Előfizetés

A kaméleon gerince

Egyetértünk a miniszterelnökkel: van egy a nemzeti kormányok meggyengítésére, felszámolására, birodalmi rendbe gyömöszölésére irányuló nemzetközi politika, amit most már gyakran nem is csak államok, hanem államok feletti globális nemzetközi szervezetek, illetve az azt fenntartó, abból élő, magukat nemzetek fölött állónak érző üzletemberek, pénzemberek működtetnek, hazánkat pedig a nemzeti szuverenitást első helyre helyező kormányunk miatt támadják. E kútmérgezők a belső ügynökökkel együtt a magyar emberektől minél több jogot szeretnének átszállítani Brüsszelbe a liberális imperializmus nevében, akik Soros által fizetve át akarják alakítani az országot, meg akarják dönteni a kormányt. A kormányfő pedig nem tesz mást, mint okos rugalmassággal alkalmazkodik a helyzethez – bár erről sokaknak a kaméleon jut eszükbe. Mert itt van például az a hitel, amit a birodalom vesz fel a pandémia gazdasági kárainak helyreállítására, és amihez a kormányfő meglehetősen rugalmasan viszonyul. Ez a summa volt már Soros 2.0-s terve, amely az előbbiek értelmében generációkra adósrabszolgaságba taszítaná a nemzetet, és bepárásítaná a fényes jövőt. Aztán a pénz szaga mégiscsak enyhítette a kormányfő elvi undorát. Gulyás Gergely a kormányinfón azt mondta lapunknak: „ha a Magyarországra jutó uniós hitelrészt lehívja a kormány, akkor azt csak arra használja majd, hogy más meglévő, kevésbé előnyös feltételekkel törlesztett hiteleket váltsanak ki belőle”. Az EU által felvett és a közösség által garantált hitel persze olcsóbb, mint ha egyetlen ország venné fel. Eszerint a kormány elvesztette a szaglását, a legócskább és legamorálisabb, „sorosista”, „zsidó spekuláns” módszerekkel él, hogy Európában példa nélkülien erős gazdaságát – és saját hatalmát – tovább izmosítsa. Hogy az uniós hitelnek az országot kellene szolgálnia? Az EU kapcsolt: a hitelt nem lehet más hitel törlesztésére felhasználni. A kaméleon pénztárcája talán nem dagad tovább. Az erkölcse? Hol van az már?

Összeesküvés

Erős kifejezést fogok használni: van egy „liberális imperializmus” – szórakoztatta közönségét a magyar miniszterelnök dadaista politikai performanszának keretében, amit az állami rádióban szokott előadni péntekenként. 
Bármennyire élvezetes volt is a produkció, azért senki ne higgye, hogy új fogalommal gazdagodtunk. A „liberális imperializmus” létező politikai szakkifejezés volt a huszadik század közepéig, főleg Nagy-Britanniában – idézhetjük akár Tamás Gáspár Miklós filozófus egyik öt évvel ezelőtt megjelent írását. A szókapcsolat manapság is fel-felbukkan, például Yoram Hazony izraeli bibliatudós könyvében, amit tavaly történetesen a kormánytól nem elérhetetlen messzeségben lévő Századvég Kiadó jelentetett meg magyarul. 
Orbán Viktor amúgy az Európai Unió Bíróságának azt a döntését kommentálta, amely annak rendje és módja szerint elkaszálta az úgynevezett civiltörvényt. A 2017-ben elfogadott jogszabály arra kötelezte az évi 7,2 millió forintnál nagyobb összegű, külföldről származó támogatást kapó civil szerveződéseket, hogy „külföldről támogatott szervezetként” jelöljék meg magukat. Az uniós bíróság úgy gondolta, hogy ez hátrányos megkülönböztetés, ami nincs rendben. 
A Fidesz ismét elbukott egy jogi csatát, de ettől aligha esik kétségbe. Amit elveszített a réven, bőségesen megnyeri a vámon. A propaganda fontosabb a távoli tárgyalótermekben hozott ítéleteknél. A kormányfő azonnal élt is a lehetőséggel. A „liberális imperializmus” mibenlétét taglalva eszmét futtatott arról, hogy az ilyesmi Nyugat-Európából jön, de annak része bizony az amerikai baloldal (demokraták) is. A saját felfogásukat és értékválasztásukat akarják ráerőltetni más országokra. Orbán sejthetően derültséget akart kelteni, amikor arról is beszélt: az átláthatóságnak 100 százalékig érvényesülnie kell Magyarországon. 
A miniszterelnök saját bevallása szerint nem szeret mindenhol összeesküvéseket látni, de – sóhajtott – ez nem változtat azon, hogy összeesküvések kétségkívül léteznek. Meg „háttérhatalmi szervezkedések”, amelyek bizonyos bírói ítéletekből is kiolvashatók. Könnyű megtalálni az összefüggést a „Soros-féle nemzetközi hálózattal, amely a liberális imperializmusnak a nyugat-európai főparancsnoksága”. 
Helyben vagyunk. Azoknak a civil jogvédő egyesületeknek és alapítványoknak, amelyek polgári ellenállást tanúsítva nem voltak hajlandók magukra aggatni a „külföldről támogatott szervezet” címkét, nem esett bántódásuk. Még csak arról sincs tudomásunk, hogy egyáltalán eljárás indult volna ellenük. A kormány célja nem a fizikai ellehetetlenítés volt, hanem a megbélyegzés. Tovább mérgezni az agyakat és a lelkeket a szélsőjobboldaltól átvett háttérhatalmi őrülettel. 
Az uniós bíróság ítéletének lehet örülni, de ünneplésre nincs különösebb ok. Bármelyik pillanatban jöhet a következő kormányzati kampány a civilek ellen, vagy a jogfosztás újabb formája. Ne legyenek kétségeink: ha az a kérdés, hogyan lehet egymásnak ugrasztani az embereket, a Fidesz kifogyhatatlan az ötletekből.

Menekültek a lábam alatt

Nem tudom elfelejteni a pesti utcákon meztelen háttal a forró aszfalt felett térdeplő, naptól barnára égetett férfiakat, akik egy fából készült kézi alkalmatossággal simítgatják az olvadt szurkot a járda kijelölt keretébe. Nagyon nehezen tudom elfelejteni őket, pedig nagyon szeretném, hogy végre rendesen aludjak éjszaka. (Anyám nekem is könnyű álmot ígért a Kékgolyóban írt búcsúlevelében, bár tartok tőle, hogy ötvennégyben is csak a csalfa, vak remény, kit teremt magának a boldogtalan, ígérhetett derűs jövőt Magyarországon egy gyereknek.)
Annál a vállalatnál dolgoztam ötven éve néhány hónapig, amelyik a napon égő sereget messzi falvakból, városokból felszívta, éhbérért alkalmazta, a főváros utcáin térdepeltette, hogy a bús pesti népnek legyen talpához simuló felület a lába alatt. Néhány hónapig velük laktam egy boltból kialakított munkásszálláson; emeletes vaságyak, apró konyha, egy zuhany, étkezőasztal tíz személyre, és az örökké lehúzott redőnyök a kirakaton. Tűzoltó utca 33.
Menekültekről beszéltek, polgártársak? Nos, ők, az utcán térdelők voltak a sok magyar menekülthullám egyik legnyomorultabb hadteste. Menekültek a téeszesítés, a vidéki munkanélküliség, a szétrobbantott közösségek lopakodó nyomora és lelki leromlása elől. Menekültek a nyílt és rejtett erőszak fenyegetése elől. Talán maguk sem tudták, mi elől. Csak azt tudták: miért? Kenyérért.
Az egyik roma brigád, ismertem őket, hajnali fél négykor kelt a Jászságban. Négy után indult a busz. Hat előtt Pesten voltak. Fél hét-hétkor már térdepeltek. Délután négykor indultak haza, hatkor otthon voltak. Ma már nemigen él közülük senki. Megette a tüdőt, szétszaggatta az ereket a forró anyag. Nyáron hátukon láng, télen jég, mellükön tűz. 
Vajon ma mit csinálnak a gyerekeik, ha élnek még? S az unokák? Ők is menekülnek?
Nem csak a puskákkal, tankokkal, repülőkkel vívott háború a háború. Nem csak leomló házfalak, elvadult katonák, taposóaknák ölnek. Nem csak a távoli országból menekülő idegenek a hontalanok. Mindenki emigráns, aki szűkebb-tágabb hazájában nem tud megélni, vagy csak nyomorult páriaként. És a szűkebb hazámból, Szabolcsból és a többi elesett vidékről Pestre húzódó légiók ilyenek voltak.
Patetikus vagyok? Egy Krúdy kellene, hogy pátosz nélkül, de mégis szívbe tépve szóljon a menekültek örökké vándorló seregéről. Vagy egy Esterházy, hogy szúrós szlogenjeivel telibe találjon.
Üldözöttek voltak? Ha úgy vesszük… Menekültek? Az biztos.
Tegnap ők, ma testvéreink, holnap mi, holnapután ti.
Az a régi-régi kép nem hagy aludni. A forró aszfalt felett félmeztelen férfiak, magyar menekültek görnyednek. Verítékük, vérük a szurokba csepeg. Azon taposunk most. Nógrádi Gábor író