„A kétely a bölcsesség kezdete" (Descartes)
Negyven év kommunizmus nem múlik el nyomtalanul. Annak a rendszernek (melyben a jelenlegi politikai elit szocializálódott) az volt az alaptézise, hogy az állampolgár ne foglalkozzon az állam ügyeivel, cserébe biztosítják számára az alapvető egzisztenciális feltételeket. (Ez utóbbi ma már nem áll.) Kiskorúvá tették, értékalapú vitákat nem folytathatott. Kizárták a közéleti kérdésekből, mintha csak az számítana, lesz-e vacsora az asztalon. Ez a szemlélet azóta is él a társadalomban, a hatalom pedig kifejezetten ráerősít.
2010 óta a Fidesz folyamatosan építi le, és formálja neki tetszőre a magyar médiapiacot, a közérdeklődést és a társadalom tájékoztatását. A politikai nyomásgyakorlástól a tulajdonosi szerkezet kierőszakolt átalakításán, a gazdasági kivéreztetésen keresztül a hatósági, az állami és a jogi eszközök használatáig szinte mindenre akad példa. De eddig még ezen módszerek sem külön-külön, sem együttesen nem tudták teljes körűen megakadályozni, hogy a közérdekű információk eljussanak a közvéleményhez, bár ebbe az irányba tartunk. Ezért törvényi szintre emelve titkosítanak, amit csak lehet.
A végletekig képesek mindent bevetni annak érdekében, hogy a társadalom tájékoztatását a lehető legnagyobb mértékben visszaszorítsák, korlátozzák. Aztán az immár kormányzati szintről irányított, pártkatonákból álló, már csak nevében Alkotmánybíróság, a Fidesz NER rendszeréből kialakított - többszörösen alkotmányellenes - alaptörvényt alkalmazva az alkotmányjog alapjául, mindezt szentesíti. A közérdekű adat üzleti titokká avanzsál, vagy elveszíti közérdekű jellegét. És ha mindez még mindig nem lenne elég ahhoz, hogy gátat szabjanak az információ áramlásának, akkor végső esetben egyszerűen ráfogják, hogy nincs is információ.
Államosítás, központosítás, hatalomkoncentráció, folyamatos nyomás: úgy látszik, az oszd meg és uralkodj elve, a szalámi taktika önmagában már nem elég hatásos. A közérdekű adatigénylésekre nem válaszolnak. Parlamenti szinten minden adatot, információt titkosítanak, pedig mi tartozna a közre, ha nem ezek? Eddig üzleti okokra hivatkozva, ma már úgymond nemzetbiztonsági szempontból tiltják meg a tájékozódást. Persze, ez nyilvánvalóan nem igaz, mint ahogy az sem, hogy pl. a közpénz el tudja veszíteni a közpénz, vagy éppen a közérdekű adat a közérdekű jellegét.
De hát ez kit érdekel. Sajtótájékoztatókon nem lehet kérdezni, irányított témafelvetés van, csak arról lehet beszélni, amiről a hatalom akarja. Az MTI különböző mondvacsinált kifogásokkal sorozatban megtagadja az ellenzéki közlemények közreadását.
Kósa Lajos mindezt egyszer nagyon frappánsan világította meg. Újságírói kérdésre reagálva megjegyezte: "Nem tudna valami olyan kérdést feltenni, amire pozitívan lehet válaszolni? Az fog történni, hogy én nem erre a kérdésre válaszolok egyáltalán. De azt nekem szabad. Ön azt kérdez, amit akar, én meg arra válaszolok, amire akarok." (Vagyis azt nem tudhatom meg, amit én akarok, mert megmondják, mit tudhatok.)
Lehet hírt hamisítani napi szinten, lehet ocsmány, lejárató kampányt folytatni, ha a Fidesznek nem tetszik valaki. Lehet arra játszani nyíltan, hogy az újságírókat meghurcolják, csak azért, mert olyan tényeket tártak fel, ami a hatalomnak nem tetszik. És ha ez nem volna elég akkor még mindig ott van az agymosás. Meglehet, aki eddig sem gondolkodott, vagy aki eddig is hívő volt, esetleg már annak is sok ez a direkt blabla, ideje hát manipulálni, szinte hipnotizálni az embereket. (Ld. menekültügy.)
Az információs ököl célzott ütései ringgé alakítják a közéletet, közben a hatalom sarokba szorít minden lejáratást tisztázni próbáló, valós botrányokat föltérképező közlést. Ezt próbálja elfedni az agresszióval és a példátlan sikerpropagandával. A Fidesz a Népszabadság bedarálásával, a nemzetközi bűnözőkkel való kapcsolattartással, a demokrácia szisztematikus lebontásával egyre nyíltabban elnyomó rendszert épít. És ezek a jelenségek tégláról téglára építették fel azt az egyre nyomasztóbb jelent, amelyben a szabadságharc jegyében már többször végigment az úthenger ezen az országon.
Ez a gyerekkori dac, hogy csak azért is. Az van, amit én akarok. Hogy ebbe beledöglik az ország, a kutyát sem érdekli. A Fidesz parttalan mohóságától vezérelve mióta hatalmon van, szabályosan felzabálta valamikori önmagát. Elutasítja az ésszerűt és megvetendőnek tartja a racionalitást. Ezért is értelmetlen ma már észérveket sorolni. A hatalom nem argumentál. Van neki bunkója. Felesleges eldöntendő kérdéseket feltenni, mert eleve minden eldöntetett. Hiábavaló bármit is megszavaztatni, mert az eredmény semmit nem számít. Így működik az illiberális „demokrácia". A vezéri akarat a működési elve.
2007. március 15-én Orbán a következőket mondta: "Magyarország gyengeségének forrása a hatalmat gyakorlók elkényeztetett és kiváltságos klikkje, az új arisztokrácia (...) Teljesítmény és felelősség nélkül élveznek kiváltságokat. Ők is tudják, kiváltságosok csak ott lehetnek, ahol a többség a vesztes. Mert, ha a többség győz, eltörlik a kiváltságokat..."
Ez egy olyan hitvallás, amely önmagáért beszélt. Bárki vallja is, abból fakad, hogy semminek nincs következménye: ha „miénk" a többség, bárkit meg lehet félemlíteni, csak „erőt" kell mutatni. Ezek a felsőbbrendűségi küldetéstudat torz megnyilvánulásai. Nem véletlenül mondja az ősi dakota közmondás is: a hülyeség akkor a legveszélyesebb, amikor hittérítők terjesztik az indiánok között.
Ferincz Jenő "paragrafus"