Amerika;menekültek;migráció;

2020-06-22 07:14:00

Népáradat özönli el Amerikát

A tavalyi évben 978 ezer közép-amerikai vándor lépte át az amerikai-mexikói határt, jelentkezett a határvédelmi közegeknél, és ejtette ki a bűvös szót: „asilo” (menedék). Az amerikai törvény előírja minden egyes menedékkérelem hivatalos elbírálását. A jelentkezőt továbbirányítják egy központba, ahol heteken belül egy bíró felülvizsgálja a vándor menedékkérelmét, és az esetek túlnyomó többségében jóváhagyja azt, egy kikötéssel: a vándornak jelentkeznie kell a helyi bíróságnál, amikor beidézést kap, hogy felülbírálják a menedékjogát. Ez az eljárás éveket várathat magára, a várólistákon több mint egymillió név van. Időközben a menedékkérő így vagy úgy, de beolvad az amerikai társadalomba, többnyire nyomtalanul. A beidézéskor a menedékérők kevesebb mint fele jelenik meg.  

Jelenleg 45 millió Amerikában élő ember, a lakosság 13 százaléka nem őshonos. Ezek 45 százaléka törvényesen honosított – köztük én is –, 32 százalékuk állandó letelepedési engedéllyel rendelkező lakos, és 23 százalékuk (11 millió) törvénytelenül az országban tartózkodó személy. A kormány évente egymillió „zöld kártyát” (letelepedési engedélyt) ad ki, felében olyanoknak, akik már az országban tartózkodnak. 

Trump megválasztásáig tétlenség és zűrzavar uralkodott az amerikai bevándorlási politikában; a tétlenségnek vége, a zűrzavar folytatódik. A kormány szabályozni igyekszik a tömeges bevándorlást, és visszaszorítani a törvénytelen határátlépést, miközben a népvándorlás támogatói mindent megtesznek – a törvény keretein belül –, hogy meghiúsítsák ezeket a törekvéseket; vagy ha ez nem sikerül, korlátozzák a hathatósságukat vagy késleltessék a végrehajtásukat.  

A Trump-kormány leglátványosabb és jelképértékű törekvése a Fal felépítése az amerikai-mexikói határon. Ez közmegegyezés esetén is – aminek nyoma sincs – herkulesi feladat lenne, hiszen a határ 3145 kilométer hosszú. Ezért a kormány a legforgalmasabb átkelőhelyeknél tervezte a Fal felépítését, de a demokrata többségű Képviselőház Washington DC-ben nem szavazta meg az ehhez szükséges költségvetési támogatást. Erre a kormány 2019 februárjában rendkívüli állapotot rendelt el a tömeges népvándorlás megfékezésére, és a nemzetvédelmi költségvetésből átcsoportosította a kivitelezéshez szükséges pénzeket. A Legfelsőbb Bíróság ideiglenes beleegyezését adta, miközben a kongresszusi fellebbezések folyamatban vannak. Az 1300 kilométeresre tervezett Falból 230 kilométert sikerült felépíteni.  

A kormányzat más vonalon is próbálkozik. Trump megfenyegette Mexikót, hogy kereskedelmi megtorlásokat fog bevezetni, ha a mexikói hatóságok továbbra is megengedik, hogy embercsempészek által megszervezett vándorkaravánok feltartóztatás nélkül haladjanak keresztül az országon. Mivel a fenyegetés nem érte el a hozzá fűzött reményeket, a kormányzat úgy döntött – arra hivatkozva, hogy Mexikó „biztonságos menedék” –, hogy visszautasítja mindazoknak a menedékkérelmét, akik úgy haladtak át Mexikón, hogy ott nem kerültek nyilvántartásba. A Legfelsőbb Bíróság a kormánynak ezt az intézkedését is ideiglenesen jóváhagyta. El Salvadorral pedig egy „menedékkérelmi együttműködés” született, miszerint az amerikai hatóságok visszaküldhetik azokat az El Salvador-i „menedékkérőket”, akik nem „bona fide”, azaz jóhiszemű menekültek. 

A határátlépők tömegében a menekültek egy megkülönböztetett embercsoportot képeznek: ők az üldözöttek. Az amerikai kormány körülbelül 25 ezer menekültet fogad be évente, többek között Kongóból, Burmából, Ukrajnából, Eritreából és Afganisztánból. 2020-ban a kormány ezt a számot a felére szándékszik csökkenteni. Trump helyi beleszólást ígért a bevándorlási politikába. Ennek megfelelően a kormány átadta a döntést a helyi kormányzatoknak, legyen az város, tagállamon belül járás, vagy maga a tagállam, hogy ők döntsenek, befogadnak-e menekülteket. Eddig Texas az egyetlen állam, amelyik határozott nemet mondott. 

A kormányzat az ideiglenes letelepedési engedéllyel rendelkezők végleges letelepedését is igyekszik korlátozni. Ilyenek az éhínség, a polgárháború vagy természeti csapás elől menekülők – például a 2010-es földrengés után, Haitiből –, akik miután a válsághelyzet megoldódott, visszatérhetnek a hazájukba. A kormányzat azzal is próbálkozik, hogy megtagadja a végleges letelepedést azoktól a bevándorlóktól, akikről az „önfenntartási vizsgálat” során kiderül, hogy nem dolgoznak, hanem társadalmi segélyekből élnek. A hamis papírokkal rendelkezők is kiteszik magukat a kitoloncolás veszélyének. Egymillió kitoloncolási eljárás van függőben. Végül, a kormányzat feltételekhez kötné a „gyermekszülés turizmust” is, szakítva azzal a szokással, hogy minden egyes gyerek, aki az USA-ban lát napvilágot, automatikusan állampolgárságot kap. (A Trump-kormányzat a napokban kudarcként, a liberális oldal győzelemként élte meg, hogy a legfelső bíróság váratlan, 5:4 arányú döntéssel alkotmányellenesnek minősítette a gyermekként szüleikkel illegálisan érkező, de időközben a társadalomba beépült fiatalok tömeges kiebrudalását. A határozat értelmében a kormány megpróbálhat újra nekifutni a szabályozásnak, de erre már nincs idő a novemberi választásokig. A szerk.)

A menekültek támogatói – jóhiszemű magánszemélyek, jogvédők, haladószellemű NGO-k és a politikai ellenzék – minden erőt bevetnek, hogy a kormányzat intézkedéseit a csírájukban elfojtsák: feljelentenek, fellebbeznek és leszavaznak. Ebben számíthatnak a „liberális” tagságú államközi járásbíróságok közreműködésére. Egyes tagállami és helyi kormányzatok megtagadják az együttműködést a bevándorlási hatósággal (ICE), és kijelölnek „menedék városokat”, ahol az országban törvénytelenül tartózkodó vándorok ideiglenesen letelepedhetnek. Ezektől a városoktól a központi kormány megvonja a költségvetési hozzájárulását.  

A koronavírus járvány idején a népvándorlás világszerte lelassult, de nem állt le. A járványra hivatkozva a Trump kormányzat lezárta az ország déli határát, visszautasítja a menedékkérőket Mexikóba – a lebonyolítás átlagos ideje 96 perc –, és 60 napra felfüggesztette a letelepedési engedélyek kiadását.  

Igyekszem megérteni a tömeges népvándorlás támogatóinak az indítékait. Hiszékenység, jóakarat, tehetetlenség mind szerepet játszhat, talán még a félelem is – ha nem engedünk, betörnek –; rangsorolni nehéz. De mint általában, felülkerekedik az érdek. 

„Belföldi gyarmatosításnak” vagyunk a tanúi, ötlik fel bennem egy új fogalom. A nyugat-európai országok századokon keresztül, Amerika az elmúlt 100-150 évben gyarmatosítók voltak. Ez megszűnt. Tengeren túl gyarmatosítani többé nem lehet, az olcsó munkaerőt most betelepíteni kell: bennszülöttek helyett, „kinnszülöttek” végezzék a kemény testi, egyhangú, alacsonyan fizetett munkát. Az újkori gyarmatosítók bíznak abban, hogy az őshonos többség kordában tudja tartani a betelepített vándorokat, amíg azok nemzedékről nemzedékre, több emberöltő után egységesülnek a befogadó lakossággal. 

Ez lehetséges, de mi lesz, ha a betelepített tömeg a sikertelen beilleszkedés láttán fellázad, és át akarják venni a hatalmat? A betelepítőknek, az újkori gyarmatosítóknak nem lesz hova kivonulniuk. Franciaországban a bevándorlók és menedékkérők által lakott városnegyedekben időnként tömegek tüntetnek, olykor fosztogatnak és gyújtogatnak. Mindezt az általános jólétben történik. Vajon mi lesz a következő gazdasági válság idején, a munkanélküliségben, az elszegényedésben – vagy napjainkban, a világjárvány idején?

A szerző orvos, amerikai–magyar kettős állampolgár