Z. csütörtökön elkezdett aggódni. Már csak három nap. Igen vagy nem? Egyszerűen nem értette. Több mint egy hónappal ezelőtt kihirdették, a várost is kiplakátozták, de azóta sem hallott semmit, csak azt, hogy el kell menni. Na jó, könnyű azt mondani. Nem csak el kell menni, hanem ha az ember ott van, akkor be is kell menni. És akkor ott van az a cédula, amin ikszelni kell. Igen vagy nem. De igen vagy nem? Mi lesz, ha... Ki se merte mondani. Aztán elhessegette a nyugtalanító gondolatot, addigra biztos kiderül.
Felöltözött és szokásos sétájára indult. A tavaszi napsütésben a friss illatokat megkönnyebbülten szívta magába, szinte fel sem tűntek már a rikító vörös hirdetések: „Ne maradjon otthon! Ön dönt!”. Nem fog otthon maradni. Különben is holnap jön a szokásos pénteki reggeli interjú Vele, ott Ő majd bizonyosan be fogja jelenteni.
Péntek reggel azért kicsit előbb ébredt, és jóval kezdés előtt bekapcsolta a rádiót. A hírek után szinte nem is figyelt az időjárás-jelentésre, alig várta, hogy végre kapcsolják a tájékoztatót. Figyelmesen végighallgatta, Ő minden témáról beszélt, említette a heti sikereket, eredményeket is, de csak nem akart szólni a szavazásról. Aztán a legvégén mégis kiemelte, mennyire fontos lesz ez a vasárnap, ismét kérte, mindenki menjen el és szavazzon, igen vagy nem. Aztán vége. Ennyi. Ennyi? Nem hagyta nyugodni a dolog, nem bírt a lakásban tovább maradni, kiment az utcára, és céltalanul kódorogni kezdett. Megpróbálta kiszellőztetni az agyát, de nem sikerült. Most már szinte provokatív módon vigyorogtak rá a hirdetések: „Ne maradjon otthon! Ön dönt!” Nem! Ez félreértés, itt valami hiba van.
Éjjel alig tudott aludni. A szombati újságban biztos benne lesz. Hajnali négykor odaült az ablak elé, az újságost leste. Tudta, hogy csak hat óra körül szokott érkezni, de már most türelmetlenkedett. Hol késlekedik ez az alak? Látatlanul is átkozni kezdte, biztos szándékosan játszik az ő idegeivel, vagy biztos összejátszik azokkal, hogy őt megzavarják. A két óra csigalassúsággal telt el, míg a hajnali pírban megpillantotta a halkan suhanó biciklit. Ez nem lehet más, mondta magában, és papucsban, köpenyben lerohant a lépcsőházban. Az újságos még a névtáblákat böngészte, amikor rámordult. Hol a Nemzetszavám? A szerencsétlen kihordó nem szokta meg, hogy ilyenkor egyáltalán emberekkel találkozzon, legalábbis kutya nélkülivel, így majdnem elejtette az újságokat, de aztán engedelmesen odanyújtotta Z. felé a kért lapot. Ő kikapta a kezéből és a lépcsőfokokat kettesével szedve visszarohant a lakásba.
A címlapon semmi. Kezdett remegni a keze. A másodikon semmi. Kezdett izzadni. Aztán harmadik, negyedik oldal, már a kultúra rovatot is átböngészte, a sporthíreknél nyögött, majd az időjárásnál hangosan felüvöltött. Semmi! Ez gyanús. Na, a hátlapon öles hirdetés, a kormányé! Ez az. És mégsem. Megint semmi csak a szokásos „Ön dönt”.
Z. kezdte úgy érezni, cserben hagyták. De ezt immár nem nyeli le. Ezt most számon kéri, vele nem lehet játszani. Dühösen elindult a kerületi pártközpont felé. Most beolvas nekik. Az épület előtt többen sürgölődtek, székeket, asztalokat, hangszórókat hordtak be, kint meg egy nagy kivetítőt próbáltak felállítani.
„Mi folyik itt?” – kérdezte önkéntelenül.
„Előkészület a holnapi eredményváróra” – vetette oda neki egy rózsaszín anorákos aktivista. Aztán meglátta kerületi elnököt.
„Szervusz” – mondta kissé zavartan.
„Bocs, nem érek rá, sok a dolog.”
„A holnapi miatt, igaz?
„Igaz.”
„És..." – kezdte Z. dadogva – "te tudod, ugye? Mármint te már biztosan tudod, nem?”
„Mit? Á, csak nem az eredményre gondolsz? Dehogy.” – csóválta fejét az elnök.
„Nem, én csak, hát hogy mi is a dir..." – éppen kimondta volna, hogy „direktíva”, de aztán észbe kapott. Ezt a kifejezést jó harminc éve nem használta, de most mégiscsak majdnem kicsúszott.
„Hogy, hogy, mire is, vagyis hogy igen vagy nem?” – szakadt ki belőle megkönnyebbülten.
„Megmondták, te döntesz! Mennem kell.” – jött a válasz. Z. leforrázva állt, nem tudta, a kétségbeesés vagy inkább csalódottság lett-e úrrá rajta. Elengedték a kezét. Ennyi év után. Nem ezt érdemelte.
Lehajtott fejjel indult hazafelé. Nem bírt az indulataival. Betért az első kocsmába. Zárórakor a csapos enyhe taszigálással próbálta távozásra ösztökélni az erősen tántorgó Z.-t, aki ekkorra már tucatnyi érzelmi fokozaton és majdnem ugyanannyi felesen is túl volt. Hazatérve megnyitotta a zuhanyt, a fejét alá tette. Aztán csomagolni kezdett.
Vasárnap délelőtt a hírekben bemondták, hogy a szavazás elindult és rendben zajlik. Valamint azt is, hogy egy határsértőt értek tetten a keleti szakaszon. Szemtanúk szerint az illető szemlátomást zavart elmeállapotban egy kombinált fogóval próbálta átvágni a kerítést. Az innenső oldalról…
2020
