Százak tüntettek az SZFE függetlenségéért - Upor Lászlónak átadták megbízó levelét (fotók)

Publikálás dátuma
2020.06.21. 20:03

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
Ne szavazzák meg! - #freeSZFE címmel rendeztek performanszokkal összekötött demonstrációt a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói az intézmény kivéreztetése ellen.
Diákjai performansz keretében átadták Upor László rektori megbízó levelét (a szenátus döntése ellenére december óta nem nevezte ki a minisztérium) - "önhatalmúlag úgy döntöttünk - így tanultuk" és kézfeltartásos szavazást kértek a demonstrálóktól. Nem meglepetés: a résztvevők megszavazták.   Megtelt a Vas utca Rákóczi út és Stáhly utca közötti szakasza a Ne szavazzák meg! - #freeSZFE tüntetésen, amelyet az egyetem hallgatói szerveztek az egyetem alapítványi modellváltása miatt. A volt diákként a műsort vezető Bán Bálint - akinek szíve belesajdul, hogy fennáll a lehetősége , hogy a következő generáció nem élheti át azokat a gondolatütköztetéseket, amiket ő - a gólyatáborokban hagyományossá vált közös kántálással teremtett hangulatot: a halandzsától az "adni kéne egy kis jogot, attól talán múlik a szívfájdalom" mondatig jutó szöveggel, amelyet a demonstráció résztvevői ismételtek el többször is a kétórás demonstráción. A színpadon jelenlegi és volt egyetemi hallgatók, Székely Kriszta és Hegedűs D. Géza személyében jelenlegi tanárok szóltak az egybegyűltekhez, Tarr Béla és Enyedi Ildikó filmrendező üzenetet küldött. Mindannyian a szabadságot emlegették, Szöllőssi Barnabás doktorandusz, mielőtt az összes egyetem szabadságáért való küzdelmet említette, Nádas Péter idézve "saját szabálytalanságunk szépségeiről beszélt. Hegedűs D. Géza egyebek mellett elmondta, hogy a hatalmon lévők "a bankszámlák nulláinak buborékjai mögött csak az erőben hisznek" és Kertész Imrét idézte, amikor így szólt: "A tudás az egyetlen méltóságteljes menekülés, a tudás az egyetlen jó (...) A nagy felismerések mélyén mindig ott rejlik a szabadság mozzanata." Tarr Béla üzenetében hangsúlyozta, hogy "nem tanítani kell, hanem felszabadítani" és "sose feledjétek, hogy az iskola van értetek és nem ti vagytok az iskoláért". Enyedi Ildikó az ami szabályozható és ami nem kezdetű üzenetében így írt: "Mi az SZFE polgárai végezzük a dolgunkat, dolgozunk és gyarapítjuk a nemzeti kultúrát. Az a barátságos ajánlatom, hogy végezze mindenki a dolgát." Székely Kriszta a "helyzet rossz és lehet még rosszabb" kezdetű üzenetét némi optimizmussal zárta: amikor újra szabadon lehet művelni a kultúrát nagy szükség lesz egymásra. És nem ő volt az egyetlen, aki arról tett említést, hogy ők még megérik az időt, amikor a jelenlegi hatalmasok kisgömböce kiszakad.  Sokszor felhangzott a sajnos már túl sok hasonló apropóból rendezett tüntetésen megismert "Szabad ország szabad egyetem" szlogen. A közösségi élményt erősítette a Csernai Misi másodéves hallgató felhívására felhangzott közös skandálás: "Én vagyok az egyetem, semmit rólam nélkülem, teljes hittel akarom, alkothassak szabadon!", a háromszor megismételt: "A felsőoktatás legyen szabad, semmilyen pártpolitika ne sajátíthassa ki" szöveg és az is, amikor minden résztvevő elmondta az SzFE gólyaesküt. A tüntetés résztvevői meghallgathatták József Attila Levegőt című versét és Erdős Virág Na Most Akkor-ját, láthattak néptáncot és hallhattak népzenét, majd közösen énekelhettek is népdalt, bár a szónokok felhívták a figyelmet arra, hogy egyes kormánypárti politikusok a nemzeti identitást hiányolják a balliberálisnak titulált SzFE-ről. Megköszönték a rengeteg támogató üzenetet Berlintől New Yorkig, Marosvásárhelytől Bolognáig, Újvidéktől Milánóig, a hazai társegyetemek és hallgatóik szolidaritását, a színházak és színházi szervezetek támogatását és a Vas utca és a Stáhly utca lakóinak türelmét is. Köszönetet mondtak Semjén Zsoltnak is, mondván régóta szerettek volna egyetemi szakok és egyetemek közötti összefogást érzékelni, és ez végre sikerült. Palkovics László szombati nyilatkozatára reagálva annyit mondtak el, hogy az egyetem hallgatói önkormányzata szombat reggel, tehát a miniszteri nyilatkozat előtt kért személyes találkozót.     A harmadéves Béres Bence arról beszélt, hogy "be vagyok szarva, hogy milyen rágalmazásokat kapok mint felszólaló", amit 2020 Magyarországán nonszensznek gondol, beszéde azonban újabb jelentést nyert a demonstráció végére. Fekete Ádám végszónak szánt előadása sajátos dal volt angolul erről a kib...ott vasárnapról, ám váratlan záróakkordként s kaposvári egyetem hallgatójának levelét olvasták fel. A névtelenségért elnézést kérő, jövőjét féltő diák arról biztosította az egybegyűlteket, hogy a Magyar Teátrumi Társaság mai nyílt levele nem egyenlő a kaposvári egyetem hallgatóinak véleményével. Ha a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói az egyetem átalakításának jelenlegi módja elleni tiltakozó tüntetésnél többet szerettek volna prezentálni, ha demonstrálni kívánták azt is, hogy az oktatóikkal közös munka eredményes, hát sikerrel jártak. Az alkalmi, de valóságos Vas utcai, a rájuk és ránk kényszerített virtuális politikai színtér, az álmosnak megszokott vasárnap délután és a kezdeti eső sem volt akadálya tehetségük, gondolkodni tudásuk, közösségi élményt teremteni tudásuk és kreativitásuk megmutatásának. Az azonban, hogy a diák, aki tüntetés rendezői mellényét felvéve nevetve felkiáltott: "Végre rendező vagyok!", az lesz-e valóban, most nagyon úgy tűnik, hogy nem elsősorban rajta fog múlni.    

Palkovics állítja, nyitott az egyeztetésre

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) működésének változásáról, azaz alapítványi formában való működtetéséről május 26-án nyújtott be törvényjavaslatot az Országgyűlésnek az Innovációs és Technológiai Minisztérium, az átalakítást azzal indokolva, hogy: „Az intézmény társadalmi-gazdasági környezete és a felsőoktatás ágazati irányítása olyan kihívásokat támaszt, amely csak egy korszerűbb működési modellben valósítható meg. Az átszervezéssel az intézmény képes lehet saját minőségelvárásainak, és a piaci környezet elvárásainak megfelelő feladatellátásra. A törvénytervezet célja, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem hazai és nemzetközi szinten elismert tudásközpont szerepe tovább erősödjön, és a jövőben olyan együttműködésekre képes intézményként működjön, amely a magyar kultúra fejlődését is biztosítja.”    Az egyetem vezetőségével a modellváltásról nem egyeztettek, nem hallgatták meg őket a parlament kulturális bizottságában és az Innovációs és Technológiai Minisztérium eheti szakmai megbeszélésén sem. Az egyeztetésekkel kapcsolatban azonban mintha fordulat történt volna a szombaton, Palkovics László miniszter az ATV megkeresésére így válaszolt: 
"Ha közvetlen megkeresést kap, Palkovics László nyitott az egyeztetésre a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóival is"

– válaszolta a csatorna megkeresésére.

Az SZFE tanárai azt is nehezményezik, hogy a modellváltás kidolgozására mindössze két hónap maradt, a terv szerint ugyanis szeptember 1-tő már az új struktúra szerint működne az egyetem. Konstruktivitásukat jelezték azzal, hogy június 16-án közzétették az általuk javasolt kuratóriumi és felügyelőbizottsági tagok névsorát. Eszerint a leendő alapítvány vagyonkezelői kuratóriumába jelölték Droppa Judit textilművészt, Eötvös Péter zeneszerzőt, Kovalik Balázs rendezőt, Novák Eszter rendezőt, Pataki Ági producert, Röhrig Géza színművész, költőt, Simó György üzletembert, Udvaros Dorottya színésznőt. A felügyelő bizottságba pedig Csóti József gazdasági szakembert, Havas Ágnest, a Magyar Nemzeti Filmalap volt vezérigazgatóját, Dr. Jákfalvi Magdolna Egyetemi tanárt, színháztörténészt és Polgár András mecénást jelölték.    A 155 éves Színmű elleni kultúr- és pártpolitikai támadássorozat tavaly ősszel kezdődött, amikor Gothár Péter rendező zaklatási ügye nyilvánosságra került. A Gothár-üggyel kapcsolatban Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter említette a balliberális jelzőt, amelyet a Hír TV-nek nyilatkozó Bódis József államtitkár is megismételt, amikor az SZFE átalakításáról beszélt. Az irányváltás szándékát erősíti Hollik István KDNP képviselő június 4-i parlamenti felszólalása is: "Ehhez az intézményhez 30 éve nem nyúltak hozzá. Változatlan formában működik, és azt gondolom, hogy így ebben a helyzetben a nemzeti identitás megerősítéséhez átörökítéséhez nem tud megfelelő mértékben hozzájárulni."    A vasárnapi tüntetés előtt nem sokkal jelent meg egy nyílt levél, amelyben a Magyar Teátrumi Társaság többek közt azt állította, hogy "az SZFE oktatási munkájának minőségét a szakma jelentős többsége régóta alacsony színvonalúnak tartja. Az SZFE tudományos munkája csak egy partikuláris értéktartományban elemezhető, és ezt az értéktartományt sem az általános elfogadottság, sem az időállóság nem jellemzi. Az SZFE nemzetközi tevékenysége, kapcsolatrendszere – különösen az e területen a múltban felmutatott sikerekhez képest – folyamatosan gyengül. A magyar felsőoktatás képzési területei közül a színházi és filmes képzés az adófizetők által finanszírozott legdrágább felsőfokú oktatási területek közé tartozik, ehhez képest az egyetemen végzett hallgatók nem szolgálják ki a magyar kőszínházi hálózatot, melyet az adófizetők befizetéseiből, közfeladatellátás céljából tart fenn az ország." A levél egyik aláírója Vidnyánszky Attila, a szervezet elnöke.   A modellváltás, illetve annak módja ellen tiltakozott, az egyetemet szolidaritásáról biztosította az SZFE hallgatói önkormányzata, a Magyar Színházi Társaság Elnöksége, a Színházi Kritikusok Céhe, több száz volt hallgató, a Magyar Filmművészek Szövetsége, szolidaritását fejezte ki Gáspárik Attila, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója, a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem volt rektora, számos határon túli magyar egyetemi oktató, a Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete, és a Thealter Fesztivált rendező szegedi MASZK Egyesület is.
Frissítve: 2020.06.21. 21:15

Palkovics kész tárgyalni a Színművészeti diákjaival, ha közvetlen megkeresést kap

Publikálás dátuma
2020.06.20. 18:43

Fotó: Népszava
Ezt az Innovációs és Technológiai Minisztérium közölte az ATV Híradó megkeresésére.
Ha közvetlen megkeresést kap, Palkovics László nyitott az egyeztetésre a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóival is – ezt válaszolta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az ATV Híradó megkeresésére. Korábban a diákok nyílt levélben hívták meg egyeztetésre Palkovicsot, hogy az alapítványi modellbe, közvetett állami kontroll felé terelgetett egyetem sorsáról tárgyaljanak. Egyebek mellett azt írták: „értetlenül állunk az egyetemünkre váró drasztikus és hirtelen bekövetkező átalakítás előtt”. „Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a szakmai egyeztetések a hátunk mögött zajlanak. Sem a vezetőség, sem mi nem ismerjük a modellváltásra kiszabott szűk időkeret okát, sem a garanciákat az oktatás és alkotás szabadságát illetően a továbbiakban” – fogalmaztak. Az ITM közölte: a kormány célja, hogy az egyetemen tanuló és végző fiatalok színházművészeti, televíziós és filmipari esélyei, lehetőségei jelentősen javuljanak. Hozzátették: az átalakítással nagyobb lesz az egyetemi önállóság, enyhül az intézmény állami támogatásoknak való kiszolgáltatottsága. A minisztérium közlése szerint Palkovics László a héten első kézből adott tájékoztatást a változtatást megalapozó megfontolásokról a szakma szereplői számára.
Szerző

Júliusban autóból lehet majd követni a Müpa koncertjeit

Publikálás dátuma
2020.06.20. 17:22
Illusztráció
Fotó: Népszava
Az épület melletti parkolóban helyeznek ki vásznakat.
Július 1-25-ig a Müpa melletti külső parkoló egy 130 férőhelyes autósmozivá alakul, ahol szerdától szombatig várják a zenerajongókat. A kivetítőn minden este a Fesztivál Színházban élőben zajló koncertet közvetítik, amelyek hangját a megadott FM-sávra hangolt autórádión keresztül lehet majd hallgatni – írja a Kreatív. A szerda a klasszikus zenéé, két csütörtökön a Metropolitan Opera közvetítéseinek ismétlését vetítik, míg a könnyű- és világzene, illetve a jazz rajongói pénteken és szombaton vehetik birtokba a Müpa Autósmozit. Fellép az autósmoziban többek között a Péterfy Bori & Love Band, Barabás Lőrinc, a The Qualitons vagy a Lóci játszik is.
Szerző
Témák
MÜPA koncert