gyerekorvos;járvány;Házi Gyermekorvosok Egyesülete;

2020-07-05 19:22:22

Mindennapok gyerekorvosok nélkül

A járvány idején a házi gyermekorvosok közel fele nem praktizálhatott, mivel elmúlt 65 éves, és így a veszélyeztetett kategóriába tartozott. A pár hónapos kiesés néhány év múlva már nem extra helyzet, hanem a mindennapok napi valósága lehet, ugyanis jelenleg négyszáznál is több tartósan betöltetlen alapellátó körzet van az országban. A helyzet pedig egyre romlik. Lapunknak szülők is meséltek arról, milyen orvosi jelenlét és vizsgálatok nélkül, „egyedül” kezelni egy beteg gyereket.

„Nem volt könnyű az utóbbi néhány hónap. Azok a problémák, amiket évek óta szajkózunk, most villámgyorsan mindenki számára világossá váltak, hiszen egy-másfél nap alatt tűnt el a házi gyermekorvosok 40 százaléka” – erről Póta György beszélt egy háttérbeszélgetésen. A Házi Gyermekorvosok Egyesületének (HGYE) elnöke arra utalt, hogy ugyan a házi gyermekorvosi ellátás a járvány idején is működött, ám az orvosok majdnem fele kiesett az ellátásból, mivel elmúlt 65 éves. Így akadtak olyan körzetek, ahol egyáltalán nem maradt orvos, de az sem volt ritka, hogy a korábbi öt-hat orvos helyett egyetlen szakemberhez lehetett fordulni beteg gyerekkel.

Ugyan a helyzet javulni látszik, de az továbbra kérdés, hogy mi lesz ősszel, amikor a vírus újabb hulláma (legalábbis a szakemberek zöme erre számít) miatt ismét kiesnek a 65 év feletti házi gyermekorvosok. Ráadásul az egészségügyi ellátás szempontjából az őszelő egy keményebb időszak, hiszen októbertől megsokszorozódnak a betegek a rendelőkben – az influenza és más vírusos megbetegedések megjelenésével pár­­huzamosan. (Az óvodában, iskolában ezeket extrakönnyen elkapják az összezárt gyerekek.) 

Működésképtelen  rendszer 

Ha ezt a rapid problémát meg is oldja valahogy a rendszer, az ellátást hosszú távon más is nehezíti. A Házi Gyermekorvosok Egyesülete úgy becsüli, hogy öt-tíz éven belül megugrik a pályát – koruk okán – odahagyó orvosok száma, így sok helyen egyáltalán nem lesz, aki gyógyítsa (alapfokon) a gyereket. (Nagyon sok háziorvos és házi gyermekorvos 60–70 éves, de van, aki már a 80-at is átlépte.) A fiatalok pedig nem áradnak erre pályára, így képtelenség feltölteni a megüresedett praxisokat. „Nem lehet abban a struktúrában folytatni az ellátást, ahogy az a járvány előtt működött. Most és azonnal kell változtatni!” – hangsúlyozza Póta György.

Az, hogy praxisközösségekre vagy csoportpraxisra van-e szükség, az már ízlés dolga az elnök szerint. Az előbbi lényege, hogy a már meglévő praxisok gazdasági és szakmai közösségbe tömörülnek, utóbbi esetén egy adott terület ellátására állnak össze orvosok, de itt már megszűnik az „egy beteg, egy orvos” struktúra, azaz a csoporton belül bárki kezelheti a gyereket. Mindkét verzió segíthet a leterhelt rendszeren, ám amíg valamelyik koncepció mögé nem kerül megfelelő finanszírozás, addig semmi nem valósulhat meg – hiszen anyagi biztonság nélkül az említett gyógyító csapatok nem állnak össze.

„Ráadásul nemcsak az idősebb, de a fiatalabb kollégák részéről is érzékelhető egyfajta bizonytalanság, aminek eloszlatásához arra lenne szükség, miszerint az egészségügyi kormányzat végre egyértelművé tegye: hajlandó-e ténylegesen tenni azért, hogy gyermekorvosok lássák el a gyerekeket a jövőben az alapellátásban vagy sem? Ha hiányzik ez a szándék, elképzelhető, hogy a kollégák közül egyre többen a magánellátás felé kényszerülnek orientálódni” – magyarázta Altorjai Péter alapellátó gyermekorvos a Visszhangnak.

Ő is egyetért azzal, hogy nem elég a juttatásokon emelni, a teljes rendszeren kell változtatni. „Be kell látni, hogy az a rendszer, amiben most dolgozunk, ahol mindenki a saját körzetét menedzseli, hosszú távon nem tartható fenn. Az anyagi és a szakmai előremenetel szempontjából egy­aránt az a megoldás működhet leginkább, amikor az orvosok egyfajta belső minőségbiztosítási rendszer alapján csoportokban dolgoznak. Így ugyanis akár három-négy orvos is elláthat több ezer gyermeket, a helyettesítés is könnyebben menne, így lenne elég idő a továbbképzésekre és a most szinte fel sem merülő, újabb szakvizsgákra. Azaz a rendszer a kiégésen is automatikusan segíthetne” – részletezi Altorjai Péter. 

Alapellátás nélkül

Póta György egyébként – más egészségügyi szakmai szervezet vezetőjéhez hasonlóan – találkozott Pintér Sándor belügyminiszterrel, és beszámolt neki az egyesület szakmapolitikai elképzeléseiről. (Emlékeztetőül: arról a Népszava írt elsőként, hogy a belügyminiszter részt vállalhat az egészségügy menedzseléséből.) Ezekről azonban nemcsak beszélgetni lenne égetően fontos, de döntéseket is kellene hozni végre, mert ijesztőek az Állami Egészségügyi Ellátó Központ legfrissebb, lapunk által megismert adatai: jelenleg 102 tartósan, vagyis legalább fél éve betöltetlen felnőtt háziorvosi és 105 házi gyermekorvosi praxis van az országban. A legnagyobb hiány a vegyes praxisokból van, melyekben felnőtteket és gyerekeket is ellátnak az orvosok. Ezekből 230 tartósan üres.

Az változó, hogy a helyettesítés mennyire megoldott. Előfordul, hogy a szomszéd településre kell járnia a betegeknek, de az is gyakori, hogy heti egy-két nap a háziorvos utazik a rendelőbe, mert – főleg a mélyszegénységben élők lakta települések esetében – sokan nem tudják megoldani a doktor felkeresését.

Ahogy csökken a házi gyermekorvosi praxisok száma, úgy szaporodnak – kényszerűségből – a vegyes praxisok (az utóbbi tíz évben legalább száz, gyermekeket ellátó háziorvosi praxis szűnt meg).

A probléma az, hogy a vegyes praxisok orvosainak nincs feltétlenül gyermekgyógyászati szakvizsgájuk, hiszen nem volt rá szükségük. Így például a leginkább felnőtteket ellátó gyógyítóknak komoly kihívás lehet egy csecsemő kezelése. (Összehasonlításképpen: a gyermekorvosok öt évig csak gyermekgyógyászatot tanulnak, míg az „átlagos” háziorvosok mindössze egy négy hónapos gyermekorvosi képzést kapnak – ebből két hónap az elmélet és ugyanennyi a gyakorlati idő.) 

Be ne hozza! 

Az, hogy kinek milyen tapasztalata volt a járvány alatt a házi gyermekorvosokkal és háziorvosokkal, nagyon változó. Volt, aki arról panaszkodott lapunknak: egyáltalán nem tudta elérni a fia orvosát telefonon, hiába hívta napokon keresztül. Igaz, nem sürgős probléma miatt kereste az orvost, de akadt, akinek azonnali segítségre lett volna szüksége. Marianna arról mesélt, hogy lánya március közepén egy hétig szenvedett 39 fokos láztól, amit egyetlen gyógyszerrel sem sikerült csillapítani. A háziorvos telefonon készséges volt ugyan, de a mai napig nem tudják, hogy mi volt a baja a gyereknek, mert senki sem vizsgálta meg. Egyszer olyan súlyos volt a helyzet, hogy a kórházi ügyeletet is fel kellett hívniuk, de ott annyit mondtak nekik: nem mehetnek be az intézménybe. Szerencsére nem lett nagyobb baj, de aggasztó, hogy egy 2 év alatti gyermeket a szülők könyörgése ellenére egyetlen orvos sem nézett meg.

Egy másik édesanya a szerencsésebbek közé tartozik. Helga fia durván megégett, a bőrét hólyagok borították, ezért telefonált a rendelőbe. Az orvos azonnal megnézte a neki küldött képeket és az illetékes kórház égési osztályára irányította a családot, ahol megfelelő kötést kapott a gyermek.

A koronavírus miatt egyébként bizonyos szempontból az az '50-es, '60-as évek gyakorlata is visszaköszönt, mikor délutánonként még a kórházban dolgozó orvosok jártak ki a házi gyerekorvosi rendelőkbe. A veszélyhelyzet alatt ugyanis nagyon sok szülő a házi gyerekorvos helyett inkább a kórházi ambulan­ciákat, sürgősségi osztályokat kereste fel. (Ez egyébként vírus nélkül is megesik, ha ugyanis épp nincs rendelés vagy szabadságon van az orvos, sok szülő veszi az irányt a gyerekkórházak felé.)