Gyorsan tűnnek el az európai erdők

A kitermelések miatti faveszteség akadályozza a klímaváltozás elleni küzdelmet, mert egyre kevesebb szenet tudnak elnyelni az erdők. De a meggondolatlan telepítés kiszárítja a korábban termékeny talajt.

Miközben aggódunk az amazonasi esőerdők pusztulása miatt, kevesebb figyelmet fordítunk arra, mi történik az európai, mérsékeltövi erdőkkel. Az európai erdők 38 százalékát gazdálkodási, fakitermelési céllal tartják fenn, ezeket rendszeresen kivágják – tarra vágják –, majd újraültetik. Műholdas adatok szerint azonban az EU-ban jelentősen megnőtt azoknak a területeknek a nagysága, ahol kivágják a fákat. Nem új helyek váltak fakivágás áldozatává, hanem a kitermelés érdekében nevelt erdőkben nőtt meg a kivágott fák mennyisége. 2016 és 2018 között Európában 69 százalékkal növekedett meg a 2011- 2015 közötti évekhez képest az eltűnő biomassza, az erdőirtások mértéke pedig 49 százalékkal nőtt. Ekkora veszteség csak a megugrott irtás számlájára írható, a természetes faveszteség – az időjárás, jeges eső, hó – miatt, valamint tüzek következtében ez nem fordulhatott volna elő. A gazdálkodási veszteségek ingadozása pedig 10 százalékon belül kellene, hogy legyen. A kitermelés felfutásáért a fa, mint tüzelő- és építőanyag, valamint a fazúzalék és papír iránti megnövekedett kereslet okolható. Az erdőirtás leginkább Svédországban (29 százalék) és Finnországban (22) százalék nőtt; Lengyelország, Spanyolország, Lettország, Portugália és Észtország együttesen a kitermelés 30 százalékkal való megnövekedéséért felelős a vizsgált 26 EU-s tagállam közül.

Guido Ceccherini, az EU Közös Kutatóközpontjának tagja szerint – aki az erről szóló tanulmány vezető szerzője volt – a veszteségekért nem okolható az, hogy az erdős területek mértéke általában csökkent, ugyanis ezeket a területek regenerálják, így megmaradnak erdőnek. De a kivágott fák miatt a szénelnyelőképesség jó ideig csökken, mert az új telepítések csak sokára lesznek képesek olyan szintre fejlődni, hogy pótolják a zöldkorona veszteséget. Mindezzel együtt hosszabb távon az egyensúly fennmaradhat. A veszteség azonban így is komoly.

A megoldás akár az is lehet, hogy egyre több erdőt telepítünk. (Az év elején óriási vállalást tett a kormány, mikor a klímavédelmi akcióterv részeként bejelentette, hogy 2030-ig 6 százalékkal megnöveli a hazai erdővel borított területek nagyságát, elérve a 27 százalékos erdőborítást.) A szakemberek szerint azonban ez nem ilyen egyszerű. Az Egyesült Királyságban az elmúlt évtizedben fák millióit ültették, Etiópia tavaly júliusban azzal dicsekedett, hogy 12 óra alatt 353 millió csemetét telepített. Bár a faültetés a Föld sok területén hasznos lehet, de mint az az Index néhány nappal ezelőtti és az agrarszektor.hu májusi cikkéből kiderül, egy magyar kutatócsoport szerint bizonyos körülmények között a meggondolatlan erdőtelepítés éppenséggel kiszárítja és csontszáraz homokká változtatja a korábban termékeny talajt. Az MTA-DE Lendület Funkcionális és Restaurációs Ökológiai Kutatócsoport és a Szegedi Tudományegyetem ökológiai tanszékének munkatársai azt vizsgálták, miként hat a fás szárú vegetáció a regionális vízháztartásra. Ennek eredményeként pedig elsőként bizonyították tudományos megalapozottsággal, hogy a Duna–Tisza közi homokhátságokon az erdők nem megtartják, hanem csökkentik a talaj víztartalmát, ezzel pedig gyorsítják a kiszáradást, az elsivatagosodás folyamatát. „Nyilván szép lenne, ha azt mondanám, hogy a jóságos természetes erdő őrzi a vizet, a gonosz ültetvény pedig nem. De sajnos nem tudom ezt mondani” – jelentette ki Tölgyesi Csaba biológus, a kutatócsoport vezetője az Indexnek. Bár nem olyan látványosak, mint a fák, a gyepszőnyegek sok helyütt csaknem ugyanannyi szenet képesek megkötni, mint a trópusi esőerdők.