Publicus Intézet;

Dühösek a falvakban élők a grandiózus tűzijáték miatt

Nem csak a fővárosiak, hanem a vidéken élők, sőt a kormánypárti szavazók fele is több pénzt várna a kormánytól a Lánchíd felújítására – derül ki a Publicus friss felméréséből.

Felelőtlenül szervez a kormány hatalmas tömegrendezvényt augusztus 20-ára, mivel ez újra aktivizálhatja a már lecsengőben lévő járványt – ezt gondolja a megkérdezettek 66 százaléka a Publicus Intézet legújabb, a Népszava számára készült reprezentatív közvélemény-kutatása szerint. Az aggodalmak persze korántsem egységesek, a kormánypárti szavazóknak például csak a fele, a fővárosi megkérdezetteknek viszont 82 százaléka tart attól, hogy a tömegrendezvény berobbanthatja a járványt. Ráadásul épp ugyanennyien gondolják azt, hogy egy pár napos államalapítási fesztivál legfeljebb a belföldi turizmust segítheti egy kicsit, a külföldi turistákat nem hozza vissza. Ebben még a fideszes válaszadók 77 százaléka is egyetértett az ellenzékiekkel. A felmérésből az is kiderül: jobbára csak a kormánypárti voksolók vélik azt, hogy az államalapítás méltó megünnepléséhez ilyen gigantikus ünnepségre lenne szükség. Ugyanakkor még a Fidesz-KDNP-s válaszadók 40 százaléka is túlzónak tartja a terveket.

Az a kormánydöntés pedig végképp kiverte a biztosítékot, miszerint az ünnepségek és a tűzijáték korábbi százmilliós nagyságrendű költségét az idén 6,5 milliárdra emelte a kormány. A megkérdezettek 75 százaléka sokallja. Az MSZP-Párbeszéd, a Demokratikus Koalíció, a Momentum és a Jobbik szavazói 78-91 százalékos arányban utasították el a költekezést, de még a kormánypárti válaszadóknak is csupán a fele örül a nagyszabású ünnepségnek. Kissé meglepő módon a vidékiek még a fővárosiaknál is kevésbé nézik jó szemmel az elszálló költségeket.

Különösen nagy ellenfénybe került mindez a kormány és a főváros közötti Lánchíd polémiában. A fővárosi közgyűlés eredetileg 23,7 milliárd forintban határozta meg a Lánchíd, a Váralagút és a pesti villamos-közúti aluljáró felújításának költségkeretét, ám a kivitelezői tenderre beérkező legolcsóbb ajánlat is 12,41 milliárd forinttal túllógott a kereten. A kormány azonban nem hajlandó többet adni a felújításra a korábban ígért 6 milliárdnál.

A Publicus felmérése szerint a magyarok 61 százaléka úgy véli, hogy a kormánynak és a fővárosnak közösen kellene megoldania az ügyet, ezzel az állítással még a fideszesek fele is egyetért. A válaszadók 76 százaléka ugyanakkor elvárná a kormánytól, hogy az ígértnél magasabb összeggel vegyen részt a felújításban. Még a megkérdezett Fidesz-szavazók csaknem fele is így gondolja. A szocialista érzelműeknek pedig a 100 százaléka. A budapesti válaszadók 90 százaléka várna több támogatást az Orbán-kabinettől, de a községben élők 69 százaléka is értetlenül fogadja a kormány szűkmarkúságát.

A válaszadók csaknem kétharmada úgy véli, hogy ezzel valójában az ellenzéki városvezetést akarják nehéz helyzetbe hozni. A fideszesek természetesen sokkal kevésbé értenek egyet ezzel, mint az ellenzékiek. Bár a Jobbik hívei erősen megosztottak ebben a kérdésben. A vidékiek a fővárosiakhoz hasonlatosan, ha kisebb arányban is, de „szívatásként” élik meg a politikai játszmát. A válaszadók több mint négyötöde nem is tartja ezt elfogadhatónak.

Mint arról a Népszava beszámolt: Karácsony Gergely bejelentette, hogy nem járulnak hozzá semmiféle hídon tartott rendezvényhez, illetve megtiltották pirotechnikai eszközök használatát az átkelőn, mivel az tovább ront a Lánchíd amúgy is rossz állapotán. A válaszadók többsége nem érti, hogy a kormány miért ragaszkodik a Lánchídról indított tűzijátékhoz. Csupán a Fidesz-táborhoz tartozók fele tarja ezt továbbra is jó ötletnek.