digitális oktatás;Nat;

2020-06-14 16:54:51

"Ez az a pillanat, amikor egy oktatásért felelős miniszternél le kellene esnie a tantusznak, hogy az új NAT-ot nem szabad így bevezetni"

A járványhelyzet idején bevezetett online oktatás a kormányzat szerint siker, Lannert Judit oktatáskutató szerint viszont pontosan megmutatta: eddig sem elsősorban a technológiával volt probléma a magyar iskolákban. A pedagógusok becsülettel küzdöttek, az alulfizetett nők megint megoldották a problémát, a szükséges felismerések a döntéshozók részérők viszont várhatóan megint elmaradnak.

Kásler Miklós miniszter a héten szokásos videosorozatának aktuális részében megdicsérte a pedagógusokat, akik „gyakorlatilag egyetlenegy hétvégén át tudtak állni” a távoktatásra. Ön szerint hogyan, mi alapján lehet megítélni egy ilyen kényszerből jött kísérlet sikeres­ségét?

Én ezt még kísérletnek sem nevezném, hirtelen, kényszerből bele kellett ugrani valamibe, amire eddig nem volt példa. Kásler miniszternek abban igaza van, hogy valahogy sikerült átállni. Más kérdés, hogy az egészségügy és az oktatás is arra van kihegyezve Magyarországon, hogy a képzett, zömében női, alulfizetett dolgozók húzzák az igát, és úgyis megcsinálják, amit kell. Korábban a PISA-eredmények kapcsán készült egy speciális rangsor, ami azt vizsgálta, hogy az adott országnak milyen tanári bérek mellett sikerült az eredményeket elérnie. Tulajdonképpen az „ár-érték” arányt nézték, hogy mennyi pénzből tart ott az oktatásuk, ahol. Ezen a listán negyedikek a magyarok, vagyis ilyen kevés pénzből csak kevesen tudnak ennyit „kihozni”. Az egész szellemiség, amit sajnos Kásler Miklós is képvisel, arról szól, hogy az oktatást meg lehet úszni ennyiből is, valahogy elmuzsikál, mert itt vannak ezek a drága nők, akik akkor is megcsinálják a dolgukat, ha nincsenek rendesen megfizetve. Nagyon unalmas, hogy évtizedek óta ezen szörfölnek a magyar politikusok, de jól mutatja, hogy mit gondolnak a magyar oktatásról.

Vajon mit gondolnak?

Nem nagyon gondolnak semmit. Az, hogy így, egyik napról a másikra bedobták a gyeplőt – miközben jól megideologizálták, hogy a digitális átállás régóta tervezett volt –, azt mutatja, hogy nekik tökmindegy, mi történik, amíg mindez a radar alatt marad. Majd a pedagógusok, a gyerekek meg a szülők megoldják va­lahogy.

Kásler Miklós azt is hozzátette: a szülők és a gyerekek részéről tömeges igény mutatkozik arra, hogy „a későbbiek során nagyobb jelentősége legyen az ilyen okta­tásnak”.

Én pont fordítva gondolom. A gyerekek többsége nem úgy használja a digitális eszközöket, hogy az a tanulást vagy az információszerzést segítené. A PISA-eredmények azt mutatják, hogy pusztán a digitális eszközök bevitele az iskolába még ronthat is a helyzeten. Minél többet használják ezeket az eszközöket, annál rosszabb a digitális szövegértésük. Mindenesetre mindenki belekerült egy új helyzetbe, aminek szerintem pont az a tanulsága, hogy a király meztelen, mert most kiderült: elsősorban nem technológiai problémáink vannak. Az fogja jól használni a számítógépet, akinek eleve jók az alapkészségei, a szövegértése, a digitális kompetenciája. Akire viszont ez nem igaz, annál még inkább felerősödnek a hátrányok. Annyi haszna van a történteknek, hogy most már talán nem tudják annyira megvezetni a pedagógusokat, ők is jobban látják, hogy hol van a helye ezeknek a technológiáknak. Már nem mumus, de jól látszik, hogy nem is a Szent Grál.

Mit kellene lépniük most a döntéshozóknak, ha valóban jó irányba szeretnék mozdítani az oktatást?

Most kellene csak igazán kutatni, egy ilyen váratlan helyzet alkalmat ad arra, hogy megvizsgáljunk olyan jelenségeket, amikre egyébként nincs lehetőség. És itt most nem közvélemény-kutatásra gondolok, hogy ki hogy élte meg és kezelte a helyzetet, mert félrevisz, ha azt csináljuk, amiben az emberek jól érzik magukat, az politika. Meg lehetne nézni, hogy hol van igazi elmaradás, miből fakad, és mivel lehetne költséghatékonyan javítani a helyzeten. Mint ahogy most lehetne megvizsgálni azt is, hogy hol áll tulajdonképpen a négy éve meghirdetett digitális stratégia.

Nem folyik most hasonló intenzív kutatómunka?

Ahhoz költségvetési pénz kellene, abból lehet nagyon gyorsan és innovatívan átcsoportosítani és költeni, ezt mindennap látjuk. Az uniós források esetében nincs rugalmasság, de ez nem újdonság. Viszont nincs arra szándék, hogy a költségvetésből erre költsenek.

Lehet profitálni mégis valamit az elmúlt hónapok tapasztalataiból?

Ezek az eszközök az egyéni tanulást segíthetik, egy csomó olyan dolgot, amit hagyományosan az osztályban csinálnak, azt a gyerekek otthon is megtehetik. A pedagógus ma már nem egy információforrás, arra tényleg ott vannak a gépek. Hanem egy facilitátor, aki segíti a tanulás folyamatát, engedi és támogatja a gyerekeket, hogy saját maguk hozzák létre a tudást. Pont ez az a pillanat, amikor egy oktatásért felelős miniszternél le kellene esnie a tantusznak, hogy az új NAT-ot nem szabad így bevezetni, valami gyökeresen mást kell csinálni. Ha tovább folytatjuk ezt a frontális tanár- és nem tanulóközpontú oktatást, akkor fejre fogunk állni.

Ehhez képest Kásler Miklós az idézett videóban azt mondta a NAT-ról, hogy a pedagógusszervezetek véleményezése után sikerült olyan „bázistartalmat” kialakítani, ami ötvözi az európai értékek és a nemzeti identitás legfontosabb elemeit, miközben korszerű ismereteket is átad.

Nem, ez nem egy konszenzusos NAT, ez egy megerőszakolt NAT. Jó kezdet volt az Akadémia megbízása az elején, és akár jó dolog is kisülhetett volna belőle, de nem ez történt. A tanárokig el sem jutott előzetesen az anyag, idegen lesz számukra, majd csinálják belőle, amit tudnak. A kevés innovatív pedagógus pedig nem nagyon fog törődni vele, azt csinál, amit akar. Pedig egy normális országban a közoktatás egy közösen vallott értékkészletből építkezik, amit mindenki magáénak vall. Itt most megint egy rossz NAT-ot fog rosszul csinálni a szolgai többség, és még széttartóbb lesz a rendszer.

Nem lehet, hogy a pedagógusok felismerései valahogy alulról hozzák meg ezeket a változásokat?

Ne várjunk csodákat, a pedagógus közalkalmazott, az iskolában pedig egy központilag kinevezett igazgató diktál. Ez a két hónapos szünet, amiben kiláthattak kicsit a dobozból, sajnos nem elég. Aki eddig innovatív volt, az most még jobban feltalálta magát, és tovább megy ezen az úton, én általában 10 százalékra teszem ezeknek a tanároknak a számát. De a többiek nem fognak gyökeresen változtatni. Az is jól látszott ebben az időszakban, hogy azok az iskolák tudtak jól reagálni, ahol már korábban voltak próbálkozások, használták például a Microsoft Teamst. De a legtöbb helyen a KRÉTA-rendszerrel próbálkoztak, ami semmire sem nagyon jó, de erre meg aztán végképp nem, úgyhogy inkább a Facebook Messengert használták. Hősiesen küzdöttek a pedagógusok az általuk elérhető eszközökkel, amik nem a digitális oktatásra vannak kitalálva. De ennek értelmes folytatása csak akkor lehetne, ha létezne valamilyen valódi oktatáspolitika, ami képviselné ezt a szellemiséget, ehelyett most csak valami turulos türk zagyvaság van.

Vannak ennek a helyzetnek olyan tanulságai, amik még a szakértői szemmel sem magától értetődőek?

Ahogy a családok beszorultak a négy fal közé, egyre több lett a családon belüli erőszak. Ennek kapcsán észre kellene venni azt is, hogy sajnos a hagyományos családmodell sokaknál nem funkcionál jól, és nem tudja teljes mértékben betölteni az érzelmi intelligenciát fejlesztő, támogató szerepét. Erre is reflektálnia kellene az iskolának, mert egy társadalomban nem csak, sőt elsősorban nem az a cél, hogy szuper tudósokat neveljünk. Ez is szempont lehetne, amikor az iskola jövőjéről gondol­kodunk.

Már most tudni lehet, hogy a hátrányos helyzetű tanulókat állította a legnagyobb probléma elé ez az átállás, sokan eszközök hiányában egyáltalán nem tudtak részt venni az oktatásban. Mikor fogjuk látni, hogy mennyi gyereket veszítettek el így az iskolák?

Az első offline tanórákon fog kiderülni, hogy kik azok, akik esetleg lemorzsolódtak vagy nagyon nagy hátrányokat szedtek össze. Ha a kormányzat komolyan venné ezt a helyzetet, akkor kivételesen csinálnának soron kívüli kompetenciamérést szeptemberben is a hetedikeseknél, és összehasonlítanák a hatodikosok májusi mérésével. Amerikai kutatások szerint ugyanis a legnagyobb lemaradás nyáron következik be, most pedig ez az időszak nagyon megnyúlt. Ha az elmélet igazolódik, akkor a hátrányos helyzetű iskoláknak pluszerőforrásokat kellene biztosítani. Szintén az elmúlt hónapok tanulsága, hogy a digitáliseszköz-használat jól működik az elitebb környezetben. Így akár onnan is át lehetne pedagógust, erőforrást csoportosítani a hátrányos helyzetű térségekbe, mert ami ott a legjobban hiányzik a gyerekeknek, az a személyes, akár négyszemközti figyelem. Tudom, hogy ez így nagyon durván hangzik, de legalább el kellene kezdeni vitázni az ilyen gondolatokról.