MTA;hálózat;kutatók;Palkovics László;Maróth Miklós;

2020-06-24 17:02:05

Fizetésemeléssel lehelnének új életet Palkovicsék az MTA-tól elvett kutatóhálózatba

A ELKH még 22 milliárd forintos keretet kaphat, ezzel tartanák itthon és munkában a hazai kutatókat

A jövő évtől, beépülő jelleggel, 22 milliárd forint többletforrás állhat rendelkezésre az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) kutatóintézet-hálózatának működésére, illetve fejlesztésére. Ennek jelentős része bérfejlesztésre fordítható - jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Maróth Miklós, az ELKH elnöke sajtótájékoztatón szerdán, Budapesten.

Az MTI beszámolója szerint Palkovics  elmondta, már a kormány elé terjesztette a javaslatot, ami óriási pluszt jelent a hálózat eddigi éves 17,5 milliárdos támogatása mellett. A miniszter szerint a hazai kutatást és fejlesztést az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat teljesítményének fokozásával lehet elérni, amihez a többlet finanszírozáson át vezet az út.

Ha lehet, ennél is egyértelműbben fogalmazott Maróth Miklós, aki hangsúlyozta: a  hazai kutatók jelenlegi illetménye egyelőre elmarad a külföldi fizetésektől. Ennek az a következménye, hogy több intézetbe nem jelentkeztek fiatal kutatók. Vagyis, a hálózat csak úgy lesz működőképes, ha a fizetéseket is rendezik.

Maróth hozzátette, a pénzügyi támogatás mellett a működési elveken is változtatnának, a fiatal kutatóknak egy életpályamodellt szeretnének bevezetni, vonzóvá téve a kutatói pályát. többlettámogatással kapcsolatban pedig elmondta, már az idei év második felében 11 milliárd forintot kapnak az időarányos költségvetési támogatáson felül az intézetek - jövőre pedig a 17,5 milliárd forinthoz érkezik a 22 milliárdos plusz keret.

Mint arról a Népszava is több cikkben beszámolt, a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeti hálózatát hálózatot tavaly szeptemberben vették el az MTA-tól, és sorolták át egy attól függetlenített, a kormány erősebb kontrollja alatt álló szervezet alá. A sokak szemében az Akadémia megcsonkításával felérő leválasztást a Palkovics László vezette innovációs  tárca ösztökélte és szervezte meg. 

A döntés után két hónappal lapunk visszatekintő-összegző interjút készített Lovász Lászlóval, az MTA elnökével, melyet ide kattintva olvashat el.