Előfizetés

Állami mentőöv helyett az ügyvezetői lelemény segített

Boda András Kósa András
Publikálás dátuma
2020.06.29. 07:00

Mit érez és mit tehet a cégigazgató, amikor a válságban épp összeomlani látszik kisvállalkozása? – erre is kereste a választ rendhagyó kutatásában Mihalik Judit vezetési szakember.
A válság derekán nem győzték ismételgetni a kormánypárti politikusok, hogy senkit nem hagynak magára. A kutatása során meginterjúvolt kis- és középvállalkozások vezetői érezték azt, hogy nincsenek egyedül, mert ott a kormány mögöttük?
A kérdezett, kivétel nélkül több évtizedes üzleti tapasztalattal rendelkező, jobbára 10-30 fős vállalkozást irányító vezetők azt mondták, nem is vártak segítséget, mert azt tanulták meg, hogy bajban úgy is csak magukra számíthatnak. Ezzel együtt figyelték a híreket, tájékozódtak a mentőcsomagokról, ám valójában nem számoltak azokkal, mert úgy látták, hogy hosszadalmas, bonyolult folyamat állami segítséget kérni, miközben nekik napokon-heteken belül kellett megoldást találniuk. Fontos azonban hozzátenni, hogy április közepe és május közepe között összesen tizenhat cég vezetője vállalta a kutatás során, hogy részletesen beszámol arról, miként érintette a válság, vagyis szó sincs reprezentatív vizsgálatról. Persze nem is ez volt a cél, hanem az, hogy a legnehezebb időszak kellős közepén született konkrét, személyes elbeszélésekből ismerjük meg, mit él át és mit tehet krízis idején egy cégvezető, akinek döntéseitől nem csak saját egzisztenciája, vállalkozásának jövője, hanem családok tucatjainak megélhetése is függ. Feltesszük: mindenekelőtt kétségbeesik.
A cégvezetőknek adtam egy listát harminc különböző érzelmi állapottal, és arra kértem őket, hogy válasszák ki azt a tízet, ami leginkább tükrözi, amit akkor éppen éreznek. Kevéssé meglepő módon a bizonytalanság és az aggodalom volt az, amit majd mindegyikük kiválasztott. Ehhez képest a beszámolókból kiderült, hogy többségük nagyon gyors operatív döntéseket hozott: leállított kifizetéseket, igyekezett beszedni kinnlévőségeket, megváltoztatott egyes céges folyamatokat. Csak néhányan mondták, hogy napokra lebénultak, és nem tudták, mit tegyenek. Egy nógrádi varroda tulajdonosa például nem titkolta, kis híján összeomlott, amikor bizonyossá vált, hogy szinte teljesen leállnak a nagy divatházak megrendelései. Aztán feltette magának a kérdést, hogy mit mond majd annak a száz asszonynak, aki nála dolgozik, és ez gondolat kimozdította a holtpontról. Kiállt a gyár közepére, hogy lelket öntsön beléjük és magába is – és ezt teszi azóta is minden nap. Néhány nap múltán átálltak maszkgyártásra aztán pedig munkaruhák készítésére. Akadt más példaértékű válságkezelés is. Egy gépkocsi-kölcsönző cég fő bevételi forrása eddig az volt, hogy mikrobuszokat adott bérbe a turisztikai szezonban nagyobb társaságoknak, családoknak. Idén egyik-napról a másikra eltűntek bérlői. Az ügyvezető elmondása szerint már majdnem feladta, amikor megtalálta a kiutat: az online rendelt áruk, ételek kiszállítására tért át kocsijaival. Mindez jelzi egyébként, hogy sok esetben nem az állami mentőcsomag vagy épp a gazdasági környezet határozza meg a túlélési esélyeket, hanem a cégvezető személyisége, elkötelezettsége, rutinja: észreveszi-e, ki tudja-e használni a lehetőséget? Ha van ilyen lehetőség. Mi lett azokkal, akiknek nem sikerült megtalálniuk a menekülőutakat? Egy kisebb szálloda vezetője arról számolt be, hogy minden alkalmazottat elküldtek, neki pedig csak azért maradt meg az állása, mert van még egy elvégzetlen feladata: túl kell adnia a csődbe ment hotel épületén. Vagyis most épp saját állásának felszámolása a munkája. Egy ruhakereskedő több alkalmazottját is kénytelen volt elbocsájtani, mert bár korábban jól ment az üzlethálózat, bevétel híján nem tudta állni a méregdrága bérleti díjat, amit továbbra is fizetni kellett. Mindez jelzi, hogy pénzügyi szempontból milyen kevéssé válságállók ezek a cégek. A többség azt mondta, annyi tartaléka sincs, hogy akár két hónapot túléljen. A leépítés gyakori válságkezelő intézkedés volt a túlélő cégeknél? Egyértelműen kiderül, hogy a cégvezetők az utóbb években megértették, milyen érték a jól képzett munkaerő, és mennyire nehéz pótolni a megfelelő munkatársat, ezért mindent megtettek, hogy elkerüljék ezt. A leépítés mellett döntő ügyvezetők beszámolói szerint csak a legkevésbé képzett munkatársaktól váltak meg. A vállalkozók érzékeltek különbséget a 2008-as válsághoz képest? Úgy látták, hogy még annál is bizonytalanabb most a helyzetük, mint bő évtizede. A kutatásnak része volt egy úgynevezett befejezetlen mondat teszt is. Azt a mondatot kellett volna például folytatniuk: „A jövő olyan mint…” A legtöbben azonban még csak hasonlatot sem tudtak találni erre a helyzetre, és felidézték, tavasszal heteken át még azt sem lehetett tudni, lesz-e elég áru az élelmiszerboltokban. Vagyis semmilyen előzetes mintázat, forgatókönyv, tapasztalat nem volt erre a helyzetre, ami segíthette volna az úgynevezett heurisztikus döntéshozást. Volt különbség a női és a férfi cégvezetők hozzáállásában? Egy területen volt talán csak markánsabb különbség. A nők nyilatkozataiban erőteljesebben jelent meg az, hogy a vezetői feladat bizonyos értelemben érzelmi igénykielégítés is, azaz még válság idején is oda kell figyelni a dolgozók mentális állapotára. Érdekes módon arról viszont épp egy férfi vezető számolt be: külön ügyelt arra, hogy bejárhasson az irodába az a néhány alkalmazottja, aki nem bírta a home office-t, az otthon dolgozó házastárssal és gyerekekkel óhatatlanul együtt járó pluszterheket.

Mihalik Judit

Vezetői konzultáns, kutató. Kutatási területe a vezetéstudomány, kommunikáció. 1966-ban született Miskolcon, egy Nógrád megyei kis faluban nőtt fel, az ELTE média szakán szerzett diplomát, 2017-ben pedig a Corvinus Egyetemen védte meg doktori disszertációját. A Milton Friedman Egyetemen tanít.

Leszerelés a menedzsmentben: értékelik a kivezényelt katonákat a csúcscégek

Batka Zoltán Szalai Anna
Publikálás dátuma
2020.06.29. 06:20

Fotó: HONVEDELEM.HU
A létfontosságú cégekhez kirendelt katonákról kéri a vállalatvezetők véleményét a Honvédelmi Minisztérium.
A Honvédelmi Minisztérium (HM) arra kérte a létfontosságú magyar vállalatok vezetőit, hogy értékeljék a veszélyhelyzetben hozzájuk kirendelt katonai parancsnokok tevékenységét – értesült a Népszava. Lapunk információi szerint Benkő Tibor tárcavezető a rendkívüli jogrend megszüntetéséről szóló kormányrendelet kihirdetésének napján visszarendelte a kormány és a gazdasági társaságok hatékony kommunikációját és együttműködését biztosító Honvédelmi Irányító Törzseket (HIT). A kirendelt katonák ugyan még ezután is megjelentek a vállalatoknál, akkor azonban már csak elbúcsúztak. A honvédelmi miniszter az érintett cégvezetőknek írt körlevelében reményét fejezte ki, hogy az irányító törzsek hatékony segítséget nyújtottak a krízis kezelésében. Ő mindenesetre úgy tapasztalta, hogy „számos közös eredményt sikerült elérni” a vállalatok veszélyhelyzeti gazdálkodásában. 
A HM mindemellett arra kéri a cégvezetőket, hogy értékeljék a Honvédelmi Irányító Törzseket (HIT) munkáját, különös tekintettel arra, hogy milyen mértékben járult hozzá a kritikus helyzet kezeléséhez, hogyan tudott részt venni a vállalat napi életében, milyen hozzáadott értéket képviselt a zökkenőmentes működés fenntartásában. Azt is megkérdezte az igazgatóktól, hogy lehet-e szerepe a katonai összekötőknek egy újabb veszélyhelyzet idején, vagy más kritikus esetben, esetleg akár a napi működésben. A járvány idején létrehozott „magyar vállalatok biztonságáért felelős akciócsoport” – amelynek élére Benkő Tibort állították – összesen 140, az ország működése szempontjából létfontosságú céget azonosított. Mindhez azonban nem küldtek honvédségi képviselőket, a tárca ugyanis arról tájékoztatta lapunkat, hogy végül 105 vállalatnál jelentek meg a katonák. Mint arról korábban beszámoltunk, a vállalati szektorban aggodalmat keltett, amikor bejelentették, hogy a katasztrófavédelmi törvény előírásainak megfelelően a honvédség tagjait delegálják a létfontosságúnak ítélt cégekhez. Az akkor megnevezett cégek listáján ráadásul több olyan is szerepelt – például a kiskereskedelmi szektorban -, amelyek korábban a kormányközeli vállalatok potenciális felvásárlási célpontjaként is felmerültek. Márpedig a katasztrófavédelmi törvény igen szélesre tárta a cégekhez delegált állami szereplők mozgásterét: belenézhetnek például a cég könyvelésébe és jóváhagyhatják a cég kötelezettségvállalásait is. Piaci forrásaink ugyanakkor lapunknak azt állították, hogy a katonai delegáltak nem éltek ezzel a lehetőséggel. – Nem mondom, az első nap volt egy kis riadalom a cégvezetésben, amikor a központban megjelent két tiszt, katonai gyakorló ruhában. Azonban nem kezdtek el parancsolgatni, udvariasak voltak, mindenkinek bemutatkoztak. Kértek egy kis irodát maguknak gépekkel. Ennyi történt. Inkább csak figyelték, tanulták a cég működését, és amiben tudtak, segítettek nekünk – mondta az egyik nagy vállalatnál dolgozó forrásunk. Példaként említette azt az esetet, amikor elakadt egy szállítmány, és a katonák intézték el, hogy időben megérkezzen az áru a céghez. - Később már ritkábban jöttek, volt olyan is hogy csak interneten keresztül jelentkeztek be – fogalmazott egy másik vállalat vezetője. A Honvédelmi Minisztérium lapunkkal azt közölte, hogy a katonák nem vettek részt hitelfelvételt, fejlesztést érintő döntésekben. A törvény alapján egyébként a vészhelyzet idején állami irányítás alá vont és kárt elszenvedett cégek kárpótlást is kérhetnek az államtól. A tárca erre vonatkozó kérdéseinkre azt közölte: „a veszélyhelyzettel, katonai irányítással összefüggésben kártalanítási igényt nem támasztottak a cégek”.
Budapesten a Fővárosi Csatornázási Művek, illetve a Fővárosi Vízművekhez küldtek összekötőket. Utóbbinál a honvédségi kapcsolattartók mindennap megjelentek és értékelték a cég járványügyi intézkedéseit. A logisztikai feladatok – például a vegyszerek beszerzése – ellátása mellett, elsősorban a kieső munkaerő pótlásában számíthattak a segítségükre. De – mondták forrásaink – leginkább megfigyelők voltak. 

Kivételes eset

A debreceni Kartonpack Nyrt.-t az állam felügyelet alá vonta a katasztrófavédelmi törvény alapján. Hivatalosan viszont azóta sem indokolták meg, hogy milyen jelentősége van az éppen csak középvállalkozásnak mondható cégnek. A legvalószínűbb verzió az: az állam a járványhelyzetet használta ki arra, hogy rátegye a kezét a meglehetősen zavaros tulajdonosi körű vállalkozásra. Cégbírósági bejegyzések szerint a vállalkozás részvényeinek 61,9 százalékos tulajdonosa a Britton Capital & Consulting Kft., ám a cég vagyonelemeire a K&H Equitis brókerbotrány következtében vagyonelkobzást mondtak ki. A kormány.hu áprilisi közleménye legalábbis kész tényként említi, hogy a Kartonpack 61,9 százaléka felett Magyar Állam rendelkezik. Ugyanakkor az index.hu cikke sejtetni engedte: a beavatkozás azt a célt szolgálta, hogy megoldódjon egy régóta húzódó jogi probléma. A Britton-részvénycsomagot ugyanis az állam csak árverésen értékesíthette volna, de ez jogi okokból lényegében kivitelezhetetlen, mert akárki veszi meg a 61,9 százalékos részt, annak kötelezően ajánlatot kell tennie a kisebbségi tulajdonosoknak is. A kínált összegnek viszont csak az árverést megelőző félév részvényárait kell követnie, márpedig a cég papírjai a piac véleménye szerint jócskán elszálltak, így bajosan találtak volna vevőt a többségi tulajdonra. Az állami irányításba vétel után nem sokkal a Magyar Nemzeti Bank bejelentette, hogy szabálytalanságok miatt kivezették a parkettről a Kartonpackot. Így könnyen lehet, hogy a már nem tőzsdei cégrészesedést értékesítheti az állam.

Túlélőpróba a Balatonnál

Vas András
Publikálás dátuma
2020.06.29. 06:00

Fotó: Röhrig Dániel / Népszava
Az első kánikulai hétvégével a vendégek is megéreztek a Balatonra, ahol hosszú évek óta először nincs munkaerőhiány, de a szolgáltatók nagy része így is csak a túlélésre játszik.
– Eddig alkalmazott nem volt, most vendég nincs – foglalta össze tömören a Balaton-part idei szezonjának eddigi tapasztalatait a balatonboglári Platán strand egyik éttermének tulajdonosa. – Négy éve ez az első nyár, hogy a nyitásra összeállt a csapat, nem kell még július közepén is emberekre vadásznom. Erre most meg a nyaralók hiányoztak. Az előszezont lenullázó koronavírus-járvány után június végéig az időjárás is kibabrált a tóparti szálláskiadókkal, vendéglátósokkal és szolgáltatókkal, amióta kinyithattak, szinte minden hétvégén esett. Pedig a karantén után nagyon bíztak benne a Balatonnál, hogy a pünkösddel beindul a bolt, ám végül június utolsó hétvégéjéig kellett várni az első komolyabb vendégáradatra. – Azt mondják az okosok, innentől már erős lesz a szezon, mert jönnek a vakációzók, a szálláshelyeken nagyon sok a foglalás, de egyelőre óvatosan vagyok optimista – tette hozzá a boglári vendéglős. – Majd, ha minden asztalunknál ülnek, és a pincéreim homlokán meglátom az első izzadtságcseppeket, kifújom a levegőt. De akkor is csak azért, mert talán nem veszteséggel zárunk az idén, hanem sikerül kihozni a nyarat nullára. Ha szuper idő lesz, akkor valami minimális kis plusszal.
Hasonlóképpen a nullás nyarat lőtte be célnak a fonyódi István. Egyelőre csak a negatívumokat sorolta, vendéglője bérleti díját április óta fizeti, igaz, május közepéig sikerült megállapodnia a fél árban, ám bevétel nélkül így is erős mínusszal kezdte a szezont. – A kevesebb asztal miatt, kisebb személyzettel próbáljuk meg végignyomni a nyarat, bár adná Isten, hogy július közepétől még fel kelljen vennem embereket – sóhajtotta. – Az idén ez nem lesz gond, hosszú évek óta ez az első nyár, hogy nem kellett nagyítóval keresni szakácsot, pincért, hanem ajánlkozók voltak. Az Ausztriából és Olaszországból hazajött vendéglátósok nagy része a Balatonnál akarja kihúzni, míg visszamehet. Való igaz, míg a korábbi években alig lehetett olyan egységet látni, ahol ne virított volna kint a felirat, milyen státuszokba keresnek embert, június utolsó hétvégéjén Máraifürdőtől Földvárig mindössze négy személyzetet kereső hirdetést láttunk. A nagyobb munkaerőkínálat egyúttal kisebb fizetést is jelent, az általunk megkérdezett vállalkozók 20-25, az alkalmazottak viszont 30-40 százalékos visszaesésről beszéltek a múlt nyárhoz képest. – Ez bagó, ahhoz képest, amennyiért Tirolban dolgoztam. Március közepén jöttem haza, s mivel nem akartam teljesen felélni a kint összespórolt pénzt, így beálltam nyárra a Balatonhoz – mesélte a zalaszentgróti Móric egy lellei vendéglőben. – A tiroli szállóból egyébként négy kollégáról is tudok, akik itt vannak Lellén, s tervezzük, hogy vissza is megyünk. Állítólag októbertől már megint lehet kint dolgozni, addig kell kihúzni, itt pedig keresek azért annyit, hogy nem kelljen a tartalékhoz nyúlnom. – Tavaly két helyen dolgoztam pincérként – állította Balatonföldváron Péter. – Az első helyen 15 ezret kaptam naponta tizenkét órára, heti egy szabadnappal. Július közepén aztán váltottam, megkerestek egy másik vendéglőből, ahol nagyon meg volt szorulva a tulaj, s ott tizennégy órára 25 ezret fizettek. Hozzájuk mentem vissza, az első megállapodás ugyanannyi időre 15 ezerről szól azzal, hogy egy hónap múlva a forgalom tükrében újra tárgyalunk. Persze azt is elismeri, eddig nem kellett megszakadniuk: tavaly 36, az idén 24 asztalt kell kiszolgálniuk, de eddig a hétvégéig fél háznál még nem voltak többen, szerencsére péntek este már majdnem teltházat produkáltak. – Csak nem mindegy, ki ülnek be – tette hozzá Péter főnöke. – Nagyon hiányoznak a külföldiek, tavaly a németek mellett rengeteg cseh és lengyel jött, az idén velük nem hiszem, hogy számolhatunk. A magyarok pedig kevésbé engedik el magukat, az ebédet megoldják otthon, jó esetben vacsorázni ugyan beülnek, de akkor is csak egy fogást és néhány italt. Amihez persze az árak is hozzájárulnak: átlagosan úgy 10 százalékkal lett drágább a Balaton az idénre, de ez csalóka, ugyanis a vendéglátósok egy része tavalyi áron dolgozik, sőt, egy kis részük még alá is ment, a többség viszont emelt, méghozzá éppen a legkelendőbb termékek árán: sok helyen a sörért, lángosért, hamburgerért, illetve az éttermi menükért 20 százalékkal is többet kell fizetni. – Valamint be kell hozni a kiesést – indokolta a lángos, a hekk, a folyóbor és a sör árváltozásáét az egyik vendéglős. – A magasabb árkategóriájú ételek nem fogynak, vagyis az olcsóbbakon kell megtalálni a hasznot. Ennek megfelelően vélhetően már nem találni helyet a déli parton, ahol ötszáz forint alatt sima lángost lehetne kapni, s a legolcsóbb, kommersz korsó sör 400-nál kezdődik, de mindkettőnél jellemzőbb, hogy hatossal kezdődik az ár. A talán legnépszerűbb sajtos-tejfölös lángost pedig 700-1100 forint között láttuk, utóbbiért már menüt is lehet választani egy szolidabb helyen. – Ez egy ilyen szezon lesz – magyarázta egy máriafürdői vendéglős. – Mindenki túl akarja élni, s ezért kísérletezik mindenben. Mennyiért dolgoznak az emberei, mennyit hajlandó fizetni a vendég, meddig lehet feszegetni a húrokat? És sajnos sokan lesznek, akiknél elpattan.