"Imádkozom Istenhez, hogy legyen még egy szobánk”

Publikálás dátuma
2020.06.29. 08:30

Fotó: Béres Márton / Népszava
A járvány olyan problémákat is felszínre hozott, amelyekre a pedagógusok addig valószínűleg egyáltalán nem gondoltak.
– Hát, nem volt könnyű – foglalja össze keserű mosollyal Koszta Piroska, hogyan boldogultak otthon 9 éves kislányával, Katicával az országos veszélyhelyzet idején.
A 45 éves roma asszony takarítóként dolgozik egy vállalatnál. A körülményekhez képest szerencsésnek érzi magát. Bár a rendkívüli állapot miatt csökkentették a fizetését, legalább nem veszítette el az állását. Nem úgy, mint sokan mások. Férje nyugdíjas, kisfia még óvodás. Négyen laknak egy 26 négyzetméteres józsefvárosi lakásban. „Mindennap azért imádkozom Istenhez, hogy legyen még egy szobánk” – mondja az asszony, de már rázza is a fejét. Pillanatnyilag nem lát rá esélyt, hogy sikerül nagyobb lakásba költözniük.
Katica a II. János Pál pápa (volt Köztársaság) téren lévő Deák Diák Általános Iskolába jár, jövőre megy harmadikba. „Kitűnő tanuló” – büszkélkedik az anyja. Amikor a járvány miatt bezárt az iskola, a család a legkevésbé sem volt felkészülve a „digitális oktatásra” való átállásra. Koszta Piroska csak okostelefont tud – úgy, ahogy – használni, párja „egyáltalán nem ért semmit az egészhez”. Otthon nem volt számítógép, a lakás méretéből adódóan Katicának külön íróasztala sincs.
Az iskolától kaptak egy erősen lestrapált laptopot – asztali számítógépet nem is lett volna hova tenni –, ami azonban annyira lassan működött, hogy „évekig tartott”, amíg sikerült rajta behívni egy oldalt. Internetes kapcsolat hol volt, hol nem. A család végül az Ablakapadra civil támogatási program révén, a Láthatatlan Tanoda közreműködésével jutott hozzá egy valóban jó laptophoz. A technikai ismeretek elsajátításában Koszta Piroska már külön élő felnőtt lánya, Adrienn volt Katica segítségére. Karon ülő csecsemőjével rendszeresen átjárt hozzá, és Adrienn volt az is, aki szükség esetén telefonon hívta a tanárokat.
Koszta Piroska csak jót tud mondani az iskoláról és a tanárokról. A veszélyhelyzetet így is alaposan megszenvedték, és nem pusztán a távoktatás zökkenői miatt. Miközben a család bevétele csökkent, a kiadások nőttek: az otthon lévő gyerekek ellátásáról naponta gondoskodni kellett. Jól jöttek azok a tartós élelmiszert, fertőtlenítőszert tartalmazó csomagok, amelyeket a Magyar Vöröskereszt és a helyi Biztos Kezdet gyerekház osztott a rászorulóknak.
A Bolba Márta lelkész vezette józsefvárosi evangélikus gyülekezeti ház virágos, madárcsicsergős kertjében beszélgetünk. Több civil szervezet mellett ebben a Karácsony Sándor utcai gyülekezeti központban – az úgynevezett Mandák Házban – kap helyet a Rosa Parks Alapítvány Láthatatlan Tanodája is. A tanodák általában délutáni oktatási foglalkozásokat tartanak hátrányos helyzetű gyerekek számára. A „láthatatlanok” másfajta modellt követnek. „Az egész családra fókuszálunk: nem kizárólag a gyerekekre, hanem a szülőkre is, és nem kizárólag az oktatásra, hanem a szociális problémákra is. Nálunk nem pedagógusok, hanem szociális munkások dolgoznak” – számol be tevékenységükről Kegye Adél, a 2013-ban alapított Láthatatlan Tanodát működtető alapítvány vezetője.
Deszegregációs elemként a tanodások igyekeznek gondoskodni arról, hogy a roma gyerekek integrált környezetben folytathassák tanulmányaikat. A gyerekek legkülönbözőbb gondjait egyéni mentorok segítenek megoldani. Az evangélikus gyülekezeti házban hetente szerveznek készségfejlesztő programokat. A szülők közös főzéseken, beszélgetéseken vesznek részt. Koszta Piroska például két éve került kapcsolatba a Láthatatlan Tanodával. Kegye Adél jellemzése szerint rendkívül aktív, ma már ő a „szülők lelke”. Ha más nem is, annyi haszna volt a járványnak, hogy a szülők személyes tapasztalatokat szerezhettek arról, hogyan tanul és mire képes a gyerekük – említ egy pozitív következményt Kegye Adél. Fel kell készülni a hasonló helyzetekre. A szülőket segíteni kell abban, hogy önállóan tanulni tudjanak gyerekeikkel, mint most, amikor sok esetben a pedagógus szerepét is át kellett venniük. Az elmúlt hónapokban kiderült, hogy az önálló tanulás és a szövegértés sok gyereknél – nem csak a hátrányos helyzetűeknél – nehezen megy: a problémát a „kompetencia alapú” oktatás erősítésével lehet orvosolni. Bebizonyosodott az is, hogy a távoktatás – Kegye Adél inkább ezt a kifejezést használja digitális oktatás helyett – komoly mentális terhet jelenthet az általános iskolások számára. Az egzisztenciális krízis, a bezártság, a zsúfoltság és az otthoni konfliktusok a gyerekeket is nagyon megviselték. A Láthatatlan Tanodában ősztől pszichológus bevonásával szeretnének hozzájárulni a stresszoldáshoz.
A Karácsony Sándor utcából egy Rákóczi térhez közeli lakásba indulunk, ahol egy nagymama neveli unokáját, a 10 éves Márkot. Kísérőnk Horváth Csenge, a tanoda szociális munkása. Elmondása szerint a járvány olyan gondokat is felszínre hozott, amelyekre a pedagógusok addig valószínűleg egyáltalán nem gondoltak. Sok családban egyszerűen nem voltak meg az eszközök ahhoz, hogy a gyerekek elvégezzék a nekik adott feladatot. A tanár hiába kéri, hogy színes papírból vágjanak ki ollóval valamilyen figurát, ha egyszer odahaza nemhogy színes papír, még csak olló sincs. A tanodások most olyan eszköztár összeállításán dolgoznak, ami a szülőket segítené abban, hogy otthon együtt tanulhassanak gyerekeikkel – minden háztartásban fellelhető tárgyak felhasználásával.
Megérkezünk a házhoz, ahol a nagymama – aki kéri, hogy a cikkben Eta néven említsük – és unokája lakik. A kívülről szépen felújított épület polgári hangulatot idéz, de a kapun belépve egészen más világba csöppenünk. Omladozó falak és aláducolt folyosók látványa fogad.
A 65 éves, nyugdíjas nagymama viszont példás rendet tart apró, 22 négyzetméteres lakásban. A veszélyhelyzet idején talán az zavarta a legjobban – perlekedik tréfás szigorúsággal –, hogy unokája valahogy folyton ott lábatlankodott, ahol éppen takarítani akart. Márk elneveti magát: tényleg így volt. A kisfiú édesanyja nem sokkal a szülés után meghalt, apja holléte ismeretlen. Eta átöleli unokáját, és elérzékenyült hangon mondja: a tragédia után természetesnek tartotta, hogy magához veszi. Semmi kincsért nem engedte volna állami gondozásba.
Márk is a Deák Diák Általános Iskolába jár, ő is a Láthatatlan Tanoda közreműködésével kapott laptopot, neki is felnőtt – az egyik szomszédos kerületben élő – nővére segített a számítógép használatában. „Egy hét alatt megtanultam” – közli Márk, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. A nagymama addig nem enged el bennünket, amíg meg nem nézünk néhány fényképet a lányunokájáról. A fotók az érettségi bankettjén készültek. Nincs mese, Márknak is tanulnia kell. Jó úton halad: három éve jár iskolába, de még nem volt egyetlen óra igazolatlan hiányzása sem.

Négyötödük elvesztette a munkahelyét

A józsefvárosi riportunkban szereplő roma családok – minden súlyos nehézség ellenére – viszonylag jó helyzetben voltak. Hiszen a gyerekek együttműködő, lelkiismeretes pedagógusokat alkalmazó iskolába járnak, a közelükben működő tanoda nyomon követi a sorsukat, és képes volt beszerezni számukra a távoktatáshoz szükséges technikai eszközöket. Nem mindenhol van így. A közelmúltban ismertettük a Rosa Parks Alapítvány, a Motiváció Műhely és a Partners Hungary Alapítvány nem reprezentatív, de széles körben végzett felmérését, amely a zömmel hátrányos helyzetű, roma gyerekeket oktató pedagógusok közlése alapján kimutatta: a hátrányos helyzetű tanulók harmada nem tudott bekapcsolódni a digitális oktatásba. A vizsgálat folytatása tanodák, roma közösségek és szülők tapasztalatait összegzi. A kutatás 48 tanoda és 35 roma közösségi szervezet, valamint 45 borsodi és szabolcsi szülő válaszát elemzi. A tanodák becslése szerint a hozzájuk is járó diákok átlag kétharmada tudott bekapcsolódni a digitális oktatásba – ami azért rossz hír, mert azokon a településeken, ahol nincs tanoda, minden valószínűség szerint még rosszabb az arány. A diákok jelentős részénél nemcsak az önálló tanulás tere, hanem módszertana is hiányzik. A válaszok kétharmada szerint jellemző, hogy a gyerekek nem tudják önállóan értelmezni a feladatokat. A járvány idején ugyanakkor egyértelműen megnövekedett a tanodák szerepe, erősödött kapcsolatuk a diákokkal. A kormány 2018-as adatai szerint mintegy 280 tanoda működik Magyarországon. A kutatásban részt vevő települések túlnyomó többségében megszervezték a szociális szolgáltatásokat, közöttük az étkeztetést is. Több helyen még a házhozszállítást is megoldották, vagy osztópontokat állítottak fel. Aggasztó viszont, hogy szintén a települések túlnyomó többségében nem mérték fel, a családoknak van-e internetes hozzáférésük és megfelelő technikai eszközük ahhoz, bekapcsolódjanak a digitális oktatásba. Ötből négy szülő arról számolt be, hogy a gyerekekkel a korábbinál több volt a vita és a konfliktus, többet kellett fegyelmezni őket. A mindennapokat a bezártság mellett megnehezítette, hogy a megkérdezettek 80 százaléka elvesztette a munkahelyét. - Cz. G.
Szerző

Menesztenék a szárnyvonalakat ellehetetlenítő államtitkárt

Publikálás dátuma
2020.06.29. 07:20

Fotó: Ladjánszki Máté / Népszava
Egyre nő a nyomás a vasúti szárnyvonalakon június 6-án életbe léptetett járványügyi menetrend miatt a MÁV-on valamint az Innovációs és Technológiai Minisztériumon. Már több, mint negyven önkormányzat követeli ugyanis, hogy állítsák vissza az eredeti közlekedést az érintett szakaszokon – derül ki a Közlekedő Tömeg Egyesület összeállításából. Mint arról többször írtunk, a Máv 34 vasúti szárnyvonalon, összesen 1342 kilométeren vezette be az ideiglenes járványügyi menetrendet, mely az érintett szakaszokon tulajdonképpen lenullázta a vonatközlekedést. Tizenkét vonalon mindössze egyetlen járat maradt meg, míg huszonkét szakaszon egy, vagy néhány vonatpár mellett vonatpótló buszok szállítják az utasokat – több esetben az üresen az állomásokra érkező szerelvényekkel párhuzamosan. Az érintett települések polgármesterei – köztük sokan kormánypártiak – felülvizsgálatot szorgalmaznak: született már tiltakozó levél, részletes, szakmailag kidolgozott alternatív menetrend, a szentesi önkormányzat pedig lakossági fórummal egybekötött érdekegyeztető tárgyalást szervez, amelyre meghívták mások mellett Palkovics László minisztert, Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkárt, és Homolya Róbertet, a MÁV elnök-vezérigazgatóját. 
Utóbbi amúgy a Vasúti Érdekegyeztető Tanács június közepi ülésén elismerte, felül kell vizsgálni a járványügyi menetrendet, míg Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter arról beszélt, hogy lehetőség van a vasúti járatritkítások korrekciójára. Ezzel együtt az illetékesek nem kapkodnak: a lapunk által megkeresett, tiltakozó településvezetők szerint még egyikükkel sem egyeztettek a felülvizsgálatról. Az ITM és a MÁV pedig rendre kitérő választ ad a menetrend korrekciókkal kapcsolatos kérdéseinkre. A Közlekedő Tömeg Egyesület szerint amúgy csak a június 6. előtti menetrend teljes visszaállítása elfogadható, majd ki kell dolgozni egy teljesen új regionális és térségi közlekedési stratégiát. Ráadásul, mivel a civilek szerint a kapkodva, egyeztetések nélkül bevezetett járatritkítás sok tízezer vidéki lakost hozott hátrányos helyzetbe, a döntést jóváhagyó Mosóczi László helyett hozzáértő és hivatása iránt kellő alázattal viseltető államtitkár kinevezésére van szükség”.
Szerző

Állami mentőöv helyett az ügyvezetői lelemény segített

Publikálás dátuma
2020.06.29. 07:00

Mit érez és mit tehet a cégigazgató, amikor a válságban épp összeomlani látszik kisvállalkozása? – erre is kereste a választ rendhagyó kutatásában Mihalik Judit vezetési szakember.
A válság derekán nem győzték ismételgetni a kormánypárti politikusok, hogy senkit nem hagynak magára. A kutatása során meginterjúvolt kis- és középvállalkozások vezetői érezték azt, hogy nincsenek egyedül, mert ott a kormány mögöttük?
A kérdezett, kivétel nélkül több évtizedes üzleti tapasztalattal rendelkező, jobbára 10-30 fős vállalkozást irányító vezetők azt mondták, nem is vártak segítséget, mert azt tanulták meg, hogy bajban úgy is csak magukra számíthatnak. Ezzel együtt figyelték a híreket, tájékozódtak a mentőcsomagokról, ám valójában nem számoltak azokkal, mert úgy látták, hogy hosszadalmas, bonyolult folyamat állami segítséget kérni, miközben nekik napokon-heteken belül kellett megoldást találniuk. Fontos azonban hozzátenni, hogy április közepe és május közepe között összesen tizenhat cég vezetője vállalta a kutatás során, hogy részletesen beszámol arról, miként érintette a válság, vagyis szó sincs reprezentatív vizsgálatról. Persze nem is ez volt a cél, hanem az, hogy a legnehezebb időszak kellős közepén született konkrét, személyes elbeszélésekből ismerjük meg, mit él át és mit tehet krízis idején egy cégvezető, akinek döntéseitől nem csak saját egzisztenciája, vállalkozásának jövője, hanem családok tucatjainak megélhetése is függ. Feltesszük: mindenekelőtt kétségbeesik.
A cégvezetőknek adtam egy listát harminc különböző érzelmi állapottal, és arra kértem őket, hogy válasszák ki azt a tízet, ami leginkább tükrözi, amit akkor éppen éreznek. Kevéssé meglepő módon a bizonytalanság és az aggodalom volt az, amit majd mindegyikük kiválasztott. Ehhez képest a beszámolókból kiderült, hogy többségük nagyon gyors operatív döntéseket hozott: leállított kifizetéseket, igyekezett beszedni kinnlévőségeket, megváltoztatott egyes céges folyamatokat. Csak néhányan mondták, hogy napokra lebénultak, és nem tudták, mit tegyenek. Egy nógrádi varroda tulajdonosa például nem titkolta, kis híján összeomlott, amikor bizonyossá vált, hogy szinte teljesen leállnak a nagy divatházak megrendelései. Aztán feltette magának a kérdést, hogy mit mond majd annak a száz asszonynak, aki nála dolgozik, és ez gondolat kimozdította a holtpontról. Kiállt a gyár közepére, hogy lelket öntsön beléjük és magába is – és ezt teszi azóta is minden nap. Néhány nap múltán átálltak maszkgyártásra aztán pedig munkaruhák készítésére. Akadt más példaértékű válságkezelés is. Egy gépkocsi-kölcsönző cég fő bevételi forrása eddig az volt, hogy mikrobuszokat adott bérbe a turisztikai szezonban nagyobb társaságoknak, családoknak. Idén egyik-napról a másikra eltűntek bérlői. Az ügyvezető elmondása szerint már majdnem feladta, amikor megtalálta a kiutat: az online rendelt áruk, ételek kiszállítására tért át kocsijaival. Mindez jelzi egyébként, hogy sok esetben nem az állami mentőcsomag vagy épp a gazdasági környezet határozza meg a túlélési esélyeket, hanem a cégvezető személyisége, elkötelezettsége, rutinja: észreveszi-e, ki tudja-e használni a lehetőséget? Ha van ilyen lehetőség. Mi lett azokkal, akiknek nem sikerült megtalálniuk a menekülőutakat? Egy kisebb szálloda vezetője arról számolt be, hogy minden alkalmazottat elküldtek, neki pedig csak azért maradt meg az állása, mert van még egy elvégzetlen feladata: túl kell adnia a csődbe ment hotel épületén. Vagyis most épp saját állásának felszámolása a munkája. Egy ruhakereskedő több alkalmazottját is kénytelen volt elbocsájtani, mert bár korábban jól ment az üzlethálózat, bevétel híján nem tudta állni a méregdrága bérleti díjat, amit továbbra is fizetni kellett. Mindez jelzi, hogy pénzügyi szempontból milyen kevéssé válságállók ezek a cégek. A többség azt mondta, annyi tartaléka sincs, hogy akár két hónapot túléljen. A leépítés gyakori válságkezelő intézkedés volt a túlélő cégeknél? Egyértelműen kiderül, hogy a cégvezetők az utóbb években megértették, milyen érték a jól képzett munkaerő, és mennyire nehéz pótolni a megfelelő munkatársat, ezért mindent megtettek, hogy elkerüljék ezt. A leépítés mellett döntő ügyvezetők beszámolói szerint csak a legkevésbé képzett munkatársaktól váltak meg. A vállalkozók érzékeltek különbséget a 2008-as válsághoz képest? Úgy látták, hogy még annál is bizonytalanabb most a helyzetük, mint bő évtizede. A kutatásnak része volt egy úgynevezett befejezetlen mondat teszt is. Azt a mondatot kellett volna például folytatniuk: „A jövő olyan mint…” A legtöbben azonban még csak hasonlatot sem tudtak találni erre a helyzetre, és felidézték, tavasszal heteken át még azt sem lehetett tudni, lesz-e elég áru az élelmiszerboltokban. Vagyis semmilyen előzetes mintázat, forgatókönyv, tapasztalat nem volt erre a helyzetre, ami segíthette volna az úgynevezett heurisztikus döntéshozást. Volt különbség a női és a férfi cégvezetők hozzáállásában? Egy területen volt talán csak markánsabb különbség. A nők nyilatkozataiban erőteljesebben jelent meg az, hogy a vezetői feladat bizonyos értelemben érzelmi igénykielégítés is, azaz még válság idején is oda kell figyelni a dolgozók mentális állapotára. Érdekes módon arról viszont épp egy férfi vezető számolt be: külön ügyelt arra, hogy bejárhasson az irodába az a néhány alkalmazottja, aki nem bírta a home office-t, az otthon dolgozó házastárssal és gyerekekkel óhatatlanul együtt járó pluszterheket.

Mihalik Judit

Vezetői konzultáns, kutató. Kutatási területe a vezetéstudomány, kommunikáció. 1966-ban született Miskolcon, egy Nógrád megyei kis faluban nőtt fel, az ELTE média szakán szerzett diplomát, 2017-ben pedig a Corvinus Egyetemen védte meg doktori disszertációját. A Milton Friedman Egyetemen tanít.

Témák
interjú