Mindez pedig a TRIP színháznak köszönhető, amely egyedülálló módon és figyelemre méltó gyorsasággal reagált a színházakat is érzékenyen érintő krízishelyzetre: nyílt drámapályázatot hirdettek a Litera irodalmi portállal karöltve. Úgy gondolták ugyanis, ha a művészet reflexió a mindennapi életünkre, akkor ez hatványozottan igaz egy ilyen kiélezett szituációban, és a karanténdráma műfaj egy releváns és kreatív válasz rá. Úgy tűnik, ezt más alkotók is így gondolták, mert a határidőig, április közepéig 300 pályamű érkezett. Ebből a tízfős zsűri döntése alapján 25 került vagy épp kerül bemutatásra, azaz felolvasó-színházi streamelésre, neves rendezők és színészek közreműködésével.
Az alkotók mellett a közönség is igen lelkesnek bizonyult, hiszen elképesztő nézettsége volt a webszínházi karanténsorozatnak, nemegyszer volt 5 ezer fölötti, de akár 14 ezres nézettségű előadásuk is (és százezer körüli megtekintése volt eddig a versenynek), ami messze meghaladja azt a nézőszámot, amit egy-egy színházi bemutató, kortárs dráma elérhet.
Magács László, a TRIP vezetője sem számított ekkora érdeklődésre, és szerinte a siker azt is mutatja, a művészet valóban segít az embereknek feldolgozni ezt a kaotikus időszakot, ahogy azt is: minden helyzetben szükség van a színházra. Felolvasó-színházi websorozatuk pedig egy olyan forma, ami képernyőn keresztül is élvezhető. Mindezt egybevetve nem meglepő, hogy nemzetközi érdeklődés is övezte az első magyar webszínházat. A világ minden tájáról figyelték a közvetítéseket – globális nézőterük lett.
Tervezik is, hogy tovább folytatják webszínházukat, hiszen ez a forma területileg és társadalmi szinten is segít szélesebb nézőréteghez eljutni. Már készül a Shakespeare/37 című sorozatuk, mely az összes Shakespeare-drámát feldolgozza kortárs írók közreműködésével. Azt is eldöntötték, hogy a TRIP színházi működése a jövőben a kortárs dámára fog fókuszálni, mert ahogy Magács mondja, minden nagyvárosban működik egy kortárs színház, Budapestet kivéve. Jelen egyfelvonásosok között is biztosan talál majd olyat – fűzte hozzá –, amelyből kér egy egész estés darabot.
A kérdésre, mit gondol, a közös baj és a mindenkit egyformán érintő veszély egy platformra tereli-e majd a kettészakadt szakmát vagy inkább még tovább fokozza a feszültséget az anyagi nehézség, Magács úgy válaszolt, ez a helyzet most mindenesetre az igazi összefogás pillanata volt, ami, ha rajta múlik, így marad, és amiért – ígéri – a maga eszközeivel tenni is fog. Elmondta még: a pályázat nyílt volt, de voltak felkért írók is, így Tasnádi István, Szabó Borbála és Maros András mellett még egy Garaczi László által írt karantén-egyfelvonásosra is készülhetünk. A pályázók közt pedig van dramaturghallgató, színházzal foglalkozó szakember, újságíró és körzeti orvos is.
Ez utóbbi dr. Mangó Gabriella, akinek a túlélést jelentette az írás. A február eleje óta tartó rendkívüli koncentrálás és bizonytalansággal való szembesülés időszakában a művészet adta számára a kapaszkodót és jelentett némi bizonyosságot, hiszen a műben az író irányíthatja az eseményeket. A rendkívüli munkabírással bíró doktornő írt már regényt, pályázik filmforgatókönyvvel, és épp drámaírást tanul. A karanténpályázatra egy Rómeó és Júlia-parafrázist írt Koronavírus címen. Shakespeare nyelvezete pedig egy eszköz volt számára. Éppígy eszköze volt a humor. Mert, ahogy mondja, a nyomorúságot – a kiszolgáltatottságot, jövőtlenséget és magányt nem lehet további nyomorúsággal terhelni, a járvány realista megközelítésére ott van a Híradó mint sorozat.
Szabó Borbála szerint, aki abszurdba hajló egyfelvonásost (Rizikócsoport) írt a pályázatra, az összezártság sok remek dráma (és krimi) alaphelyzete. Izgalmas állapot – mondja – folyton együtt lenni a családdal, kiszakítva a világból. Izgalmas, hogy az emberek félnek egymástól az utcán. Hogy maszkot hordunk, és meg se ismerjük egymást. Hogy hajlandóak vagyunk lemondani egymásról. És miért? Mert féltjük az életünket. Emiatt bevállaljuk, hogy nem igazán élünk. Ez egy igazi drámai paradoxon, írói aranybánya! – fogalmaz. Egész estés drámát viszont egyelőre nem tervez írni a témára, mert úgy véli, még nincs elég rálátás erre a helyzetre. És ki tudja, teszi fel a kérdést, hogyan látjuk majd utólag ezt az időszakot. Médiakeltette hisztériának vagy valós életveszélynek? Az elidegenedés nevetséges tömegpszichózisának vagy a szolidaritás győzelmének?
Biztos születnek majd egész estés drámák is ezen időszak kapcsán, előadások viszont kevésbé – tartja Cseke Tamás, a Karanténpresszó című egyfelvonásos szerzője, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem dramaturg szakos hallgatója. Mindemellett szerinte ez az időszak közelebb hozta hozzánk az abszurdot, hisz hatalmas hangsúlyt kapott a mindennapi lét értelmetlensége, és valamilyen formában mindenki „kimutatta a foga fehérjét”. Mivel azonban úgy gondolta, a legtöbb pályázó az összezártságra fog reflektálni, így jutott el a majdnem abszurd társadalmi szatíráig.
Szintén társadalmi szintre emelte egyfelvonásosát Kolozsi László újságíró, forgatókönyvíró, krimiíró, aki drámát (Tamara) most először szerzett, Csepella Márton néven. Mivel a karantén alatt megnőtt a bántalmazó kapcsolatok száma, a családon belüli erőszak témáját különösen aktuálisnak érezte. Ami azért is foglalkoztatja, mert maga is érintett volt kamaszkorában édesanyja új kapcsolata révén. Akkoriban megdöbbentette, mennyire elfordítja minden ismerős a fejét, ha a bántalmazás nyomait látja. Most szereplői olyan szomszédok, akik össze vannak zárva egy bántalmazott kiáltásaival.
Arra a kérdésre, mit tippelnek, mire lesz nagyobb igény: szórakozni, felejteni akar majd inkább a közönség a színházban ezután az időszak után vagy inkább az előadások segítségével feldolgozni az átélt krízishelyzetet, többen válaszolták, hogy ez nem vagy-vagy, hanem is-is. Cseke tippelt a szórakozásfelejtésre, mert szerinte túlságosan rövid volt ez az időszak ahhoz, hogy olyan mérvű traumát okozzon, amit színházba járással kellene megoldani. Akik pedig elmerészkednek majd a színházakba – fűzi hozzá –, inkább teszik majd a színházba járás aktusáért mint magáért az előadásért. Igény mindig a katarzisra van – mondja Kolozsi –, arra, hogy elhiggyük, lehetünk jobb emberek. A katarzis lehetősége benne van a Covid okozta válságban is. De nem hiszi, hogy az fog bekövetkezni, sőt talán még kevesebben lesznek majd, akik szembe mernek nézni saját félelmeikkel.
Hogy a most született egyfelvonásosok maradandók lesznek-e vagy csupán lenyomatok, mementók egy időszakról, azt persze a jövő dönti el. Éppígy azt is, születnek-e majd egész estés előadások. Két dolog azonban egészen biztos: a nemrég átélt helyzet tökéletes táptalaj az írók számára, valamint június végén a közönség szavazhat majd, a bemutatottak közül melyik mű ítéltessen a legjobbnak.
