Ebek farka

Hiába próbálja politikába csomagolva saját világsikerének eladni a vírus feletti győzelmet a kormány, maga tehet róla, hogy még a sikert sem éli meg valóságosnak a polgár. Nem a "néplelke" miatt, hanem mert továbbra is alig tud valamit arról, mi történt vele az utóbbi hónapokban. Sőt, azért is üti a hatalmat, amiért nem érdemli. Pedig csak a farkuk csóválta az ebeket, ezt éreztük - nem fordítva, amint természetes.

Utólag már bizonyos: horribilis pénzért feleslegesen vettünk meg gépeket Kínától. Egy olyan világpiacon, ahol alig két hónapja még egymást ölték a vásárlók. Mert senki nem tudott semmit a vírusról. Azt sem tudta senki, hány embert kell majd hirtelen gépre rakni, de még azt sem, hogy két hónap múltán az is kérdés lesz, ez-e a gyógyítás kulcsa.

A hatalom "fürkészei" ott vásároltak be, ahol tudtak, olyan felvert áron, amennyit a hiánypiac megugrott kereslete engedett. Hogy közben az állami kutya farka éhesen csóválta az ebet, és magánzsebek is dagadtak, azt tudhattuk, ismerjük az állami négylábút. Fizetjük az árát utólag, az önkormányzatok "szolidaritási" számláiról. Az állami eb kapkodásában és titkolózásában pedig, amely a járványt kísérte, a politikai haszonszerzés nyomását fedezzük fel, ami lehetetlenné tette a racionális döntések sorozatát.

Aztán itt volt-van az egészségügy kivert kutyája is, akiről senki nem gondolta volna, hogy túléli az egészet. Túlélte. Ám a világon nincs az a fejlett, jól táplált eb, amelyet ne viselt volna meg a Covid. De, talán. Talán, ha nem egy csontsoványra éheztetett, gazdátlan szervezetből préselik ki az utolsó leheletet, akkor most azon sem kellene dörmögni, hogy lélegeztetőgép nagyhatalom lettünk egy kihalt piacon. Simogathatnánk a kutyát kedvünkre, elnézve, ahogy boldogan a farkát csóválja, s nem az rángatja szegény ebet - és bennünket is.