Kultúrharc Brazíliában

Jair Bolsonaro elnök térdre akarja kényszeríteni a művészeti ágazatot. A filmgyártás már a túlélésért küzd.

Brazíliát különösen erőteljesen sújtotta a koronavírus-járvány, a dél-amerikai állam az Egyesült Államok után a második a fertőzöttek számát illetően. Számos országszerte ismert művész vesztette életét a vírus tombolása alatt, köztük a zenész Aldir Blanc és Moraes Moreira, a karnevállegendának tartott Dona Nenem, a színész Flávio Migliaccio, valamint három író, Luiz Alfredo Garcia-Roza, Sérgio Sant'Anna és a világszerte ismert Rubem Fonseca. A legtöbb országban nemzeti gyász követné ilyen kaliberű személyiségek halálát, a 2019 decemberében hatalomra került Jair Bolsonaro jobboldali populista elnök azonban hallgat. Ő a kultúrát csak eszköznek tekinti. Rubem Fonseca lánya, a szintén író Bia Correa do Lago szerint semmi meglepő sincs az elnök reakciójában, „mi mást lehet várni attól az embertől, akinek az egyik kedvenc szerzője Carlos Alberto Brilhante Ustra, aki a katonai diktatúra időszakában (1964-1985) embereket kínzott meg” – mondta.

A Covid-19-en túl egyre inkább egy másik nagyon veszélyes vírus is pusztít, amit a helyi kulturális életben Bozid-17-nek neveznek. Ez azonban az emberek gondolkodását támadja meg, s a vírust felülről terjesztik. Bozo Bolsonaro gúnyneve, valójában egy amerikai bohóc, aki a nyolcvanas években népszerű volt Brazíliában. A 17 pedig arra utal, hogy az elnökválasztási listán ezzel a számmal illették a későbbi elnököt. „Bolsonarónak fogalma sincs arról, mit is jelent a brazil kultúra” – idézte a Guardian Chico Buarque író, dalszerzőt, akit az ország egyik legnagyobb élő művészének tartanak.

Hogy a brazil vezető a kultúrát nem tartja sokra, jelzi: hivatalba lépése után egyik első lépése máris az volt, hogy a kultuszminisztériumot lefokozta államtitkárság szintjére – írta a Frankfurter Allgemeine Zeitungban Rafael Cardoso, brazil író. Az államtitkári tisztséget ráadásul majdnem egy évig be sem töltötték. Három hónapig Roberto Alvim színházi rendező vette át a kultúra irányítását, ám a Twitteren Joseph Goebbels náci propagandaminiszter beszédének kivonatát osztotta meg, a háttérben Wagner Lohengrinje szólt. Sajátos megnyilvánulását nehezen lehetett volna máshogy értelmezni: a nácizmust idealizálta. Ez azonban még Bolsonaro adminisztrációjának is kínos volt, így idén januárban távoznia kellett. Alvimot egy volt tévésztár, Regina Duarte követte az államtitkári székben, aki nem teljesítette túl elődjét, két hónap után mondott le, miután 500 művész tiltakozott ellene ijesztő hozzá nem értése miatt. Ezután egy volt színészt neveztek ki, akinek neve a brazilok többsége számára semmit sem mondott.

A kulturális intézmények élére színtelen, tapasztalatlan személyeket tesznek, láthatóan nem a szakértelem a fontos, hanem az, ki mennyire áll közel az illiberális politikai vezetők közé tartozó Bolsonaro elnökhöz. A színvonalat híven jellemzi, hogy az afrobrazil kultúrát népszerűsíteni hivatott Palmeiras Alapítvány új igazgatója azt közölte, a rabszolgák utódai számára valójában előnyös volt a rabszolgaság. A fekete polgárjogi aktivistákat pedig „utolsó szemeteknek” minősítette. A Nemzeti Művészeti Alapítvány irányítója három hónapig maradt. Aztán májusban újra kinevezték, majd egy nap után elbocsátották. Túl nagy űrt nem hagyott maga után. Úgy vélte, a rockzene abortuszhoz és sátánizmushoz vezet.

Mivel az igazságszolgáltatás még szabadon működhet Brazíliában, több kinevezett ellen eljárás indult. A Nemzeti Örökség Alapítvány vezetője, Bolsonaro egy barátja kinevezését megakadályozta egy szövetségi bíró, mert – mint fogalmazott – aláássa a intézmény tekintélyét, amivel megnehezítheti a működését. A döntés azonban nem veti vissza a kormányt, amely folytatja a kultúra átpolitizálását, s a posztokra nem éppen alkalmas személyek kinevezését.

Talán nem is véletlen, hogy dilettánsokat választ ki Bolsonaro a pozíciókra, így akarja térdre kényszeríteni a kultúrát. A brazil mozival ezt már sikerült elérnie, amely a túlélésért küzd. Megvonta a támogatást a filmgyártástól, a rendezőket a „romlást hozó baloldal” képviselőinek tartja. A kultúrharc azonban senkit sem kímél. Amikor tavaly Chico Buarque kapta a portugál nyelvű irodalom patinás díját, a Premio Camoest, Bolsonaro nem volt hajlandó aláírni a rendeletet, amely 100 ezer eurós díjat garantált volna a szerző számára.

Több ismert szerző azzal biztatja magát: a kultúra örök, a politikusok pedig előbb vagy utóbb távozni kényszerülnek. Igaz, az irányításuk alatt nehezen helyre hozható pusztítást képesek véghez vinni. A Bozid-17 nem halálos ugyan, de komoly károkat okoz a lelkekben.