a vér szerinti szülőkről, de ennek hatására idővel a gyerek is értéktelennek érezheti magát. Ezért is olyan lényeges, hogy mindig pozitívan beszéljenek a vér szerinti szülőkről” – részletezi Bátki Anna.
Szerző

Karanténpocak és veszélykondi

Publikálás dátuma
2020.06.07. 15:41

Fotó: Artur Lebedev / Sputnik via AFP
Kifordult magából a világ és kifordította az embereket is. A vékony meghízott, a testesebb lefogyott. De mihez kezdenek magukkal a magyarok az online edzések WC-papír egyensúlyozása és a közös Zoom-kalandok után? Folytatódhat egy egészségesebb élet, vagy lassan mindenki visszatér régi önmagába és a kovászos kenyeret ismét felváltja a kisboltos péksüti?
Az emberek egy része a bezártság és a home office hatására a karantén alatt kezdett – akár stresszlevezetésként – mozogni, egészségesebben táplálkozni, míg mások inkább a végtelen lakomákat, no meg a ­Netflix-maratont választották, kellemes kis karanténpocakot növesztve a mackónadrág alatt. Persze ez utóbbival sincs semmi probléma, mindenki másképp reagál a nyomásra és fenntartás nélkül elfogadható, hogy abban a szituációban az emberek egy részének a közös családi majszolás segített, nem a fenékformáló alakreform. Most azonban, hogy egy időre vége a bezártságnak és tömegek észlelték a tespedésben felhalmozott kilókat, egy fél világ kezdett vad fogyókúrákba, gondolván, ha már a koronavírust megúszták, nem lenne illendő a túlsúly miatt kialakult inzulinrezisztencia, hormonrendszer felborulása, cukorbetegség, szív- és érrendszeri problémák miatt megbetegedni. De mielőtt valaki ész nélküli koplalásba fogna, nem árt szakemberekkel is konzultálni!

Hopp, felszaladt 10 kiló!

Török Éva dietetikus, táplálkozástudományi szakember azt meséli: egy fiatal nő azzal kereste meg, 2 hónap alatt 10 kilót szedett fel home office-ban, és most ezt szeretné ledolgozni. „Vannak, akik a karantén idején megragadták a lehetőséget, hogy végre van idejük a táplálkozási problémáikkal foglalkozni, tapasztalataim szerint ide sorolhatóak a munkahelyi szituációk miatti stresszevők vagy a különböző eredetű, akár a mindennapos rohanás miatt kialakuló emésztési gondokkal küzdők. Ők korábban nem tudtak erre időt szakítani. Ahogy azonban ez a fajta stressz minimalizálódott az életükben, pozitív irányba történtek változások. Sokan kezdtek el kovászt nevelni, sportolni, gyorséttermek helyett főzni. Szakemberként erre kevésbé számítottunk, de jó érzés volt tapasztalni” – mondja Török Éva. Tény, a karantén mindenkit rákényszerített arra, hogy használják azokat a platformokat, amiket esetleg tőlünk nyugatabbra már sikerrel alkalmaznak, és ennek az egyik nagy nyertesei az online edzők. „A karantén ideje alatt közel 5000 fővel nőtt a Facebook-csoportunk száma, hiszen az online óráink a vidékiek számra is elérhetőek voltak. Hiába lazulnak a szabályok, látszik, hogy van létjogosultsága ezeknek az edzéseknek, most is keresik őket” – mondja Darabos Balázs erőnléti és rehabilitációs edző, aki számtalan online edzést tartott ingyen. Az, hogy erre milyen nagy volt a kereslet, látszik abból, hogy az adidas Runners Budapest Facebook-oldalán 24 óráig ingyenesen elérhető videókat élőben 300–500 ember is követte, míg a 24 óra alatt 5 és 15 ezer között mozogtak a videók megtekintésének számai. Ezrek döntöttek tehát úgy, felkelnek a fotelből, és a sportot választják. Az edzők a karantén után sem hagyják cserben a vendégeiket, az órák továbbra is ingyenesek és változatlanul megtartják őket. „Ezzel is próbáljuk motiválni az embereket a folytatásra. Velünk azok is sportolhatnak, akik ezt esetleg anyagilag nem engedhetnék meg maguknak, vagy épp a szoros napi időbeosztásuk miatt nem tudnak edzőterembe járni. Teljesen kezdő órák is indulnak, hogy azok is be tudjanak csatlakozni, akik most szembesülnek azzal, hogy kevés nekik az eddigi mozgásmennyiségük vagy esetleg fogyni szeretnének” – mondja Balázs. A legfontosabb, amit ő is javasol, hogy komplex mozgásformákat csináljanak az emberek, váltogassák a különböző sportokat, mert ez fejleszti a leghatékonyabban a testtudatot és az ideg-izom kapcsolatot.

Pszichológussal a kilók ellen?

A hízás sok esetben nem csak dietetikai kérdés, hiszen néha nem arról van szó, hogy valaki nem tudja, mit kellene enni vagy cselekedni, hanem arról, hogy külső hatás, pszichés okok miatt ezt nem tudja megtenni. A dietetikusnak akkor van szerepe, ha a szükséges tudás hiányzik, de egyéb problémák megoldásában ­inkább pszichológus vagy mentálhigiénés szakember segítségét érdemes kikérni. „Azt tanácsolom mindenkinek: amikor odamegy a fiókhoz enni vagy nassolni valamit, gondolja át, hogy valóban éhes-e? Ha azt tudja mondani, hogy nem, akkor már egy lépéssel közelebb van ahhoz, hogy feleslegesen ne egyen. Sokan az otthoni feszültségek, munkaelvesztés vagy egyéb, a helyzet által generált stressz miatt pótcselekvésként kezdtek enni. Egy dietetikus nekik is segíthet a megfelelő cél kitűzésében is. Nem mindenki számára a címlapokról ránk mosolygó modell testalkata fogja az egészséget garantálni. Az ideális zsír-izom százalék más-más testalkat mögött rejtőzhet. Az emberek persze szeretnék, ha a dietetikus egy instant megoldást kínálna nekik, de ez nem célravezető. Az ember ugyanis valójában azokat a dolgokat tudja értékelni, magáévá tenni, amikért saját maga megküzd. Működőképesebb egy testsúlycsökkentés esetén, ha 3-5 alapelvet mondok egy páciensnek, akinek ezeket a következő 1-2 hónapban kell beépítenie a mindennapjaiba. Erről vezet egy fotóalapú táplálkozási naplót, és az adott időszak után konzultálunk arról, hogy mit tapasztal az alapelvek betartásával. Ha ezeket a változtatásokat sikerült a mindennapok részévé tenni, akkor jöhetnek újabbak. Így nem kész megoldásokat kapnak, helyette mindenki a saját ízlése és élelmiszer-beszerzési lehetőségei, időbeosztása alapján alakíthatja ki azt az étrendet, ami számára hosszú távon, életforma szintjén élhető – részletezi a módszert a szakember. A dietetikusok online konzultáció formájában a karantén alatt is elérhetőek voltak, sok emésztési panasszal küzdő kereste meg akkor is a szakembereket, mivel a korábbi krónikus betegségük akuttá vált. Az ilyen helyzetek nem is tűrnek halasztást.

Vissza az irodai székbe

Azoknak, akik a bezártság alatt mozogni kezdtek, most az egyre sűrűbb és rohangálósabb hétköznapok jelentenek kihívást, hiszen már nem feltétlen találnak időt olyan könnyedén arra, hogy mozogjanak. Így egykettőre visszasüppednek abba a mozgásszegény és ülő életmódba, amiből a veszélyhelyzet kirántotta őket. Török Éva a karantén pozitív hatásait maga is tapasztalta, sokkal többet sportolt, a családjának volt ideje együtt, minőségi időként étkezni, de már érzi, ahogy a gyerekei­vel visszatérnek a korábbi kerékvágásba, úgy válik egyre nehezebbé az én- és a közös idő megteremtése. „Azt a ritmust, ami korábban volt, nem tudom követni, egy középutat igyekszem találni. Hozzám hasonlóan sokan vélik úgy, hogy bizonyos új szokásokat, értékeket érdemes átmenteni a mostani életünkbe is a karanténidőszakból, és kicsit másképp priorizálni, mint korábban. Az egészséges életmód soktényezős történet, a tudatos táplálkozás, testmozgás, stresszkezelés, a megfelelő minőségű alvás egyaránt hozzátartozik. Ezek olyan értékek, melyeket hajlamosak vagyunk a háttérbe szorítani a mindennapos rohaná­saink során. Pedig nem lenne szabad megfeledkeznünk arról, hogy a betegségek jelentős része ezek által a gyakran elhanyagolt értékek által megelőzhető lenne. A korábban említett civilizációs betegségeken, az elhízáshoz köthető cukorbetegség, a szív- és érrendszeri megbetegedéseken, hormonális problémákon túl bizonyos, jellemzően a leggyakoribb tumoros megbetegedések akár ötven százaléka is megelőzhető volna pusztán életmód- és táplálkozásbeli változtatásokkal” – hívja fel a figyelmet a szakember.

Otthoni suhanás

A karantén alatti online órák sikerén felbuzdulva új online edzéseket tervez a kerekes székesek számára a Suhanj! Fitness. Hazánk első integrált, teljesen akadálymentes edzőtermében épek és kerekes székes, vak vagy bármilyen más fizikai vagy szellemi fogyatékossággal élő vendégek együtt sportolhattak a veszélyhelyzet előtt. A mozgásnak azonban a karantén sem állta útját, mindent online próbáltak megoldani, az irodai csapat folyamatosan dolgozott, és az elsők között náluk indultak el a Zoom-edzések. „Nekem nagy a vendégköröm, gyakran előfordul, hogy telt ház van és várólistán is legalább annyian szerepelnek, de a hely kapacitása miatt nem fér be mindenki. Ezen változtatott az online tér, ahol létszámlimit nélkül lehet edzeni már március 22-től. Én heti 5 edzést tartottam reggel és délután, ezek Gyere tesizni és Karanténtesi néven futottak. Volt, hogy egy nap alatt 65 ember mozgott velem, de egyes videók 25 ezres nézettséget is elértek” – mondja Pausz Tamás, a Suhanj! Fitness edzője, aki kezdetektől része a csapatnak és igen kreatívan állt az otthoni edzéshez. Volt például WC-papírokkal, székkel vagy rongyokkal végzett óra, de előfordult, hogy a vendégek kedvenc gyakorlataiból állt össze az edzés. A Suhanjnál voltak ingyenes edzések, élő videók és Zoom-edzések is. Utóbbiak esetében jelképes 500 forintot kell fizetni egy-egy alkalomért.

Szerző