állami támogatás;elektromos autó;

2020-06-16 07:00:00

Rohamoztak az e-taxisok

A kiíróknak sehogy se sikerül megbecsülni az állami támogatások várható fogadtatását. Így vagy csak az élelmesek jutnak pénzhez, vagy a kutyát sem hatja meg a lehetőség. A hétfőn megnyílt e-autó-keretet éppenséggel elkapkodták.

Míg korábban évekig nem hívták le az elektromos autók mostaninál szerényebb állami támogatási keretét, addig hétfő délutánra az aznap reggel megnyílt lehetőség ötmilliárdos forrásának négyötödét lejegyezték - derült ki Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkárának aznapi sajtótájékoztatóján. Színhelyül a pályázatokat is kezelő, az ITM kezelésében lévő IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Kft. a Millenáris Parkban lévő elektromobilitási bemutatóterme szolgált.

Kaderják elődje, Weingartner Balázs ugyanitt jelentette két éve, hogy a 2016-ban indult támogatási program keretében addig 1600 új elektromos autó vásárlásához nyújtott az állam egyenként másfélmilliós, összesen 1,1 milliárdos támogatást. Akkor a támogatható vételárat 15 millióról 20 millióra emelték és - némiképp zavarosan - egy hárommilliárdos új keretet hirdettek.

A forrás voltaképp egy és negyed év alatt merült ki. Kaderják Péter ezt bejelentve februárban a pályázat átalakítását helyezte kilátásba. Az államtitkár közel egy hónapja közzé is tette a - kétségkívül jelentősen átszabott - feltételeket. A legfontosabb változás, hogy az újonnan vásárolt, tisztán elektromos gépjárművek támogatásának felső határa másfél millióról 2,5 millióra nőtt. (Ez nem lehet nagyobb az autó árának felénél, de a pályázatban érintett, ötmilliónál olcsóbb új elektromos autó egyelőre nincs.) E támogatás csak 11 millió forintos árig igényelhető. Efelett 15 millióig a felső határ félmillióra, illetve a vételár 5 százalékára csökken. Két teljesen új kategóriát is bevezettek, személyszállító "taxisok", illetve ételkiszállító cégek robogói számára. Előbbiek esetében a támogatás 1-15 milliós vételár között akár az 55 százalékot is elérheti. Igaz, taxisoknak a keretből legfeljebb kétmilliárd jár. Céges robogóra - akár szintén 55 százalékos - támogatás 100 ezertől 1 millióig terjedő vételárig igényelhető.

Bár Kaderják Péter szavai szerint eredetileg csak annak bejelentésével készültek, hogy tovább szélesítették a szóba kerülő robogók körét, az élet felülírta a menetrendet. A sajtótájékoztató kora délutáni időpontjáig ugyanis várakozásaikon felüli számú, 900 pályázati futott be, több mint négymilliárdos forrásigénnyel. Májusban kérdésünkre az államtitkár úgy becsülte, a keret összesen körülbelül ezer elektromos jármű, valamint 240 e-taxi támogatására elegendő. A legnagyobb érdeklődés most a taxisok részéről nyilvánult meg, akik kora délutánra már megközelítették a rájuk szabott kétmilliárdos felső határt.

Kaderják Péter a fejleményeket az év elején meghirdetett klíma- és természetvédelmi akcióterv feltétlen sikereként értékelte. Ebben Orbán Viktor az olcsóbb elektromos járművek forgalmának élénkítését tűzte ki célul. A májusi meghirdetést követően az elektromosautó-gyárak illetve -kereskedők árcsökkentéssel reagáltak a legmagasabb támogatás 11 millióra visszavágott felső vételár-határára. Így, míg májusban még csak hét elektromosautó-típus felelt meg a feltételeknek, a szám azóta 15-re nőtt. A könnyítés az érintett robogók körét is hasonlóképp bővítette.

Lapunk kérdésére, miszerint a tegnapi roham tükrében tervezik-e a keret emelését, Kaderják Péter kifejtette: ha a mostani forrás kimerül, időlegesen biztos felfüggesztik a pályáztatást. Ezt követően, "hideg fejjel" kielemzik a tapasztalatokat, de a jövőre nézve nem zárta ki akár a keretemelést sem. Bár lapzártánkig sem az IFKA, sem az ITM nem jelezte a pályázat bezárását, az minden valószínűség szerint a közeljövőben bekövetkezik. (Az előző kör borús tapasztalatait magán viselő, elvi beadási határidő mindenesetre 2022. június 1.) 

Kérdés, mindez - a kormány tálalásának megfelelően - siker, avagy voltaképp kudarc. A vissza nem térítendő állami támogatási kiírások évtizedek óta azzal küzdenek, hogy sehogy se képesek előre bemérni a várható igényeket. Így vagy néhány nap, vagy akár óra alatt merül ki a keret - ami ennek folytán utólag rendkívül szerénynek minősül -, vagy akár évekig is nyitva áll, visszafogott érdeklődést kiváltva. A kormány mindkét esetet sikerként tálalja. Előbbi esetben a szerénynek bizonyuló keretet azzal indokolják, hogy a kiírást egy fajta piaci tesztnek értelmezik. ("Éles üzemre" ugyanakkor sose kerül sor.) Utóbbi esetben pedig arra helyezik a hangsúlyt, hogy a segítség hosszú időn keresztül áll az érdeklődők rendelkezésére. Szakértők amellett, hogy a sikeres kiírások jelentős keretemelését - így az elérhetőség időbeni elnyújtását - sürgetik, ötletszerűség helyett kiszámíthatóságot szorgalmaznak. A kiírások lebegtetése és a feltételek folyamatos változtatása ugyanis az esetleges hiábavaló remények és csalódások miatt akár vissza is vetheti a keresletet.

Lapunk kérdésére Kaderják Péter úgy vélte, nincs szükség változtatni az elektromos gépjárművek és -töltők tavaly frissített, Jedlik Ányos Terv 2.0 elnevezésű terjedési tervén. Ebben idénre 12 ezer, 21 ezer vagy 54 ezer, 2030-ra pedig 60 ezer, 182 ezer vagy 450 ezer e-gépjárművel számolnak. Ehhez képest a Villanyautosok.hu által kikért legfrissebb adatok szerint áprilisban 19,5 ezer zöld rendszámos gépjármű rótta a hazai utakat. Igaz, ezek közül csak 8,8 ezer a tisztán elektromos, a többi hibrid. (E kategóriák összemosása számos tanulmányban akadályozza a tisztánlátást.)

Felvetésünkre az államtitkár hitet tett a töltőpontok terjedése mellett, hangsúlyozva, hogy változatlanul az otthoni töltés a legfontosabb. Ezzel még mindig töredéke - száz kilométerenként mintegy 600 forint - az "üzemanyag" költsége, amit jövedéki adó sem terhel. Kiemelte, hogy szabályozták a töltés üzleti kereteit és számos társaság kért engedélyt ilyen egységek telepítésére. Igaz, ennek folytán az ingyenes töltés lehetősége lényegében megszűnt.

Felvetésünkre Kaderják Péter megerősítette: változatlanul foglalkoznak a nagy légszennyezésű hibrid autók zöldrendszám-lehetőségeinek megszüntetésén.