Kíváncsi vagyok, hány vécésnéni fog szerdán együtt gyászmenetelni a kocsmárosokkal a Belső-Erzsébetvárosban. Eddig úgy tudtuk ugyanis, hogy egyetlen éjszaka nyitva tartó nyilvános vécé sincs a városrészben, és erről tanúskodtak a reggelre a felismerhetetlenségig beszennyezett utcák is. De ki tudja? Ha a vécésnénik is hallgatnak majd a felhívásra, akkor bizonyítást nyer a régi föltevés: igenis, léteznek párhuzamos valóságok.
Régi sejtés ez egyébként az úgynevezett bulinegyedben. Ahogy van a lakók által megválasztott polgármester, úgy létezik egy a kocsmárosok által kinevezett „éjszakai polgármester” is. Ahogy az otthonukat elhagyni nem hajlandó mind kevesebbek hét éven át követelték, hogy állítsák helyre a közrendet az utcáikon, úgy most az itatóhelyek működtetői panaszkodnak puccsot kiáltva, amiért az új polgármester beszüntetné az „itt mindig mindent szabad” gyakorlatát.
De leginkább az támasztja alá az egymástól független világok létezését, ahogy a Fidesz kavarja most a málnaszőrt. Sára Botond kormánymegbízottként parancsolt megálljt, amikor a járványhelyzet idején kiadták a szigorító rendelkezést; Vattamány Zsolt ex-polgármester viszont, aki a bulinegyedet rászabadította erre a területre, boldogan megszavazta, hogy még felkészülési időt se hagyjanak a vendéglátóiparnak.
Ők tudják, kinek az intésére játszanak ilyenkor. Ami viszont biztos: sem az adózott jövedelem, sem a legális munkahelyek száma nem mutat olyan nemzetgazdasági érdeket, ami indokolja a bulinegyed korábbi formájának erőltetett helyreállítását. Viszont a járvány utáni helyzet tökéletesen alkalmas rá, hogy az érdekeltek megkeressék az új, lakóterületet nem érintő vigalmi negyed helyszínét Budapesten, és hagyják Belső Erzsébetvárost földi pokolból kellemes, fiatalos, bohém lakókörzetté válni. A vécésnénik persze nyugodtan maradjanak.