Előfizetés

Benedek márványtáblái

A magyar vízilabdás közeg a világ legkegyetlenebb helye: az Európa-bajnokoknak még a nevét sem hajlandók felvésni a margitszigeti Hajós Alfréd Sportuszoda márványtáblájára, mert ott csak az olimpiai- és világbajnokokat tartják számon. Ahogy egyszer Faragó Tamás, a megkérdőjelezhetetlen sportági nagyság mondta, minek tennénk ilyet, hiszen ha elgurítasz egy labdát az öltözőben, akkor minimum egy Európa-bajnok passzolja vissza.
Benedek Tibor neve ebben a közegben játékosként négyszer fért fel a márványtáblára: háromszor olimpiai, egyszer világbajnoki címe okán. És egyszer nyert szövetségi kapitányként is egy vb-t a válogatottal. De társaitól eltérően nemcsak a vízben, hanem a parton is falkavezére tudott lenni az aranyakban fürdő sportágnak. A közönség, de tán az ország is érezte ezt az egészen kivételes képességet, amit jelez, hogy imádott uszodája előtt egy hétköznap este, miután lement a nap, ezrek gyújtottak érte gyertyát. 
Ez a gyászon messze túlmutató üzenetet hordoz: azt üzeni, hogy a közönség, az ország kiéhezett egy olyan emberre, aki végre képes egységbe kovácsolni ezt a ketté- vagy még többfelé szakadt hazát; akivel lehet azonosulni, és akinek a szavai és tettei nem válnak el egymástól. Aki mögé bárki jó szívvel oda tud állni. 
És itt már rég nem a sportsikerekről, győzelmekről vagy vereségekről van szó. Sokkal inkább arról, hogy milyen elképesztő igény van egy olyan hiteles hősre, aki nem magamutogató harsánysággal, kivagyi és fennhéjázó manipulációval, hanem csendes szakértelemmel, és hihetetlen odaadással teszi a dolgát. Aki nem azt erősíti a nemzetben, ami megosztja, hanem azt, ami egyesíti. És ez akkora tett, amit száz márványtáblára sem lehet elégszer felírni.

A kaméleon gerince

Egyetértünk a miniszterelnökkel: van egy a nemzeti kormányok meggyengítésére, felszámolására, birodalmi rendbe gyömöszölésére irányuló nemzetközi politika, amit most már gyakran nem is csak államok, hanem államok feletti globális nemzetközi szervezetek, illetve az azt fenntartó, abból élő, magukat nemzetek fölött állónak érző üzletemberek, pénzemberek működtetnek, hazánkat pedig a nemzeti szuverenitást első helyre helyező kormányunk miatt támadják. E kútmérgezők a belső ügynökökkel együtt a magyar emberektől minél több jogot szeretnének átszállítani Brüsszelbe a liberális imperializmus nevében, akik Soros által fizetve át akarják alakítani az országot, meg akarják dönteni a kormányt. A kormányfő pedig nem tesz mást, mint okos rugalmassággal alkalmazkodik a helyzethez – bár erről sokaknak a kaméleon jut eszükbe. Mert itt van például az a hitel, amit a birodalom vesz fel a pandémia gazdasági kárainak helyreállítására, és amihez a kormányfő meglehetősen rugalmasan viszonyul. Ez a summa volt már Soros 2.0-s terve, amely az előbbiek értelmében generációkra adósrabszolgaságba taszítaná a nemzetet, és bepárásítaná a fényes jövőt. Aztán a pénz szaga mégiscsak enyhítette a kormányfő elvi undorát. Gulyás Gergely a kormányinfón azt mondta lapunknak: „ha a Magyarországra jutó uniós hitelrészt lehívja a kormány, akkor azt csak arra használja majd, hogy más meglévő, kevésbé előnyös feltételekkel törlesztett hiteleket váltsanak ki belőle”. Az EU által felvett és a közösség által garantált hitel persze olcsóbb, mint ha egyetlen ország venné fel. Eszerint a kormány elvesztette a szaglását, a legócskább és legamorálisabb, „sorosista”, „zsidó spekuláns” módszerekkel él, hogy Európában példa nélkülien erős gazdaságát – és saját hatalmát – tovább izmosítsa. Hogy az uniós hitelnek az országot kellene szolgálnia? Az EU kapcsolt: a hitelt nem lehet más hitel törlesztésére felhasználni. A kaméleon pénztárcája talán nem dagad tovább. Az erkölcse? Hol van az már?

Összeesküvés

Erős kifejezést fogok használni: van egy „liberális imperializmus” – szórakoztatta közönségét a magyar miniszterelnök dadaista politikai performanszának keretében, amit az állami rádióban szokott előadni péntekenként. 
Bármennyire élvezetes volt is a produkció, azért senki ne higgye, hogy új fogalommal gazdagodtunk. A „liberális imperializmus” létező politikai szakkifejezés volt a huszadik század közepéig, főleg Nagy-Britanniában – idézhetjük akár Tamás Gáspár Miklós filozófus egyik öt évvel ezelőtt megjelent írását. A szókapcsolat manapság is fel-felbukkan, például Yoram Hazony izraeli bibliatudós könyvében, amit tavaly történetesen a kormánytól nem elérhetetlen messzeségben lévő Századvég Kiadó jelentetett meg magyarul. 
Orbán Viktor amúgy az Európai Unió Bíróságának azt a döntését kommentálta, amely annak rendje és módja szerint elkaszálta az úgynevezett civiltörvényt. A 2017-ben elfogadott jogszabály arra kötelezte az évi 7,2 millió forintnál nagyobb összegű, külföldről származó támogatást kapó civil szerveződéseket, hogy „külföldről támogatott szervezetként” jelöljék meg magukat. Az uniós bíróság úgy gondolta, hogy ez hátrányos megkülönböztetés, ami nincs rendben. 
A Fidesz ismét elbukott egy jogi csatát, de ettől aligha esik kétségbe. Amit elveszített a réven, bőségesen megnyeri a vámon. A propaganda fontosabb a távoli tárgyalótermekben hozott ítéleteknél. A kormányfő azonnal élt is a lehetőséggel. A „liberális imperializmus” mibenlétét taglalva eszmét futtatott arról, hogy az ilyesmi Nyugat-Európából jön, de annak része bizony az amerikai baloldal (demokraták) is. A saját felfogásukat és értékválasztásukat akarják ráerőltetni más országokra. Orbán sejthetően derültséget akart kelteni, amikor arról is beszélt: az átláthatóságnak 100 százalékig érvényesülnie kell Magyarországon. 
A miniszterelnök saját bevallása szerint nem szeret mindenhol összeesküvéseket látni, de – sóhajtott – ez nem változtat azon, hogy összeesküvések kétségkívül léteznek. Meg „háttérhatalmi szervezkedések”, amelyek bizonyos bírói ítéletekből is kiolvashatók. Könnyű megtalálni az összefüggést a „Soros-féle nemzetközi hálózattal, amely a liberális imperializmusnak a nyugat-európai főparancsnoksága”. 
Helyben vagyunk. Azoknak a civil jogvédő egyesületeknek és alapítványoknak, amelyek polgári ellenállást tanúsítva nem voltak hajlandók magukra aggatni a „külföldről támogatott szervezet” címkét, nem esett bántódásuk. Még csak arról sincs tudomásunk, hogy egyáltalán eljárás indult volna ellenük. A kormány célja nem a fizikai ellehetetlenítés volt, hanem a megbélyegzés. Tovább mérgezni az agyakat és a lelkeket a szélsőjobboldaltól átvett háttérhatalmi őrülettel. 
Az uniós bíróság ítéletének lehet örülni, de ünneplésre nincs különösebb ok. Bármelyik pillanatban jöhet a következő kormányzati kampány a civilek ellen, vagy a jogfosztás újabb formája. Ne legyenek kétségeink: ha az a kérdés, hogyan lehet egymásnak ugrasztani az embereket, a Fidesz kifogyhatatlan az ötletekből.