Veszélyzónában

Péntek reggel az index.hu pillanatnyi állapotot mutató iránytűje még mindig a veszélyzónában tartózkodott. Ami azt jelzi, hogy a szerkesztőség munkatársai nem nyugodtak meg, hiába is nyugtatgatták őket. Szívesen írnám: a magyar médiaipar egyként zúdult fel, de tudom, hogy a kormánypárti sajtó alkalmazottai csak parancsra cselekednek; vagy hallgatnak, vagy örülnek, ha baj ér egy a túloldalra sorolt orgánumot. Annál is inkább, mivel évek óta nyílt titok, hogy a hatalom már régen szemet vetett a legnagyobb internetes portálra, épp úgy, mint korábban az Origóra, vagy a tévés világból a TV2-re, a nyomtatott sajtóban a Magyar Nemzetre, a vidéki lapokra, miközben eltakarította az útból a Népszabadságot. Szóval az előképek alapján nagyon is indokolt volt a riadalom, az iránytű alatti bátor szöveg, miszerint „olyan befolyás ért minket, amelynek vége a szerkesztőség megszűnése. Aggódunk, hogy egy csapásra, egy szervezeti váltással elvesznek azok az értékek is, amelyek miatt ma az Index az ország legnagyobb és legolvasottabb lapja lett.” Pár nap telt el a hír felröppenése óta. Először az index vezetői (nem a szerkesztőségé) az ügyet kirobbantó 24.hu ellenséges támadásaként interpretálták az igazgatósági ülés kiszivárgott, esetleg kiszivárogtatott híreit, majd igyekeztek megnyugtatni a nyilvánosságot és az újságírókat, hogy egyszerű átszervezésről lett volna szó, amely terv azóta el is bukott. És megszólalt az elvetélt ötlet gazdája, az egykori Index-alapító Gerényi Gábor is, a Facebookra és a Google-ra, illetve a modernitás követelményeire hivatkozva. Mondván: a rovatok idegen cégekbe történő kiszervezése nem érintette volna az érzékeny bel- és külpolitikai területet, viszont függetleníteni igyekezett volna a piacképesebb és önállóbb rovatokat az Index körüli nonstop politikai kavarástól. Csak hát - anélkül, hogy Gerényi szándékait feltétlenül meg akarnánk kérdőjelezni - az ilyen akciók, tíz éves Fidesz gyakorlattal a háttérben, aligha lehetnek megnyugtatóak. Az átszervezést eleve politikai gyanú lengi körül, ha abból kihagyják a szerkesztőséget. Az utólagos magyarázat, hogy „ebben a rendszerben a függetlenség nem csökkent, hanem nőtt volna, mivel a tartalomkészítés felelőssége és ellenőrzése teljes egészében kikerült volna a politikailag kitett központi cégből, és dolgozói vezetés alá került volna formailag és jogilag is”, az előbb említett tapasztalatok alapján aligha állja meg a helyét. Már csak azért sem, mert bár lehetséges, hogy a világcégek, a Facebook és a Google így működnek, de ezeknek nem lóg a fejük felett egy minden „idegen” hangot legyilkolni akaró kormányzat, mely kisgömböcként viselkedő hatalom felett nincs semmilyen intézményi és társadalmi kontroll. Ez a kabinet zavartalanul pusztít, és teszi rá a kezét arra, amit kiszemel magának. Ezt a kabinetet nem a más vélemény, hanem a más vélemény nyilvánossága zavarja. Ilyen szempontból tehát nem az 50-es években járunk. De nem is a XXI. században. Vagy nagyon is abban? Globálisan is indokolt az a veszélyt jelző iránytű… 
Szerző
Németh Péter
Frissítve: 2020.06.27. 07:07

Ebek farka

Hiába próbálja politikába csomagolva saját világsikerének eladni a vírus feletti győzelmet a kormány, maga tehet róla, hogy még a sikert sem éli meg valóságosnak a polgár. Nem a "néplelke" miatt, hanem mert továbbra is alig tud valamit arról, mi történt vele az utóbbi hónapokban. Sőt, azért is üti a hatalmat, amiért nem érdemli. Pedig csak a farkuk csóválta az ebeket, ezt éreztük - nem fordítva, amint természetes.  Utólag már bizonyos: horribilis pénzért feleslegesen vettünk meg gépeket Kínától. Egy olyan világpiacon, ahol alig két hónapja még egymást ölték a vásárlók. Mert senki nem tudott semmit a vírusról. Azt sem tudta senki, hány embert kell majd hirtelen gépre rakni, de még azt sem, hogy két hónap múltán az is kérdés lesz, ez-e a gyógyítás kulcsa. A hatalom "fürkészei" ott vásároltak be, ahol tudtak, olyan felvert áron, amennyit a hiánypiac megugrott kereslete engedett. Hogy közben az állami kutya farka éhesen csóválta az ebet, és magánzsebek is dagadtak, azt tudhattuk, ismerjük az állami négylábút. Fizetjük az árát utólag, az önkormányzatok "szolidaritási" számláiról.  Az állami eb kapkodásában és titkolózásában pedig, amely a járványt kísérte, a politikai haszonszerzés nyomását fedezzük fel, ami lehetetlenné tette a racionális döntések sorozatát. Aztán itt volt-van az egészségügy kivert kutyája is, akiről senki nem gondolta volna, hogy túléli az egészet. Túlélte. Ám a világon nincs az a fejlett, jól táplált eb, amelyet ne viselt volna meg a Covid. De, talán. Talán, ha nem egy csontsoványra éheztetett, gazdátlan szervezetből préselik ki az utolsó leheletet, akkor most azon sem kellene dörmögni, hogy lélegeztetőgép nagyhatalom lettünk egy kihalt piacon. Simogathatnánk a kutyát kedvünkre, elnézve, ahogy boldogan a farkát csóválja, s nem az rángatja szegény ebet - és bennünket is.  
Szerző
Friss Róbert
Frissítve: 2020.06.27. 07:08

Káder-kor

Két dolog lehetséges: vagy minden idők legjobb költségvetését nyújtotta be Varga Mihály 2021-re, vagy olyan mélységesen elkeserítő állapotok alakultak ki az uralkodó párt berkeiben, ami mellett nem lehet egy szó nélkül elmenni. Csütörtökön gyakorlatilag lezárult a jövő évi költségvetés vitája, amihez egyetlen egy kormánypárti képviselői javaslat nem érkezett. Vagyis a Fidesz-KDNP százharmincvalahány bátor mamelukja úgy ülte végig a vitát, hogy egyetlen országjobbító gondolat sem jutott az eszébe. 
De ha már szegényes a fantáziájukból nem futja országos ügyre, akkor legalább a saját választókerületük érdekében való lobbizásra használhatnák a képviselői mandátumukat – de ilyet sem látni. Annyi intézkedést, furcsa viselkedést ráfogtak már a vírusra, hogy ez a hallgatás is beleférne; de nem takarózhatnak ezzel. Már  tavaly sem érkezett egyetlen fideszes indítvány sem a büdzséjavaslathoz. Vagyis a bátor 133 azért jár be néhanapján a Parlamentbe, hogy felvegye milliós fizetését, és megszavazza a kormány, illetve a párközpont bármilyen javaslatát, legyen az 20000 milliárd forint elköltése vagy a járványdiktatúra bevezetése.  
Mi lehet az ok? A képviselők elhülyülése? Félelem a vezértől? Kiszolgáltatottság? Megalkuvás? Nem tudom, de valószínűleg ezek közül egyszerre több is szerepet játszik. A párton belüli demokrácia hiányával kapcsolatban már láttunk ilyet. 1985-ben, az MSZMP utolsó – még Kádár János által dominált - kongresszusán, ahol a regnáló vezetés akkor még győztesen került ki a reformerek megrendszabályozásából. A többi történelem. 
Persze jó lenne hinni abban, hogy az idő majd megoldja a magyar demokrácia problémáit, de ez harminc évvel ezelőtt is csak úgy ment, hogy a hatalmi eliten belül és kívül legalább egy szűk réteg változást akart. Már egy fideszes indítvány is jelzésértékű lenne....
Szerző
Papp Zsolt