Még korai volna az Egyesült Államok részéről teljesen szakítani Magyarországgal, de Washingtonnak akár a kölcsönös katonai segítségnyújtás kötelezettségének megkérdőjelezésével is Orbán értésére kellene adnia: eddig és ne tovább! A véleményt a hírügynökség kolumnistája, a Johns Hopkins Egyetem tanára, az American Enterprise Institute nevű független, nonprofit agytröszt elemzője fejti ki, miután úgy ítéli meg, hogy a magyar kormányfő inkább akadályozza az amerikai érdekek érvényesülését, semmint segíti.
Hal Brands rámutat: ha valaki meghallgatta a Trianoni Szerződés centenáriumán mondott beszédét, abból nem az derült ki, hogy itt egy NATO-szövetségesről van szó. Főként, hogy a politikus belülről ássa alá mind a katonai szervezetet, mind az Európai Uniót. Olyan geopolitikai termesz, amely felfalja a környezetét, miközben kiszolgálja az orosz és kínai szándékokat. Ily módon azonban veszélyes példával szolgál.
Meglovagolta a Covid-19-et is, hogy még több befolyásra tegyen szert. Független megfigyelők nemigen gondolják, hogy a rendkívüli állapot lefújásával normalizálódna a helyzet. De a diplomáciában sem sokkal jobb a mérlege. Uniós pénzekből finanszírozza saját, korrupt rendszerét. Belülről ingatja meg mind az EU, mind a NATO értékeit, hosszú távú érdekeit, mivel nemigen tapasztal ellenállást.
Amerika ebben a helyzetben jól tenné, ha példát statuálna, a többi közt a katonai együttműködés felfüggesztésével, a magyar ellenzék felkarolásával. Ebből más, sokkal jelentősebb szövetségesek is láthatnák, hogy össze kell kapniuk magukat. Viszont ha a magyar kapcsolat rámegy a kemény washingtoni fellépésre, az sem olyan nagy baj, mert amit Orbán már 10 éve csinál, az egyébként is oda vezet, hogy sok értelme nem marad az együttműködésnek.
Párbaj a legjobb ellenfelek között. Így mutatja be Tusk és Orbán küzdelmét a lap, miután az Európai Néppárt elnöke ki akarja záratni korábbi barátját a pártcsaládból és az ellentétek csak súlyosbodtak a válság során. Ők ketten azt az európai jobboldalt testesítik meg, amely lelkesen szakad szét. Pedig a kontinens keleti felén ugyanazt az utat járták be és viszonyuk sokáig szívélyes volt. Sőt, amikor a lengyel politikus az Európai Tanács elnöke lett, az elején nem csatlakozott a magyar jogállam miatti aggályokból. Jacques Rupnik, a párizsi Science Po Kelet-Európa szakértője azt mondja: emögött a keletiek szolidaritása húzódott meg. Amúgy pedig Orbán támogatása fontos volt, hogy Tusk a PiS ellenkezése dacára az EiT élére kerülhessen.
Hogy ezek után szembefordult a magyar vezetővel, az Trócsányi László szemében árulással egyenértékű. A volt igazságügyi miniszter úgy fogalmaz, hogy a volt útitárs tőrt döfött szövetségese és a Fidesz hátába, amikor együtt üvölt a farkasokkal Magyarország ellen. Ezzel szemben egy lengyel EP-képviselő, a Szolidaritás egykori aktivistája azt mondja, hogy a magyar kormánypárt a közös múlt után belesüppedt a populizmusba, ma pedig egyenesen őrület, amit csinál. Orbán és Tusk immár két, teljesen más világot képvisel, amelynek semmi köze sincs egymáshoz.
Paul Gradvohl francia történész azt meséli, hogy Orbán eléggé ijesztő volt már akkor is, amikor 1993-ban találkoztak. Megindult az illiberalizmus felé, már jellemző volt rá a belőle áradó erőszak, brutális energia, ami persze ma is megvan nála. Teljesen cinikus módon hatalmas kegyencrendszert alakított ki, míg Tusk pont az ellenkezője: abszolút liberális, olyan, mintha a 19. századi Angliából lépett volna elő.
Az értékeléssel tökéletesen egyetért Jacques Rupnik, aki nagyszájúnak nevezi Orbánt. Olyannak, aki radikális és minden válságban lehetőséget lát a maga számára. Vele ellentétben a lengyel a 80-as években szocializálódott értelmiségi, akinek azonban a jogállam kulcsfontosságú, pedig az nem létezett országában, amikor kezdte a politikai pályáját.
A magyar miniszterelnök fennhangon hirdeti a hagyományos értékeket, miután politikai megfontolásokból közeledett a katolikus egyházhoz. Az említett értékek fontosak Tusk számára is, de ő azokat a magánszféra számára tartja fenn. A szociológus George Mink úgy értékeli, hogy a lengyel hű marad az elveihez, míg Orbán radikálisan átalakult és eljutott odáig, hogy az illiberalizmus szekerét tolja.
A CDU opportunista módon áll hozzá a Fidesz néppárti tagságának kérdéséhez. De Tusk és Orbán háborúja még nagyon messze van attól, hogy véget érjen
A cseh miniszterelnök gyakorlatilag foglyul ejtette a saját államát, hogy vállalatbirodalmának az érdekeit szolgálja, ám ezt az EU-nak nem szabad annyiban hagynia. Erre figyelmeztet egy olyan civil szervezet munkatársa, amely azt vizsgálja, milyen kijáró tevékenységet folytatnak a cégek Brüsszelben. Patocska annak kapcsán tette közzé véleményt, hogy az Európai Parlament két napja határozatban szólította fel a milliárdos Babist: számolja fel az érdekütközést, azaz ne csak papíron váljon meg üzleti érdekeltségétől, vagy ha erre nem hajlandó, akkor mondjon le.
A szakértő szerint a politikus ügyesen elleplezte, hogy továbbra is ő az Agrofert agrokémiai társaság egyetlen tulajdonosa, ám a vállalkozás közben hatalmas uniós támogatásban részesült. Az EP-döntés kimondja: nem szabad megengedni, hogy oligarcha-rendszer jöjjön létre az agrár- és kohéziós alapokra építve, és ily módon egy maroknyi kisebbség kapja a támogatások túlnyomó részét.
A helyzet megértéséhez a szakértő vázolja, hogy a visszaélések azért váltak lehetségessé, mert a keleti bővítés után a szubvenciókat gyakran nem a felzárkózásra, hanem helyi-nemzeti maffiaszerű képződmények kialakítására fordították. Ezek az erők azután igen találékonynak bizonyultak, amikor ki kellett játszani az uniós ellenőrzést, azzal párhuzamosan pedig megkötötték a maguk megállapodást a klientúrával. Havel cseh elnök más a 90-es évek elején maffia kapitalizmusról beszélt, ez olyan üzleti szerkezetet jelent, amely közpénzek leszívásából profitál.
Az unió nem tudta szavatolni a magas szintű demokráciát, a virágzó civil társadalmat, továbbá a szabad sajtót, a felvételért cserében. Ezáltal a könyörtelen, de jómódú körök csak még vastagabbak és erősebbek lettek. Az egyik ok az volt, hogy az európai intézmények beugrottak és elhitték, hogy ha ameddig formálisan működnek a demokratikus folyamatok, addig a posztkommunista államokban érvényesül a társadalom demokratikus akarata és érdeke. Szinte egyáltalán nem törődtek a civil szervezetekkel, valamint az önálló médiával, és nem hoztak létre mechanizmust a jogállam nyomon követésére, illetve segítésére. Pedig ami kialakult, az sokszor gyökeresen ütközött a közös értékekkel. És bár sok minden épült brüsszeli pénzekből, túl magas az ár, amit ezért az oligarchák részére meg kellett fizetni.
A másik ok, amiért az EU nem készült fel megfelelően az új tagok felvételére, az az, hogy nyugaton is megdöbbentő demokratikus hiányosságokat tapasztalni. Ez azt jelenti, hogy döntéseket ott is rengetegszer befolyásolják elfogadhatatlan pénzügyi, illetve vállalati érdekek. Babis ügye, de nyugodtan szóba lehetne hozni itt Orbánt és a vazallusait is, nos, ők csak a csalás méretében különböznek a nyugati gyakorlattól. Elég megnézni hozzá a gyógyszer- és autógyárak, vagy a szénbányák, illetve az atomipar befolyását.
Hogy az unió számára igazából mi a fontos, az kiderül abból, hogy mit kapott a korábbi görög kormány, amikor eltért a neoliberális gazdasági alapfelfogástól, amivel tökéletesen szemben áll, hogy Brüsszel mennyire elnéző a Visegrádi Csoport erősen hibádzó demokráciáival szemben. A vállalati és gazdasági érdekek időről időre fontosabbnak bizonyulnak a jogállamnál.
A lap szerint nem kétséges, hogy a szerb elnök pártja győz a mai választáson, az EU azonban hallgat, mert félti hatalmát a Nyugat-Balkánon. Pedig Vucsics olyan államot formált, amely ránézésre demokratikus, valójában azonban tekintélyelvű, ideértve, hogy a politikus és a kormány gyakran nyíltan megszegi az alkotmányt, módszeresen semmibe veszi a polgárjogokat, a maga javára változtatta meg a választási rendszert és mindennapos a politikai korrupció. A Freedem House legfrissebb jelentése szerint hibridrezsimről van szó, de sok ellenzéki vezető egyenesen diktatúrát emleget.
A hatalomellenes tábor legfőbb pártjai bojkottálják a szavazást. A parlament munkájában már régen nem vesznek részt, mivel ott működik a szavazógépezet, és az ellenzék nem szólhat bele semmibe sem. Vucsics, aki nem bánta meg jó 10 évvel ezelőtti ultranacionalista kirohanásait, kizárólagos hatalmat gyakorol. Uralja a közbeszédet, folyton jelen van a sajtóban. Olyan mintha Orwell Nagy Testvére elevenedett volna meg. Úgy jelenik meg, mint a haza vezetője és megmentője. A döntéseket a legtöbbször úgy jelenti be, hogy azokat egyes-egyedül ő hozta. Patetikus hazafisága azonban sokak számára vonzó. Sikerében nagy szerepet játszik, hogy pártja hatalmas kleintúraként működik.
Az EU azért tartja a száját, mert Vucsics a legbefolyásosabb politikus a térségben, stabilizáló tényezőként léphet fel, de éppenséggel képes meg is rendíteni a viszonyokat. Ahogyan azt az elmúlt években csinálta Boszniában, Koszovóban, Macedóniában és Montenegróban. Pedig lehet hatni rá: a belgrádi kormány a nemzetközi tiltakozás hatására a minap lemondott arról, hogy ellenőrzése alá vonja az egyetem Filozófiai és Társadalomelméleti Tanszékét, amely kritikus és független gondolkodásmódja miatt már régóta szálka a szemében.
