Videó;Parlament;veszélyhelyzet;mentős;

2020-06-15 15:12:08

A felhatalmazási törvény és a „vasalódeszkás” tornatanár is téma volt a parlamentben

A kormány szerint bebizonyosodott, hogy az ellenzék igaztalanul diktatúrázott a veszélyhelyzeti törvénnyel kapcsolatban, mert kedden visszavonják azt.

Még kilencven nap sem telt el a veszélyhelyzet bevezetése óta és holnap már a megszüntetéséről szavaz majd az Országgyűlés – mondta napirend előtti felszólalásában Szijjártó Péter. A külügyminiszter szerint köszönettel tartozunk a tanároknak, az egészségügyi dolgozóknak, a rendőröknek, tűzoltóknak és a közszolgáltatásban dolgozóknak. A válság azt is megmutatta, hogy stratégiai kérdésekben az EU nem lehet függésben külső tényezőktől. Miközben folyamatosan bírálja az Unió Kínát, minden tagállam sorban állt az ázsiai országnál védőfelszerelésekért. Magyarország s Kína között ellenben jó volt a kapcsolat, több százmillió maszk és már körülbelül tízezer lélegeztetőgép érkezett, miközben megteremtettük a hazai gyártókapacitást is. A válság gazdasági krízist is okozott, „ilyenkor bújnak elő a spekulánsok” az államok eladósítását célzó javaslataikkal, de a magyar kormány ennek is ellenáll. A külügyminiszter szerint a magyar gazdaság is válságálló, azok pedig, akik állami támogatást kapnak a munkahelyek megtartására, nem csókosok, hanem patrióta üzletemberek. A kormányt eközben folyamatosan érték a támadások itthon és külföldön. Az ellenzék dolga ugyan a kormány bírálata, de vannak határok, amiket nem lehet átlépni – például nem hazudnak mentősnek valakit, aki nem az, utalt Szijjártó az MSZP hamis mentősvideójára.

Arató Gergely a DK részéről szintén köszönetet mondott az egészségügyi dolgozóknak vagy a „kormánytól nagyon kevés segítséget kapó pedagógusoknak”, majd azt kérte a kormánytól, hogy fogadja el az ellenzék béremelési javaslatait az egészségügyben, szociális ágazatban. A képviselő szerint ugyan tényleg teljesítmény a rengeteg eszköz beszerzése, de a kormány máig nem számolt el azzal, mire mennyit kötöttek pontosan, és nem tudni, hogy történhetett, hogy egészségügyi ellátásra alkalmatlan maszkok, lélegeztetőgépek is érkeztek nagy számban. A kormány gazdaságpolitikája pedig a rokonok, barátok megsegítéséről szól, nem a nehéz helyzetbe került munkavállalókról. Arató szerint a kormány bőszen sorosozik, miközben tartja a markát az EU-hoz, mert Putyintól vagy a Türk Tanácstól nem jön pénz. - Magyarország szövetségesei nem keleten vannak, hanem az EU-ban – mondta. A veszélyhelyzet visszavonásáról szóló törvény „rizsa”, mert csak arról szól, hogy felkérik a kormányt a visszavonásra, miközben egy másik törvénycsomaggal megteremtik a rendeleti kormányzás kiterjesztésének lehetőségét.

Brenner Koloman „a néppárti Jobbik” nevében kezdte felszólalását, ami nagy nevetést váltott ki a kormánypárti képviselők körében. A képviselő szerint még a fél millió forintos beígért jutalom körül is méltatlan helyzet alakult ki, mert az összeg nem nettó, hanem bruttó, és sokkal kevesebben kapják meg, mint amit előzetesen ígértek. A távoktatásban pedig a tanulók harmada-ötöde nem tudott rendesen részt venni. A képviselő a „vasalódeszkás testnevelőtanár” ügyéről is szólt, mint mondta, ez kicsiben mutatta meg a Fidesz személyzeti politikáját és értékválasztását, aki egy kicsit is kreatív, azt megpróbálják ellehetetleníteni. Vejkey Imre a KDNP nevében azt mondta, mindenben egyetértenek Szijjártó Péterrel.

Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője azt mondta, bár a kormány a „globalista lobbit” ekézi szavaiban, de valójában ez a lobbi mozgatja sokszor, például a Belgrád-Budapest vasútvonal esetében. Ennek költségvetéséből 175 ezer munkahelyet lehetne megmenteni, miközben a kormány semmit nem mond arról, a vasútberuházás hogyan térül majd meg. – Kiadják-e az erről szól dokumentumokat? Miért titkosították ezeket? – kérdezte a külügyminisztert. Bár a kormány öt éven belül űrhajóst akar az űrbe küldeni, eközben elsorvasztja a vidéket 34 vasúti mellékvonal közlekedésének ellehetetlenítésével.

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke azzal kezdte, valóban nem robbant be a járvány az országban, ezért sokaknak jár köszönet, de közülük a szociális ágazatban dolgozók semmilyen anyagi elismerést nem ad a kormány. Az ellenzék a veszélyhelyzet elrendelésekor egyetlen gesztust, egy június 15.-i határidőt kért a kormánytól, de még ezt sem kapták meg, pedig mára világos lett, hogy ezen semmi nem múlt volna. A kormány a védekezés során brutális módon hajtotta végre a kórházi ágyak kiürítését, az online oktatásban sok gyerek nem tudott részt venni, bár a bankoknak visszaadják majd az elvont pénzt, az önkormányzatokat folyamatosan sanyargatják. A veszélyhelyzet visszavonásakor pedig nullára redukálják a munkavállalói jogokat. Mészáros Lőrinc úgy kapott több milliárd forint támogatást munkahelyek megtartására, hogy eközben 850 embert rúgott ki.

Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezetője szerint eleve Orbán Viktornak kellett volna ezt a beszámolót megtennie külügyminisztere helyett. – Kínából valóban tömegével jön a védőfelszerelés, de már több is, mint kellene, nyilván azért, mert valamely fideszes potentátnak ez az érdeke. Orbán Viktor eközben Európa utolsó diktátorához, a belarusz elnökhöz látogat és vele barátkozik. Orbán Viktornak inkább Spanyolországra kellene figyelnie, ahol most vezették be az 500 eurós alapjövedelmet, ennek bevezetésére itthon is meglenne a lehetőség.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője kétségbe vonta, hogy Fehéroroszország lenne Európa utolsó diktatúrája, mint fogalmazott, eddig azt hitte az ellenzék megnyilvánulásai alapján, hogy Magyarország az. A kilencven napos határidővel kapcsolatban azt mondta, amikor a veszélyhelyzeti törvényről tárgyaltak az ellenzékkel, még senki nem tudta, meddig tart majd a járvány, a Fidesz akkor azt ígérte, amint vége lesz, visszavonják, most így is tesznek. A kormány az 1500 milliárd forintos védekezési alapból csak 34 milliárd érintette elvonásként az önkormányzatokat, ezt mégsem fogadták el az ellenzéki önkormányzatok. Az ellenzék politikusai egy sor dologban hazudtak a járványról, ezért bocsánatot kellene kérniük. Ennek tetőpontja volt a hamis mentősvideó. Szijjártó Péter válaszában azt mondta, az ellenzék hazudik, amikor azt mondja, csak nagy multiknak ad segítséget a kormány a munkahelyek megtartására, mert magyar kisvállalkozók és nagytőkések is kaptak ilyet. A kormány arra törekszik, hogy mindenhol szerezzen barátokat, ezért ment Orbán Viktor Minszkbe, de így tett az amerikai külügyminiszter és a lett kormányfő is idén és biztos ennek jegyében invitálta meg anno Gyurcsány Ferenc Vlagyimir Putyint a villájába. Az ellenzék diktatúrával riogatott, de a kormány az általuk kért határidő előtt visszavonta a veszélyhelyzetet – zárta beszédét.