A védelem hete

Azt állította Orbán Viktor (szokásos rádiónyilatkozatában), hogy a járvány elleni védekezésben az önkormányzatoknak is részt kell venniük, hiszen ők is a magyar élet részei. „Ha valaki elkezd kibújni a védekezésből, és a kormányzati jogkört gyakorlók ezt megengedik, akkor majd mindenki ki akar bújni”.

Ezzel szemben a tény az, hogy az állami elvonások ellen tiltakozó önkormányzatok nem bújnak ki a védekezésből, hanem részt vesznek benne. Mivel azonban a válság az önkormányzatok bevételeit ugyanúgy sújtja, mint az állam által (helyesen) megsegített cégeket és munkavállalókat, őket is ugyanúgy támogatni kellene, nem pedig még jobban megszorongatni. Egy ilyen válságban ugyanis csak az állam és néhány nagyon erős piaci szereplő képes plusz terheket elviselni. Az önkormányzatok elvéreznek. Bár talán ez a cél.

Azt is állította Orbán (ugyanott), hogy a mostani gazdasági válság kezelésében bizakodó, mert egyszer már – 2010-től – sikerült egy válságot talán mindenki másnál jobban kezelni.

Ezzel szemben a tény az, hogy nem, mert 2010 óta Lengyelország, Románia és a három balti állam fejlődése is gyorsabb volt a miénknél, és az egy főre eső nemzeti össztermékük is jobban közeledett az Európai Unió átlagához, mint a magyar. Ettől persze még ezúttal lehetünk mindenkinél jobbak, bár a kiinduló helyzet nem Orbánt igazolja: áprilisban a magyar ipari termelés esett vissza a legnagyobb mértékben az egész Európai Unióban. Innen szép nyerni.

Azt állította Orbán (a csehországi Lednicében, a Visegrádi Négyek miniszterelnökeinek találkozója után), hogy az Európai Unió tervezett helyreállítási hitelalapja filozófiailag nagyon távol áll attól, amit a magyarok gondolnak a világról, szerintünk ugyanis „a pénzt először meg kell keresni, és utána kell elkölteni”.

Ezzel szemben a tény az, hogy a magyar kormány – az orbáni filozófiának ellentmondva – a közelmúltban két milliárd euró hitelt vett föl, nyilván a főnök elől gondosan eltitkolva. De az Európai Unió sem azért akar óriási kölcsönt fölvenni, mert az európaiak nem akarnak dolgozni, hanem mert a járvány miatt tízmilliók nem tudnak. Éppen azért kell hitelekkel átsegíteni a gazdaságokat ezen a válságon, hogy újból legyen munka. Ennyit a filozófiáról és a valóságról.

Azt állította Ágoston Balázs (a Demokrata címet viselő hetilap főmunkatársa a Magyar Nemzetben, az afroamerikai tiltakozó hullám ellen kirohanva), hogy „a fehér ember véletlenül sem multikulturális, hanem különbözőségeiben is homogén európai civilizációja alkotta és hagyta örökül a világnak (…) úgy általában a tudományokat és a művészeteket”.

Ezzel szemben a tény az, hogy a tudományokat és a művészeteket nem az európai civilizáció hozta létre. Ha a Demokratánál és a Magyar Nemzetnél még nem hallottak volna róla, akkor még most sem késő: olvasgassanak könyveket az ókori Kínáról, Indiáról, Egyiptomról vagy Mezopotámiáról. Sok szép művészeti emléket ismerhetnek meg, és megtudhatják azt is, mire voltak képesek a régi idők tudósai. Akik – még rágondolni is szörnyű – nem fehér európaiak voltak.