Előfizetés

Népáradat özönli el Amerikát

A tavalyi évben 978 ezer közép-amerikai vándor lépte át az amerikai-mexikói határt, jelentkezett a határvédelmi közegeknél, és ejtette ki a bűvös szót: „asilo” (menedék). Az amerikai törvény előírja minden egyes menedékkérelem hivatalos elbírálását. A jelentkezőt továbbirányítják egy központba, ahol heteken belül egy bíró felülvizsgálja a vándor menedékkérelmét, és az esetek túlnyomó többségében jóváhagyja azt, egy kikötéssel: a vándornak jelentkeznie kell a helyi bíróságnál, amikor beidézést kap, hogy felülbírálják a menedékjogát. Ez az eljárás éveket várathat magára, a várólistákon több mint egymillió név van. Időközben a menedékkérő így vagy úgy, de beolvad az amerikai társadalomba, többnyire nyomtalanul. A beidézéskor a menedékérők kevesebb mint fele jelenik meg.  
Jelenleg 45 millió Amerikában élő ember, a lakosság 13 százaléka nem őshonos. Ezek 45 százaléka törvényesen honosított – köztük én is –, 32 százalékuk állandó letelepedési engedéllyel rendelkező lakos, és 23 százalékuk (11 millió) törvénytelenül az országban tartózkodó személy. A kormány évente egymillió „zöld kártyát” (letelepedési engedélyt) ad ki, felében olyanoknak, akik már az országban tartózkodnak. 
Trump megválasztásáig tétlenség és zűrzavar uralkodott az amerikai bevándorlási politikában; a tétlenségnek vége, a zűrzavar folytatódik. A kormány szabályozni igyekszik a tömeges bevándorlást, és visszaszorítani a törvénytelen határátlépést, miközben a népvándorlás támogatói mindent megtesznek – a törvény keretein belül –, hogy meghiúsítsák ezeket a törekvéseket; vagy ha ez nem sikerül, korlátozzák a hathatósságukat vagy késleltessék a végrehajtásukat.  
A Trump-kormány leglátványosabb és jelképértékű törekvése a Fal felépítése az amerikai-mexikói határon. Ez közmegegyezés esetén is – aminek nyoma sincs – herkulesi feladat lenne, hiszen a határ 3145 kilométer hosszú. Ezért a kormány a legforgalmasabb átkelőhelyeknél tervezte a Fal felépítését, de a demokrata többségű Képviselőház Washington DC-ben nem szavazta meg az ehhez szükséges költségvetési támogatást. Erre a kormány 2019 februárjában rendkívüli állapotot rendelt el a tömeges népvándorlás megfékezésére, és a nemzetvédelmi költségvetésből átcsoportosította a kivitelezéshez szükséges pénzeket. A Legfelsőbb Bíróság ideiglenes beleegyezését adta, miközben a kongresszusi fellebbezések folyamatban vannak. Az 1300 kilométeresre tervezett Falból 230 kilométert sikerült felépíteni.  
A kormányzat más vonalon is próbálkozik. Trump megfenyegette Mexikót, hogy kereskedelmi megtorlásokat fog bevezetni, ha a mexikói hatóságok továbbra is megengedik, hogy embercsempészek által megszervezett vándorkaravánok feltartóztatás nélkül haladjanak keresztül az országon. Mivel a fenyegetés nem érte el a hozzá fűzött reményeket, a kormányzat úgy döntött – arra hivatkozva, hogy Mexikó „biztonságos menedék” –, hogy visszautasítja mindazoknak a menedékkérelmét, akik úgy haladtak át Mexikón, hogy ott nem kerültek nyilvántartásba. A Legfelsőbb Bíróság a kormánynak ezt az intézkedését is ideiglenesen jóváhagyta. El Salvadorral pedig egy „menedékkérelmi együttműködés” született, miszerint az amerikai hatóságok visszaküldhetik azokat az El Salvador-i „menedékkérőket”, akik nem „bona fide”, azaz jóhiszemű menekültek. 
A határátlépők tömegében a menekültek egy megkülönböztetett embercsoportot képeznek: ők az üldözöttek. Az amerikai kormány körülbelül 25 ezer menekültet fogad be évente, többek között Kongóból, Burmából, Ukrajnából, Eritreából és Afganisztánból. 2020-ban a kormány ezt a számot a felére szándékszik csökkenteni. Trump helyi beleszólást ígért a bevándorlási politikába. Ennek megfelelően a kormány átadta a döntést a helyi kormányzatoknak, legyen az város, tagállamon belül járás, vagy maga a tagállam, hogy ők döntsenek, befogadnak-e menekülteket. Eddig Texas az egyetlen állam, amelyik határozott nemet mondott. 
A kormányzat az ideiglenes letelepedési engedéllyel rendelkezők végleges letelepedését is igyekszik korlátozni. Ilyenek az éhínség, a polgárháború vagy természeti csapás elől menekülők – például a 2010-es földrengés után, Haitiből –, akik miután a válsághelyzet megoldódott, visszatérhetnek a hazájukba. A kormányzat azzal is próbálkozik, hogy megtagadja a végleges letelepedést azoktól a bevándorlóktól, akikről az „önfenntartási vizsgálat” során kiderül, hogy nem dolgoznak, hanem társadalmi segélyekből élnek. A hamis papírokkal rendelkezők is kiteszik magukat a kitoloncolás veszélyének. Egymillió kitoloncolási eljárás van függőben. Végül, a kormányzat feltételekhez kötné a „gyermekszülés turizmust” is, szakítva azzal a szokással, hogy minden egyes gyerek, aki az USA-ban lát napvilágot, automatikusan állampolgárságot kap. (A Trump-kormányzat a napokban kudarcként, a liberális oldal győzelemként élte meg, hogy a legfelső bíróság váratlan, 5:4 arányú döntéssel alkotmányellenesnek minősítette a gyermekként szüleikkel illegálisan érkező, de időközben a társadalomba beépült fiatalok tömeges kiebrudalását. A határozat értelmében a kormány megpróbálhat újra nekifutni a szabályozásnak, de erre már nincs idő a novemberi választásokig. A szerk.)
A menekültek támogatói – jóhiszemű magánszemélyek, jogvédők, haladószellemű NGO-k és a politikai ellenzék – minden erőt bevetnek, hogy a kormányzat intézkedéseit a csírájukban elfojtsák: feljelentenek, fellebbeznek és leszavaznak. Ebben számíthatnak a „liberális” tagságú államközi járásbíróságok közreműködésére. Egyes tagállami és helyi kormányzatok megtagadják az együttműködést a bevándorlási hatósággal (ICE), és kijelölnek „menedék városokat”, ahol az országban törvénytelenül tartózkodó vándorok ideiglenesen letelepedhetnek. Ezektől a városoktól a központi kormány megvonja a költségvetési hozzájárulását.  
A koronavírus járvány idején a népvándorlás világszerte lelassult, de nem állt le. A járványra hivatkozva a Trump kormányzat lezárta az ország déli határát, visszautasítja a menedékkérőket Mexikóba – a lebonyolítás átlagos ideje 96 perc –, és 60 napra felfüggesztette a letelepedési engedélyek kiadását.  
Igyekszem megérteni a tömeges népvándorlás támogatóinak az indítékait. Hiszékenység, jóakarat, tehetetlenség mind szerepet játszhat, talán még a félelem is – ha nem engedünk, betörnek –; rangsorolni nehéz. De mint általában, felülkerekedik az érdek. 
„Belföldi gyarmatosításnak” vagyunk a tanúi, ötlik fel bennem egy új fogalom. A nyugat-európai országok századokon keresztül, Amerika az elmúlt 100-150 évben gyarmatosítók voltak. Ez megszűnt. Tengeren túl gyarmatosítani többé nem lehet, az olcsó munkaerőt most betelepíteni kell: bennszülöttek helyett, „kinnszülöttek” végezzék a kemény testi, egyhangú, alacsonyan fizetett munkát. Az újkori gyarmatosítók bíznak abban, hogy az őshonos többség kordában tudja tartani a betelepített vándorokat, amíg azok nemzedékről nemzedékre, több emberöltő után egységesülnek a befogadó lakossággal. 
Ez lehetséges, de mi lesz, ha a betelepített tömeg a sikertelen beilleszkedés láttán fellázad, és át akarják venni a hatalmat? A betelepítőknek, az újkori gyarmatosítóknak nem lesz hova kivonulniuk. Franciaországban a bevándorlók és menedékkérők által lakott városnegyedekben időnként tömegek tüntetnek, olykor fosztogatnak és gyújtogatnak. Mindezt az általános jólétben történik. Vajon mi lesz a következő gazdasági válság idején, a munkanélküliségben, az elszegényedésben – vagy napjainkban, a világjárvány idején? A szerző orvos, amerikai–magyar kettős állampolgár 

Szíves vagyok

A szívügy sem tréfadolog, de a rehab még rosszabb. Amikor beteg voltam, tudtam, hogy nem vagyok egészséges. Már nem vagyok beteg, de nem is vagyok egészséges. Erről beszélgetünk most a főorvossal. Persze, egészséges vagyok, csak nem teljesen. Nincs teljesen egészséges ember, csak felületes kivizsgálás. Vicces. Legyek aktív, de vigyázzak, mondja. 
Csoportmunka, hatékonyság. Csak akkor igazi a csoportmunka, ha hatékony. Érti a lényeget? Nővér, orvos, gyógytornász, dietetikus, pszichológus, gyógyszerész. A cél az egészséges életmód. Hogyan éljek egészségesen, ha nem vagyok teljesen egészséges? Ezért találták ki a rehabot. Teljesen egészséges leszek? Mellébeszélnek. Meglátjuk. Állapotfelmérés. Mint autóknál a műszaki vizsga. Figyelni kell mindenre. De amire figyelni kell, az már nem természetes. Edzés, étkezés, segítő programok. Dohányzik? Nem dohányzom. Kár, pedig van egy leszoktatási programunk. Alkohol? Nem iszom. Kár. Akkor jön a pszichoterápia. Szorongásos? Nem vagyok szorongásos. Azért jól jön egy kis relaxációs tréning. Tanuljam meg, hogyan működik a szívem, figyeljek a jelekre, hogy megelőzzük a nagyobb bajt. Mindig vannak jelek? Nem mindig. Stresszkezelés. Hogy állunk a szabadidővel? Úszás, séta? Nem, nem szeretek sétálni és nem szeretek úszni sem. Hát pedig, milyen jó lenne, csóválja a fejét a főorvos, szeresse meg a sétát és az úszást, mert a rendszeres testmozgás a teljes értékű élet része, a rehab pedig útmutatás a teljes értékű élethez. Bizony. Szemléletváltás. Ez a lényeg.
Legyünk őszinték, mondja a főorvos. Tehát nem leszünk őszinték. Vissza a munkába? Nana. A főorvos felemeli a mutatóujját. A szívbetegség következtében csökkenhet a munkaképesség. A rehabilitáció során a szakemberek megállapítják, hogy mennyire. A munkahelyen sokszor nem kedvelik a rehabos munkaerőt, lehet, hogy mást kell majd csinálnia, mint eddig. Lelkileg is fel kell készülni. Hogyan kell lelkileg felkészülni?
Utazás? Semmiről sem kell lemondani. Sőt. Csak éppen néhány szabályt kell betartani. Fontos, hogy mindig vigyen magával elegendő gyógyszert az útra, és a nyaralás alatt se zökkenjen ki a már kialakított életvitelből. A szívbetegségben szenvedőknek érdemes összeállítaniuk egy gyorssegély-információt, amit mindig maguknál hordanak. Ebben szerepeljen a szívbetegség fajtája, a szedett gyógyszer neve, és hogy mi a teendő a beteg rosszulléte esetén. Megszokja az ember. 
Autóvezetés? Persze, ez természetes, hiszen életünk része, bólogat a főorvos. Csak kerüljük a felesleges kockázatot. De mi számít felesleges kockázatnak? Minden kockázat felesleges, de kockázat nélkül meg nincs élet.Haladjunk, mondja a főorvos, ne moralizáljunk. 
Házasélet? A főorvos sóhajt egyet. Csak amennyi jólesik. Mosolyog. 
Szóval ez a rehab. Kellemes vidéki kórház, csupa rehabos, napközben kártyázunk, sétálunk, beszélgetünk, mint minden olyan ember, aki már nem beteg, de nem is egészséges. Viselkedjünk úgy, mint a hétköznapi emberek, csináljuk azt, ami jólesik.
Ezért vagyok most szökésben.

Színjáték

Hetek óta kérdéses, mi lesz a Színház-és Filmművészeti Egyetem sorsa: bekeveredett ugyanis a kulturális háborúba. Pedig egy olyan intézményről beszélünk, amely az elmúlt évtizedekben megtartotta a rangját és a vonzerejét, ahová jelentkezni ma sem ciki, hiába próbálják megbélyegezni. 
Hogy miért nőhetett túl önmagán a színművészeti egyetem fenntartási formájának kérdése? Azért, mert ahogy az egyetem egyik tanára fogalmazott ezeken a hasábokon, már alig akad kulturális tér, amit a hatalom elfoglalhat. Az egyik kormányzópárt képviselője azzal indokolta az intézmény alapítvánnyá alakítását, hogy ezen az egyetemen harminc éve nem változott semmi, egyébként meg nem járulnak hozzá a nemzeti identitás erősítéséhez. Ez aztán a szakmai indoklás! A képviselő látott már színészvizsgát a Vas utcában, látott filmet vagy előadást a hallgatóktól? 
Miközben több egyetem érintett az átalakításban, egyedül a Színművészetin nem hallgatnak a hallgatók. Ők bizony kérdeznek, leveleznek, demonstrálnak, tiltakoznak. Ettől aztán egy pillanatra zavarba is jön a hatalom, ígérik, tárgyalnak velük, no de mi a probléma? Például az, hogy a mostani térfoglalást egy szervezeti átalakítás mögé rejtik, úgy, hogy közben nem tudjuk, csak sejtjük, ez pontosan mivel jár. Az illetékesek mást mondanak és mást tesznek, amint azt már megszokhattuk tőlük.
A fiatal filmeseknek és színházi növendékeknek azonban ebben a színjátékban abszolút nincs kedvük részt venni. Itt csak statiszta szerepre kényszerülnének, de ők nem ezért jelentkeztek erre az egyetemre. Főszerepre vágynak, igaz pillanatokra, bele akarják kiáltani a véleményüket a világba. És ezzel a cinikus eszközöket napi szinten használó hatalom is újabb játszmákra kényszerül. Egyet pedig megtanulhatnának végre: a művészet annál szabadabb akar lenni, minél inkább gúzsba kötnék.