Járvány után

Nem csupán a rendőri brutalitás és a rasszizmus kelt világszerte felháborodást napjainkban. Az év elején kibontakozó koronavírus-járvány rávilágított a többnyire populista programmal hatalomra került autokrata vezetők szakpolitikai inkompetenciájára. Emberi életek ezreit lehetett volna megmenteni, ha a szóban forgó kontárok a gazdasági visszaeséstől való félelmükben nem bagatellizálták volna el hetekig, hónapokig a veszélyt, félrevezetve országuk lakosságát, illetve a világ közvéleményét.

A kínai kommunista rezsim rögeszmés titkolózásának betudhatóan a pandémia felkészületlenül érte glóbuszunk többi részét is. A helyzetet persze súlyosbította a brazil államfő vagy a jelenlegi washingtoni adminisztráció esztelenséggel határos felelőtlensége: a szóban forgó politikusok akkor is kételyeiket hangoztatták a járvány komolyságát illetően, amikor már tekintélyes egészségügyi szakemberek kongatták a vészharangot. Boris Johnsonon a brit közvélemény immáron cirka húszezer életet kér számon. De a tekintélyelvű varsói kabinet is alaposan félrekezelte a válságot, szignifikánsan növelve Andrzej Duda kihívójának esélyeit a közelgő elnökválasztáson.

A világjárvány úgyszólván mindenütt megtépázta a populisták nimbuszát, egyedül hazánkban ragyog változatlan erővel Orbán Viktor dicsfénye. Holott a magyar társadalom túlnyomó hányada az elmúlt néhány hónapban megbánhatta, hogy két esztendeje hagyta magát a nem létező migránsveszélytől megriasztani, s ismét alkotmányozó többséggel ruházta fel Orbán pártját a törvényhozásban.

Fanyaloghatnak a kritikusok, különösebb filmesztétikai ismeretek nélkül is tökéletesnek tartom Szabó István legutóbbi alkotását, mely mintegy lezárja a rendező életművét. A Zárójelentés felfogható a jelenlegi magyar egészségügy egyfajta látleleteként. A végtelen várólisták, a kórházi fertőzésektől való permanens és indokolt félelem, a szakemberhiány, az állami egészségügyi intézmények kulináris élvezetekkel éppenséggel nem kecsegtető kosztja vagy a paraszolvencia mindannyiunk számára ismert tények.

Gyorsan tudatosítsuk magunkban és szögezzük le: mindez legkevésbé a hazai orvosok hibája! Az ellenzéki érzelmű újságírók már megszokhatták, hogy demagógként bélyegzik meg őket kormányoldalról, ha az imént említett áldatlan állapotokat szembe merik állítani a futballba öntött milliárdokkal vagy az Orbán-hű oligarchák fényűzésével. Az onkológusból lett miniszter azonban véleményem szerint szintet lépett cinizmus tekintetében, amikor az ad hoc jelleggel végrehajtott, s emberi tragédiák sorát okozó ágykiürítés felelősségét nemes egyszerűséggel rátolta az orvostársadalomra, az emlőrák-szűrések elhalasztását pedig mentegette.

A Fidesz opponensének a 2022-es kormányváltás érdekében mindenekelőtt a társadalmi ellátórendszerek (egészségügy, oktatás) állapotát kell közbeszéd tárgyává tennie. Orbán Viktor garnitúrájának szakpolitikai dilettantizmusa és szociális érzéketlensége kiviláglott a járványhelyzet idején. Ahogyan a The Times publicistája eredetileg Boris Johnsonról írta: „megméretett és könnyűnek találtatott.”

A szerző publicista