egészségügy;várólisták;

2020-06-24 15:10:48

Az egészségügyi államtitkár közölte, hogy a járvány alatt csökkent a műtéti várólisták hossza

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának nincs tudomása olyan betegről, aki tartós egészségkárosodást szenvedett, vagy elhunyt az elmúlt három hónapban olyan okból, ami összefüggésbe hozható a koronavírus-járvány miatti átszervezésekkel.

A műtéti várólisták hossza nem nőtt, hanem csökkent a koronavírus-járvány ideje alatt - mondta Horváth Ildikó egészségügyi államtitkár az InfoRádiónak.

Kijelentette, hogy a május 4-én elindított négy lépcsős egészségügyi újraindulás negyedik fokát is elérte az ellátórendszer június 15-én, és most már korlátozás nélkül végezhetik tevékenységüket az intézmények. Igaz, az intézményeknek a járványügyi készültség miatt az ágyaik egy részét továbbra is a koronavírus-fertőzöttek ellátására kell fenntartaniuk, ha fertőzésgócot találnak. Az államtitkár szerint azonban rugalmas ágyhasználatot kértek a kórházaktól, vagyis ha a körülmények miatt a Covid-betegeknek fenntartott ágyra is fektetniük kell beteget, akkor megtehetik.

Hozzátette, hogy készül az ellátórendszer arra is, hogy az olyan jellegű kivizsgálásokat, amelyek nagyobb műtéthez - például csípőműtéthez, csípőprotézis beültetéshez, szürkehályog-műtéthez - vezetnek, minél hamarabb elvégezzék, sőt, magukat az operációkat is. 

Megjegyezte, hogy ha szükséges, átmeneti várólistákat is nyitnak: erre azok a beavatkozások kerülnek fel, amelyek a korábbi várólistákon nem szerepeltek, de most szükségessé válnak.

Cáfolta a Demokratikus Koalíció kijelentését a várólisták hosszának megugrásáról. Úgy fogalmazott, hogy június 17-én 23 ezer ember várt valamilyen műtétre, és 24 200 ember szerepelt rajtuk március elsején. Mint mondta, valóban voltak olyan beavatkozások, amelyeket nem végeztek el a betegek és az egészségügyi dolgozók biztonsága érdekében a veszélyhelyzet alatt, de megesett, hogy a beteg mondta le, mert maga is halaszthatónak érezte a műtétet. 

Az államtitkár kijelentette azt is, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának továbbra sincs tudomása olyan betegről, aki tartós egészségkárosodást szenvedett, vagy elhunyt az elmúlt három hónapban olyan okból, ami összefüggésbe hozható a koronavírus-járvány miatti átszervezésekkel az egészségügyben. 

Arra a kérdésre, hogy az ellátórendszer más dolgozói is kapnak-e bérkiegészítést, azt felelte, hogy folyik a tervezés, hogy kellő módon megmutassák azt a megbecsülést, ami a szociális intézményrendszerben dolgozóknak jár a helytállásukért.

A várólisták gyors növekedésével ebben a cikkünkben foglalkoztunk pár napja.