Balatonszemes;Bahart Zrt.;

2020-07-02 07:20:00

Mi folyik Balatonszemesen?

A helyiek egy része a nagypolitikát sejti Balatonszemes kormánypárti polgármesterének váratlan lemondása mögött, mások az évtizedes helyi ellentétek szítóit okolják.

- Utánanyúlt a Fidesz, mert nemmel szavazott a Bahart (Balatoni Hajózási Zrt., a szerk.) elkótyavetyélésére – emelte fel a mutatóujját sokatmondón egy középkorú férfi az egyik balatonszemesi presszóban, ahol arról érdeklődtünk, miért mondott le a közvélemény szempontjából váratlanul, alig nyolc hónappal megválasztása után a falu vezetője, Szomorú Szilárd. – A balatoni kormánypárti polgármesterek mind tartózkodtak, nem véletlenül egyeztetett velük előzetesen Witzmann Mihály képviselő, Szilárd viszont karakánul mindenre nemet mondott, hát most kirúgták alóla a sámlit - mondta a férfi. Arra utalt, hogy a többségi állami tulajdonban lévő Bahart a tóparti önkormányzatok tiltakozása ellenére arról döntött, hogy kempingeket, szállodát, hajókat ad el, míg a cég vitorláskikötőit bérbe adják.

- Hülyeség, ennek semmi köze a nagypolitikához – cáfolták azonnal friss értesülésünket egy másik asztaltól. – Helyben csinálták ki, a korábbi polgármester emberei mind ott maradtak a hivatalban, aztán keresztbe tettek neki mindenütt és mindenhol, meg bevitték az erdőbe.

Első nekifutásra tehát patthelyzetbe kerültünk, csak az a biztos, hogy a tavaly októberben magabiztos többséggel, 62,2 százalékkal a falu élére választott Szomorú Szilárd kedden délelőtt bejelentette, lemond a polgármesterségről.

„Nem arra vállalkoztam, ami ma Balatonszemesen folyik. Én nem harcba és csatába indultam. Van, akinek ez az élete, nekem nem. Nem támogathatom azt, hogy a településünket egyes személyek állandóan lejáratni kívánják mindenki előtt. Ugyanakkor semmiképpen sem szeretnék a fejlődés útjába állni. A településünk jó hírnevének megőrzése fontosabb nekem, mint az egyéni érdek” – írta ki komoly érzelmeket kiváltva a szemesiekből a somogyi község Facebook-oldalára, aztán elérhetetlenné vált. Hiába kerestük, a telefonja ki volt kapcsolva, s a közösségi oldalán sem reagált semmire.

Annyi biztosnak tűnik, hogy nem hirtelen döntésről van szó, már csak azért sem, mert a 48 éves polgármester régi motorosnak számít a helyi politikában. A Fidesz színeiben már 1998-ban indult az önkormányzati választásokon, tavaly pedig megcélozta a faluvezetői posztot, melyet a 13 éve regnáló, független Takács Józseftől hódított el.

Elődje alig tíz százalékot kapott a választóktól, s leszereplésében erősen közrejátszott, hogy vejét az egyik legnagyobb balatoni drogdílerbanda vezetésével gyanúsították meg tavaly. Takácsra rossz fényt vetett, hogy a kábítószerkereskedők a helyi bűnmegelőzési egyesület autóját használták, melyet a polgármester javaslatára a falu vett a „civileknek”.

- Jóska úgy ment, hogy az emberei maradtak, azaz ő dirigált nekik továbbra is a háttérből, nem a polgármester – állította egy helyben élő asszony. 

- Balatonszemes szempontjából rettenetesen rossz, hogy felállt a polgármester – ezt már Takács József mondta lapunknak. – Ezen a poszton valóban sok konfliktust kell felvállalni, de ezeket bírni kell, nem szabad feladni. Néhány nappal a lemondása előtt is találkoztunk, s megpróbáltam lebeszélni róla, hogy felálljon – állította a tóparti települést 2006-tól 2013-ig irányító volt polgármester.  

A faluban terjedő hírek kapcsán kifejtette, nincsen semmi alapja, hogy ő fúrta volna meg utódját. - Mindketten jobboldaliak vagyunk, a feszültséget néhány baloldali gerjesztette, ahogyan az én időmben is – állította. Takács kérdésünkre kijelentette, biztosan nem méreti meg magát a majdani, időközi választáson, amelyen annyiban fog részt venni, hogy ő is elmegy voksolni.

- A családom egyik ága 1580 óta kötődik Szemeshez, elképzelhetetlen számomra, hogy ártsak a falunak, mely számomra nem megélhetést jelent, hanem érzelmi kötődést. Éppen ezért bátorítani fogom Szomorú Szilárdot, induljon újra a választáson: nem csalt, nem lopott, nincs oka visszavonulni - jelentette ki. Szomorú újrázását amúgy sokan támogatnák: a Facebookon megannyi hozzászólásban kérték a lemondott polgármestert, hogy gondolja meg magát, s induljon el az időközi voksoláson.

Nagyjából az ezredforduló óta azonban folyamatos a széthúzás a településen, sok a sértett ember. Nem véletlen írta az immáron expolgármester Szomorú Szilárd a Facebookon: „annak reményében mondtam le, hogy a településünk végre találjon egy olyan személyt, aki együttműködést és fejlődést tud hozni Balatonszemes életébe”.

Sokan hitték tavaly októberben, hogy ez a személy épp ő lesz, ezért is döbbentette meg a szemesiek többségét a távozása.

- Őt sem hagyták dolgozni – vette védelembe a lemondott polgármestert egy másik helybéli. – Persze, hogy nem tudta megvalósítani a programját, hát nyolc hónap alatt még a romokat sem tudta eltakarítani, amit örökölt. Mert ennyi szart, ami itt évtizedek alatt felgyülemlett, nemhogy egy lóba nem lehet visszalapátolni, de még kamionokkal elhordatni sem. Főleg ilyen emberekkel a hivatalban. Azzal kellett volna kezdeni, hogy a nem odavalókat elzavarja!

Felvetjük, talán túl sokba került volna a falunak, ha mindenkinek, aki nem szimpatikus, felmond a frissen megválasztott polgármester, ám meglepetésre abban mindenki egyetértett, hogy ez lett volna a helyes út. - Bármennyibe is fájt volna a megannyi végkielégítés, jobban jártunk volna, mert hosszabb távon sokkal többe kerül ez majd így - mondták az  általunk megkérdezett helyiek.