„Nem is neki kellett volna buknia, épp csak pár hónapja csinálta. Mindet el kellett volna vinni. Van, aki már húsz éve sanyargatja az embereket, de ő közel van a tűzhöz” – mondja egy neve elhallgatását kérő istvándi asszony, amikor az uzsorásokról kérdezzük. És hogy mit jelent a tűz közelsége a dél-somogyi faluban? „A magyar nem eszi meg egymást” – fogalmaz mérsékelten talányosan.
Az utóbbi két hónapban kétszer csaptak le a rendőrök uzsoragyanú miatt. Június elején borsodi falvakban, azelőtt Istvándiban kattant a bilincs. Utóbbiból egy 43 éves férfit vittek el. „Olyan aránytalan mértékű kamatot kért, melynek megfizetése súlyos nélkülözésnek tehette ki a kölcsönért folyamodókat”, fogalmaz bikkfanyelven, de egyértelműen a police.hu.
A horvát határ menti, alig 600 lakosú faluban közmunkán kívül más nemigen akad, így aligha van valaki, aki ne hallott volna az uzsorásokról. De beszélni róluk, érthető módon, senkinek nem akaródzik. „Ki akasztana tengelyt ezekkel? Hamar begorombulhat a helyzet, a nemfizetésre könnyen lehet erőszak a válasz” – szabadkozik az istvándi asszony.
És igaza van, ha fél a tettlegességtől, az említett borsodi falvakban is elszabadult a helyzet – egy négytagú rablóbanda szedte a sápot esztendők óta. Egyik áldozatuk három éve kapott kölcsön 20 ezret, és még mindig nem tudta visszatörleszteni, a rohamosan kövéredő kamat miatt. A gyanúsítottak egyike májusban támadt rá az utcán, tízezer forintot vett el tőle. Másnap este a sértett otthonában ígért újabb verést, elhozta a televíziót, a mosógépet és egyéb háztartási felszereléseket is kipakolt. A banda 2017 novembere és 2020 májusa között több Ózd környéki famíliát sanyargatott, a családok kiirtásával, otthonok felgyújtásával fenyegetőzve tartva fenn a fizetési fegyelmet/kedvet.
Az uzsora-bűncselekmények száma látványosan csökkent, amióta 2013-ban az alapvető jogok biztosa átfogó jelentést készített a jelenségről, és felszólította a kormányt, hogy hozzon létre kríziskezelő szolgáltatást az áldozatok megsegítésére – írta akkoriban a Népszava. A Fidesz a statisztikák mögé próbálta rejteni a valóságot, így próbálva elérni, hogy az ombudsmannak ne legyen újabb vizsgálatra, az ellenzéknek pedig a téma felvetésére ne legyen oka. De a rendszer továbbra is működik, csak két dolog változott. Egyrészt az áldozatok gyakran természetben (élelmiszer, háztartási eszköz stb.) adják meg a kölcsönt, másrészt a bűncselekményeket sokszor nem uzsoraként, hanem zsarolásként tartják számon.
De a valóság az, hogy amint mélyül, erősödik valahol a szegénység, megjelennek az uzsorások. A kocsiból kiáltanak ki: kell pénz? És a válasz nem kérdés.
Amíg minden fain
L. – az egyszerűség kedvéért nevezzük csak így, azt kérte, hogy még a monogramját se írjuk le – egy dél-baranyai kistelepülésen él. Az utóbbi időben egész jól ment a családnak, a járvány előtt volt munkája, „minden fain volt”. Ez tárgyakban kifejezve annyit tesz, hogy volt egy leharcolt Ladája, már novemberben ott állt a teljes téli idényre való tüzelő az udvaron, szép új linóleum került a nappaliba, s a gyerek
megkapta karácsonyra álmai okostelefonját.
Aztán jött a koronavírus, és L. egyik napról a másikra utcára került. Az após beteg, a sógoréknál megszületett a gyerek, muszáj volt eladni a Ladát. J. egész jó pénzt kínált érte, bizniszre kellett neki: „biztonságos” fuvarozásba kezdett, akinek dolga van a városban, azt hozza-viszi, csak hát jócskán megkéri az árát. Aki nem tud fizetni, azt hitelbe szállítja, ami olykor nagy segítség, viszont ketyeg a kamat, ami L. szerint egészen baráti ugyan, nem a szokásos uzsoratarifa, de hát pár hónap alatt így is összejöhet a Lada ára. Pár hete L.-ék is rászorultak J. szolgáltatására: oltani kellett vinni a kisebbiket, és L. nem engedte, hogy az asszony busszal menjen. Akkor nekik sem volt meg a fuvardíjra való, a családi pótlékból tervezték kiegyenlíteni, de mire megjön, már nem fogja a teljes adósságot fedezni. Bele kell nyúlni a gyedbe is.
Nem a járványhelyzet szülte jelenségről van szó – az utóbbi 1-2 évben, ahogy a klasszikus uzsorázás kezdett visszaszorulni, egyre több helyen jelentek meg a szükségre rátelepült, irreális áron vagy görgetett hitelért kínált különféle szolgáltatások – köztük az úgynevezett „taxisuzsora”. Béres Tibor (a roma integrációt fejlesztési programokkal támogató Autonómia Alapítvány programfelelőse) többedmagával kutatta is a jelenséget. Azt mondja, Magyarország perifériatelepülésein, a szegénytelepeken nem igazán létezik a társadalmi szolidaritás, és mivel nincsenek szociális intézmények (vagy rosszul működnek), a kiszolgáltatottság kitermeli magából a természetbeni uzsorát. Bár Tibor jelenleg a gyöngyösi térségért felel, ahol nem igazán jellemzőek az ilyen zugkölcsönök, az Ormánságban és a Csereháton találkozott korábban a jelenséggel. Ami azért különösen veszélyes, mert képtelenség tetten érni.
Elégetett bevételek
Béres Tibor egyébként bármiféle uzsoránál veszélyesebb problémának látja a megtakarítási kultúra teljes hiányát. „A karantén előtt Gyöngyös környékén a kialakult munkaerő-kereslet miatt azok is álláshoz jutottak, akiket korábban nem láttak szívesen sehol. Így azokban a családokban, ahol korábban egy közmunkás és egy rendszeres szociális segélyen élő szülő élt, megugrott a havi jövedelem. Akiknek sikerült multiknál elhelyezkedniük, 250–350 ezer forintot is hazavihettek. A hirtelen jött pénz a szegénykultúrák fogyasztási modelljében arra való, hogy gyorsan elégessék: a sokáig nélkülöző családok ész nélkül vásárolnak, pocsékolnak. Sporttá válik a plázázás. Ebben a modellben nem az uzsorás a fő probléma, hanem a tőkeakkumulációs képesség hiánya, hiszen amikor egy kvázi rendszeres nagyobb jövedelem megjelenik egy családban, az azért a rokonságba is leszivárog.”
Az Autonómia Alapítvány 2003 óta dolgozik azon, hogy a megtakarítás kultúráját valahogy bevezesse a kevéssé tudatos háztartásokba. Ahogy Béres Tibor mondja, minden mindennel összefügg: lehetséges, hogy – bizonyos térségekben legalábbis – egyre kevesebben szorulnak uzsorásokra, mert a fix jövedelem egyben banki hitelképességet is jelent. De amint jön egy nehézség, például egy kiszámíthatatlan járvány, azonnal borul minden, és áll vissza a „jól bevált” kölcsönszerzési metódus.
Kölcsönösségi alapon
A borsodi mélyszegénységben élők között dolgozó antropológus, Durst Judit úgy látja, hogy az uzsorázás egyfajta strukturálissá vált függőségi viszony ezekben a közösségekben. „Mivel alapvetően magukra vannak hagyva a szegénytelepülések – leszámítva azokat a helyeket, ahol civilek működnek, és így ott sokkal védettebb helyzetben vannak az emberek –, az itt élő családok kialakítják a maguk túlélést segítő hálózatait, amiben nagyon fontos szerepe van mind az élelmiszeruzsorának, mind az áramuzsorának, mind pedig a fuvaruzsorának. Mindezt maguk az érintettek nem is hívják uzsorának, (kamatos) hitelnek fogják fel. "Segítségnek", olyan kilátástalan helyzetben, amikor már senki nem segít, csak a kamatos hitelező. Az adósok összeállnak a szomszéddal, aki adja nekik a kamatos kölcsönt, meg hitelbe az áramot, miután náluk már kikötötték a villanyt (az elmaradt számlák befizetése miatt). Így együtt fizetik a szomszéd nevére érkező villanyszámlát, cserébe viszont kapnak tőle áramot, csak épp kétszeres áron. Ez így volt eddig is. Ami a válság óta változás, hogy nagyon sokan elvesztették a munkájukat. Előtte sokan azt csinálták, hogy elmentek fél évre a Bosch gyárba, embertelenül sokat, 3 műszakban dolgozni a futószalag mellé, így volt bejelentett jövedelmük, kaptak a bankoktól hitelt. Ezek az emberek most itt vannak pénz nélkül, banki adósságokkal, amire a válság miatt most ugyan egy évig még él a moratórium, de azután muszáj lesz a törlesztőrészletet is fizetni a mindennapok költségein túl. Ebben a kilátástalan helyzetben olyanok is belemennek az uzsorába, akik korábban nem vettek fel kamatos pénzt. Ráadásul úgy érzik, “segítséget “kapnak a kilátástalan helyzetükben. Ezt az uzsorások is úgy élik meg, hogyha ők nem lennének, nem “segítenének” azokon, akiken már rajtuk kívül senki nem segít, akkor ezek az adósok éhen halnának. Az elmúlt három évben közel 60 uzsorással és az adósaikkal készítettem interjút, egytől egyig úgy nyilatkoztak, hogy ha ők nem lennének, akkor nem lenne, aki segítsen az embereken. Az uzsorás mindig akkor bukik le, amikor a szolidaritás, vagy segítség látszatát megszegi.”
Durst Judit úgy látja, hogy nemcsak azok száma gyarapodott mostanában, akik kénytelenek a járványválság miatt kamatos kölcsönt kérni, hanem azok is többen lettek, akik a kevés tartalékukból próbálnak pénzhez jutni. „Azok a szerencsések, akiknek a családjából valaki (általában a férj) továbbra is tud külföldön (betanított) alkalmi munkát vállalni, a hazaküldött bér egy részéből el kezdtek befektetni élelmiszer- vagy fuvaruzsorába. Felvásárolnak olcsón például süteményeket, és háromszoros áron adják hitelbe olyan családoknak, akik elvesztették a bevételeiket, és nem tudnak tortát venni vagy sütni a gyerek születésnapjára – amit akkor is minden szülő igyekszik kikeríteni a gyerekének, ha, ahogy errefelé mondják, az utó pénze is rámegy – magyarázza a szakember.”
Bár, ahogyan Béres Tibor is mondta, van némi igazság abban, hogy azért tud újra és újra kivirágozni az uzsorabiznisz, mert nincsen valódi szolidaritás ezekben a közösségekben, Durst Judit szerint ez nem egészen állja meg így a helyét. „Igenis van valódi szolidaritás, csak épp a kölcsönös segítségnyújtás egysége a szegénykultúrájú, gyakran roma családokban az úgynevezett nukleáris, vagyis szűk család. Ha például veszünk egy hatgyerekes családot, ahol az 5 nagylány már mind férjnél van, és saját gyerekeik vannak, akkor ez egy “szűk” (nukleáris) család esetében sokszor több mint 20 embert jelent. Ilyen nagycsaládok mellett egyszerűen nem fér bele, hogy az anyák/nagymamák a gyerekeik családján kívül másoknak, például saját unokatestvéreiknek, testvéreik családjainak is segítsenek” – zárja a tapasztalatait a hosszú időn át velük élő, egy borsodi aprófaluban extenzív terepmunkát végző antropológus.”
Vergölődés a végeken
„Vergölődnek az emberek, és ha egyszer valaki belekerül a mókuskerékbe, onnan nagyon nehéz kikecmeregni” – mondja Bereczkiné Pavelka Jolán, Istvándi alpolgármestere.
Miközben a Fidesz kétharmada által javasolt automatizmus alapján a parlamenti képviselői tiszteletdíj meghaladta az 1,1 millió forintot, addig Istvándiban a választások után a jussuk feléről lemondott a testület. A három képviselő 16 ezer, a főállású pedagógus alpolgármester 39 ezer forintot kap. A tavaly megválasztott polgármester korábban összetűzésbe került a törvénnyel, ezért jelenleg az ő bére is a közügyeket segíti, ami jelenleg komoly mozgástér. Bereczkiné arról álmodik, hogy gazdálkodásba fog a falu, munkát adva az embereknek, akik így kevésbé lennének uzsorakölcsönre szorulva.
„Persze meg kellene tanítani az embereket gazdálkodni, a földdel és a pénzzel is” – teszi hozzá az alpolgármester.