családi vállalkozás;Nyíregyáza;drogkereskedők;

2020-06-15 10:23:40

Elfújta a szél: autóból szórta szét a drogot a rendőrök elől menekülő család

A nyíregyházi vádlottak házhoz vitték a kábítószert, a családi vállalkozásnak filmbe illő autós üldözés vetett véget.

Hónapokig árulta a drogot egy nyíregyházi család három tagja; a szülőket autós üldözés után fogták el a rendőrök, amint éppen egy újabb szállítmányt hoztak Budapestről – írja közleményében a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség.

A főügyészség a napokban emelt vádat aférj és feleség, valamint fiuk ellen, akik a vádirat szerint 2018 novemberétől Nyíregyházán különböző kábítószereket – marihuánát, amfetamint és extasyt – árultak. A vásárlók a kábítószer grammjáért, illetve egy tablettáért 3.000 forintot fizettek. Előfordult olyan is, hogy  igény szerint házhoz vitték a megrendelt kábítószert. 

Az ügyészség szerint a család Budapestről, egy ismeretlen személytől szerezte be drogokat. Ez vezetett a lebukásukhoz is, ugyanis a nő és a férje 2019. április 5-én jelentős mennyiségű kábítószert vásárolt a fővárosban, amit gépkocsival szállítottak Nyíregyházára. 

A rendőrök már várták őket az M3-as autópálya lehajtójánál, azonban az autót vezető nő Nyíregyháza helyett Debrecen irányába fordult, és a 4-es számú főúton próbált egérutat nyerni. A rendőrök két szolgálati járművel üldözték a házaspárt, akiket végül sikerült Újfehértó közelében leszorítani az útról és megállásra kényszeríteni. 

A gépkocsiban még így is maradt olyan sok kábítószer, hogy az a törvény értelmében jelentős mennyiségűnek minősül. Az ügyészség a kábítószer-kereskedelem miatt már korábban büntetett vádlottakkal szemben fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt a bíróságnak. A férj jelenleg is ugyanilyen bűncselekmény miatt tölti büntetését, míg a nő és fia letartóztatásban várja az eljárás folytatását.

 Az ilyen bűncselekményért a törvény szerint öt évtől húsz évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható. Az eljárás a Nyíregyházi Törvényszéken folytatódik.