Az Emberi Jogi Intézmények Nemzetközi Koordinációs Bizottságának (GANHRI) albizottsága tavaly októberben egy évvel elhalasztotta az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala (AJBH) akkreditációjának meghosszabbításáról szóló döntést. Azért határozott így a testület, mert úgy ítélte meg, hogy a magyar ombudsmanok jelölésének és megválasztásának folyamata, valamint tevékenységük több ponton is kívánnivalót hagy maga után. A világszervezet kötelékébe tartozó testület a koronavírus járvány miatt várhatóan csak jövőre dönt az akkreditáció megújításáról, addig választ vár a kérdéseire, és tájékozódik a helyzetről.
Az értékelés eredményeként az alapvető jogok biztosa vagy megőrzi “A” kategóriás besorolását, vagy visszacsúszik a “B” kategóriába, ami többek között azzal járna, hogy az öt év múlva esedékes felülvizsgálatig elveszíti szavazati jogát és csak megfigyelőként vehet részt az ENSZ égisze alatt szervezett nemzetközi találkozókon.
– Az “A” státusz nem azt jelenti, hogy az adott országban minden rendben van az emberi jogokkal. Hanem azt, hogy az ombudsman a nemzetközi elvárásoknak megfelelően végzi a munkáját. Az akkreditációs folyamatban a szakértők azt vizsgálják, hogy az intézmény független-e és van-e erős, széles felhatalmazása az emberi jogok védelmére és előmozdítására. Az ENSZ testület több forrásból tájékozódik, nemzeti és nemzetközi civil szervezetek véleményét is figyelembe veheti – fejtette ki Luca Glušac kutató az amerikai German Marshall Fund nevű kutatóintézet videókonferenciáján, amelyen bemutatta a közép- és kelet-európai régióban működő ombudsmani hivatalokról készült tanulmányát.
A GANHRI akkreditációs albizottságának tavaly októberi jelentése kifogásolja, hogy Magyarországon az alapvető jogok biztosának jelölését és megválasztását kísérő folyamat kevéssé átlátható. A testület ezért javasolja, hogy az álláshirdetést széles körben publikálják, a jelölteket különböző társadalmi hátterű és képzettségű jelentkezők közül válasszák ki, valamint objektív és nyilvánosságra hozott szempontok alapján értékeljék. A grémium nehezményezi azt is, hogy információi szerint az ombudsman nem lépett fel minden esetben kellő határozottsággal az emberi jogsértésekkel szemben.
Az ENSZ testület tavaly októberi döntését megelőzően a Magyar Helsinki Bizottság részletes beszámolót készített a korábbi alapjogi biztos, Székely László tevékenységéről. Ebben bírálták Székelyt, mert politikailag kényes, emberi jogi szempontból viszont nagyon fontos ügyekben hallgatott, és nem használta ki a rendelkezésére álló eszközöket. Ugyanakkor elismerték, hogy voltak előremutató vizsgálatai és ajánlásai is.
Tanulmányában Luca Glušac is hivatkozik a magyar civil szervezet értékelésére, amikor arról ír, hogy a Közép- és Kelet-Európa tekintélyuralmi jegyeket mutató országaiban az ombudsmanok előtt több választási lehetőség áll: vagy úgy döntenek, hogy az emberi jogok védelmezői maradnak még akkor is, ha hivatalukat folyamatos támadások érik, vagy összeállnak a kormánnyal. Ha az utóbbit választják, és a hatalom bábjai lesznek, akkor kockáztatják hitelességüket és közmegbecsülésüket. A végrehajtó testület kvázi tagjaként szolgáló passzív ombudsmanok maguk is fenyegetik a demokráciát – írja a szerző. Szerinte gyakoribb, hogy a hivatal viselője úgy dönt, inkább figyelmen kívül hagyja a súlyos emberi jogsértéseket és néhány kevésbé fontos ügyre koncentrál, megpróbálva megőrizni a függetlenség és az aktív szerepvállalás látszatát. Azokat az országokat, ahol kiüresítették az ombudsman intézményét és korlátozzák a civil társadalom tevékenységét, aligha lehet pluralistának és demokratikusnak nevezni – véli Glušac.
