Mesterházy Attila;költségvetés;Kordás László;László Imre;

2020-06-17 12:28:00

A kormány a településeket „megrendszabályozza, bünteti, szívatja”

A parlament helyett a Kossuth téren mondhattak véleményt a költségvetésről az ellenzék polgármesterei.

Félbeszakadt a parlament költségvetési bizottságának délelőtti ülése, mert 9 kormánypárti honatya leszavazta, hogy a jövő évi költségvetéshez benyújtott 808 módosító indítvány megtárgyalása előtt szót kapjanak a tanácskozáson vendégként résztvevő ellenzéki polgármesterek, szakszervezeti vezetők, idősszervezetek képviselői. A népes csapat ezt követően levonult az Országház elé és a Kossuth téren rögtönzött sajtótájékoztatón ismertették véleményüket a kormány megszorító intézkedéseiről.

Szücsné Posztivics Ilona, Tatabánya ellenzéki polgármestere arra figyelmeztetett, hogy az elvonások miatt veszélyben van intézményeik működtetése. Azért jött el az ülésre – tette hozzá, mert azt gondolta, demokrácia van és a történtek ellenére biztos benne, hogy eljön az idő, amikor városának lakossága a magyar parlamentben is elmondhatja a véleményét.

Zugló vezetője, a szocialista Horváth Csaba úgy fogalmazott, most az történik, hogy 133 fideszes politikus nagyon bátran elvesz 160 milliárd forintot az emberektől, de addig már nem terjed a bátorságuk, hogy meghallgassák a lakosság képviselőit, szembesüljenek a napi gondokkal is.

Déri Tibor, Újpest polgármestere egyértelművé tette: az önkormányzatok kivéreztetése történik, a kormány elveszi a pénzt és ezzel együtt a szabadságot is, de nem az ellenzéki polgármesterektől, hanem a lakosságtól.

A DK-s László Imre, Újbuda 150 ezer lakosának képviseletében emlékeztetett rá, hogy válik el a kormány esetében a szó és a tett. A „Nekünk Magyarország az első” szlogen mögé bújva milliárdokat vesznek el az emberektől, s közben saját, törvényben rögzített feladataikat sem végzik el. Az egykori kórházigazgató utalt arra, hogy az egészségügyi törvény és egyik végrehajtási rendelete értelmében a kormányhivatalok feladata lett volna a járvány elleni védekezés eszközeinek és a laborvizsgálatoknak a biztosítása, de a kerületi rendelők egy maszkot sem kaptak ezen a csatornán keresztül. Ez a fajta kormányzati hozzáállás azonban zsákutcába vezet – figyelmeztetett.

Csőzik László, Érd polgármestere arra emlékeztetett, hogy már több mint 74 ezer ember él a városukban, az ország 11. legnagyobb települése lettek, s ennek megfelelően egyre több bölcsődére, óvodára, más intézményre van szükségük. Ezeknek a fejlesztéseknek a fedezetét azonban elvonja az állam, a jövőre szabadon felhasználható egymilliárd forintjuk fele a központi költségvetésbe vándorol. Arra figyelmeztetett, ha a kormány nem lép vissza ezektől az elvonásoktól, könnyen bekövetkezhet 2022-ben, hogy a lakosság egyharmada a Fidesz ellen szavaz majd.

Horváth Jácint, aki a DK delegáltjaként az Európai Unió Régiók Bizottságának tagja 2015 óta, a parlament előtt arról beszélt, hogy az unió azt támogatja: a lakossághoz minél közelebb szülessenek meg a döntések például a pénzek felhasználásáról is, ezért kérték, hogy közvetlen uniós források segítsék a magyar településeket.

Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester azt mondta, azoknak a fideszeseknek a nevében is szól, akik ma nem mernek megszólalni, de sok kormányzati döntéssel nem értenek egyet. Ma nálunk nem alulról épülő politikai rendszer működik, hanem felülről, a párttitkárokra épülő rendszer van – fogalmazott, de ha ez a kormány nem hallgatja meg az embereket, 2022-ben majd a választók elmagyarázzák nekik, hogy más világot akarnak.

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség, a legnagyobb hazai konföderáció elnöke három kérdést emelt ki, amivel foglalkozni kellene a következő költségvetés elkészítésekor.

Időközben folytatódott a költségvetési bizottság ülése, ahová a testület ellenzéki tagjai is visszasiettek. A szabadtéri sajtótájékoztató zárásaként a szocialista Mesterházy Attila is arra hívta fel a figyelmet, hogy amit ma az önkormányzatokkal a kormány tesz, az „megrendszabályozás, büntetés, szívatás”, de erre válaszként csak erősödik az ellenzéki együttműködés és érik, hogy „elzavarják ezt a bandát”.