MSZP;alapszabály;társelnöki rendszer;

2020-06-24 15:45:08

Ellenzéki egyeztetést kezdeményez a társelnöki rendszerre átálló MSZP

A szocialisták kongresszusa közös listát és miniszterelnökjelöltet szeretne, és a lehető legtöbb helyen előválasztást. Közben elstartolt a tisztújítás folyamata is: Kunhalmi Ágnes és Tóth Bertalan párban indul.

Immár alkalmas az alapszabály arra, hogy az MSZP hatékonyan vehessen részt az ellenzéki együttműködés kialakításában – így foglalta össze azoknak a módosításoknak a lényegét Tóth Bertalan és Kunhalmi Ágnes, amelyeket a szocialisták kongresszusának küldöttei megszavaztak (az igenek aránya 96 százalék volt, a nemeké 4 százalék).

Így az MSZP azt kezdeményezi, hogy már nyáron kezdődjenek meg az egyeztetések arról, miként lehet előválasztásokat menedzselni akár 106 egyéni választókerületben; közös listát állítani, illetve megtalálni a legalkalmasabb közös miniszterelnök-jelöltet. És persze az együttműködési keretek kialakításán kívül szükség van egy közös vízióra is – a megállapodásokat és a programokat legkésőbb 2021 őszéig le kell zárni.

Emlékeztetőül: a Népszava hétfői számában arról írt, hogy a többi ellenzéki párt arra vár, hogy az MSZP-ben is befejeződjön a tisztújítás, vagy legalább kiderüljön, hogy kivel érdemes egyeztetni a jövőről. Erre egyébként az alapszabály-módosítás részben választ is adott, ugyanis bevezette a társelnöki rendszert. Egyben felruházta számos hatáskörrel a többi ellenzéki beszélgető szocialista „tárgyalókat”, hogy azok tartalmi és személyi ügyekben egyaránt hatékonyan reagálhassanak különböző helyzetekre.

A tárgyalók valószínűleg a társelnökök lesznek – és Tóth Bertalan, illetve Kunhalmi Ágnes (jelenleg választmányi elnök) be is jelentetett, hogy kéz a kézben indulnak a két vezető pozícióért. (Amelyikből egyiket kötelezően nőnek kell betöltenie). Az, hogy a jelenlegi elnök által kezdeményezett alapszabály-módosítást a küldöttek 96 százaléka támogatta, arra utal, hogy a páros sikerrel aspirál társelnöknek (illetve őket támogatja a választmányi elnöki posztért eséllyel induló Hiller István is). Persze hogy a tervekből mi válik valósággá, az a szeptember 19-ei tisztújító kongresszuson dől el.