Keresztény gyógyszerészek

A Magyar Gyógyszerész Kamara elnöke levélben igazította helyre Kásler Miklóst, aki összekeverte a hasznot a haszonkulccsal, vagyis rosszul magyarázta, hogy a gyógyszerészek miért nem kaptak az egyszeri, a koronavírus elleni védekezés okán megítélt (bruttó) félmillió forintból. (Utóbb kiderült, hogy egy részük mégis kap.) Hankó Zoltán elnök óvatos, de egyértelmű szavakkal próbálta a helyes irányba terelni a minisztert. Az, hogy az EMMI-főnök időről időre butaságokat vagy érthetetlen dolgokat mond, hogy súlyosan téved, rossz döntéseket hoz, majd azokat letagadja, egyáltalán nem újdonság. Elég nyilvánvaló, hogy Orbán Viktor is csak azért tartja a helyén, mert úgy érzi: leváltása az ő veresége lenne. Ezért aztán inkább megdicséri a nyilvánosság előtt – a „ha támadnak, meghosszabbítjuk a kisvasutat Bicskéig” attitűdből kiindulva.

De most a témánk szempontjából igazán nem fontos a miniszterelnök mentális állapota, noha tudjuk: ma Magyarországon szinte alig akad olyan terület, amely ne kapcsolódna a kormány fejéhez. Talán nem is annyira áttételesen még ez is, Hankó Zoltán levele. A kamarai elnök ugyanis azt is írta a miniszternek szóló levelében, hogy: „Még mielőtt bárki félremagyarázná, szeretném tisztázni: írásom nem ellenzéki támadás. Magyar (pontosabban székely-magyar), nemzeti elkötelezettségű, hívő és konzervatív értékrendű ember vagyok.”

Még mielőtt bárki azt hinné, hogy az elnök gúnyolódott, sietek leszögezni: nem tette. Nem a Niedermüller Péter-féle mondatok parafrázisát akarta a levelébe beleírni, ellenkezőleg, valóban jelezni kívánta, hogy ő bizony nem ellenzéki, nem azért fogalmaz meg bírálatokat, mert valamelyik Soros-féle álcivil szervezet ügynöke, hanem kamarai vezetőként akarja a szakmáját képviselni. Ebben a minőségében mégsem léphet át minden konfliktuson, és vehet tudomásul olyan döntéseket, amely megfosztják a kollégáit olyan pénzektől, amelyek – szilárd meggyőződése szerint – nekik is járnak a járvány alatt nyújtott teljesítményükért.

Igazából ez a nagyon izgalmas a levél tartalmában. Az a tény, hogy Hankó kifejti: ő nem pusztán magyar, a magyarnál is magyarabb, hiszen székely magyar, ráadásul nemzeti elkötelezettségű, hívő keresztény. Ez az a pont, ahol megáll az ember, és azonnal meg is ijed. Hogy hova jutott ez az ország, ahol egy szimplán szakmainak tűnő vitában, egy érdekképviselet lobbijában elengedhetetlenül fontossá válik jelezni a nemzeti érzelmet és a vallási hovatartozást. Vajon mennyiben befolyásolja a gyógyszerészek elismerését, hogy keresztények, ateisták, vagy netán zsidók? Semennyire, gondolnánk, és az egész passzust a kamarai elnök ostobaságaként félre is dobhatnánk, ha épp nem azt tapasztalnánk: manapság igenis az ilyen mondatok, az ilyen önvallomások a célravezetők. Olyan időket élünk, amikor a kormánnyal szemben csak akkor remélhetsz eredményre jutni, ha nemzetinek és kereszténynek vallod magad.

Igaz, a felsorolásból ezúttal kimaradt a hetero, de ebből nem kívánunk semmilyen következtetést levonni.