Színház- és Filmművészeti Egyetem;Palkovics László;

2020-06-20 18:43:57

Palkovics kész tárgyalni a Színművészeti diákjaival, ha közvetlen megkeresést kap

Ezt az Innovációs és Technológiai Minisztérium közölte az ATV Híradó megkeresésére.

Ha közvetlen megkeresést kap, Palkovics László nyitott az egyeztetésre a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóival is – ezt válaszolta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az ATV Híradó megkeresésére.

Korábban a diákok nyílt levélben hívták meg egyeztetésre Palkovicsot, hogy az alapítványi modellbe, közvetett állami kontroll felé terelgetett egyetem sorsáról tárgyaljanak. Egyebek mellett azt írták: „értetlenül állunk az egyetemünkre váró drasztikus és hirtelen bekövetkező átalakítás előtt”. „Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a szakmai egyeztetések a hátunk mögött zajlanak. Sem a vezetőség, sem mi nem ismerjük a modellváltásra kiszabott szűk időkeret okát, sem a garanciákat az oktatás és alkotás szabadságát illetően a továbbiakban” – fogalmaztak.

Az ITM közölte: a kormány célja, hogy az egyetemen tanuló és végző fiatalok színházművészeti, televíziós és filmipari esélyei, lehetőségei jelentősen javuljanak. Hozzátették: az átalakítással nagyobb lesz az egyetemi önállóság, enyhül az intézmény állami támogatásoknak való kiszolgáltatottsága.

A minisztérium közlése szerint Palkovics László a héten első kézből adott tájékoztatást a változtatást megalapozó megfontolásokról a szakma szereplői számára.