Előfizetés

Négyszeres körözött bűnözőt és birodalmi pótkocsit is lekapcsoltak a razziázó rendőrök

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.07.08. 07:54
Az engedély nélkül használt pótkocsi, fedélzetén négy birodalmi storm trooperrel
Fotó: police.hu
Volt aki 123 kilométer/órával tepert a Hungária körúton, másnak az engedély nélkül átalakított autója miatt kellett felelnie.
Éjszakai razziát tartott július 3-án a Budapesten BRFK és több kerületi kapitányság, a közlekedési hatóság munkatársaival. Elsősorban gyorshajtókra és az illegális gyorsulási versenyek résztvevőire utaztak, de a szabálytalanul feltuningolt autók sem kerülték el figyelmüket -írja a police.hu. Az ellenőrzés során 62 sofőrt állítottak meg, aki igazoltan túllépte a megengedett sebességhatárt, volt olyan autós is, aki 70 kilométer/óra helyett 123 kilométer/órával száguldott a Hungária körúton. Egy autóst a rendőrök azért akartak megállítani, mert figyelmen kívül hagyott egy kötelező haladási irány jelzőtáblát, azonban
a szabálytalankodó sofőr a rendőri jelzésre nem állt meg; kiderült, hogy a Rendőrség, a Pesti Központi Kerületi Bíróság, a Fővárosi Törvényszék és a NAV is elfogatóparancsot adott ki ellene.

 A rendőrök a férfit a Soroksári úton utolérték és elfogták. Az akció során nyolc esetben helyszíni bírságot szabtak ki. Öt esetben engedély nélküli átalakítás miatt vontak be forgalmi engedélyeket - közöttük egy Star Wars-rajongóét, aki autóját a legendás sorozat jegyében tuninolta fel. Egy embert ittas vezetés, egy másikat pedig körözés miatt fogtak el és állítottak elő.

Nyomozás a Mozaik utcai autós vizsgaállomásnál, rendőrök szállták meg az óbudai telephelyet

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.07.07. 19:25
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
A KNYF a kormányhivatal közlekedésfelügyeleti főosztályának több dolgozójával szemben nyomoz „a vizsgaállomást érintő visszaélések gyanújával”.
Összehangolt ügyészségi akciót tartottak kedden az autók vizsgáztatását végző Mozaik utcai hatósági vizsgaállomáson – válaszolta kedden az Index megkeresésére a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF), miután a Totalcar.hu megírta, hogy július 7-én reggel rendőrautók érkeztek a budapesti vizsgaállomásra, és lezárták azt. A KNYF későbbre ígért pontosabb tájékoztatást. A Totalcar.hu szerint az óbudai Mozaik utcai Magyarország egyik legnagyobb forgalmú vizsgaállomása, a fővárosi kormányhivatal felügyelete alá tartozik, akárcsak a kispesti Vas Gereben utcában található másik fővárosi állomás. Ezzel a két hellyel együtt összesen huszonkilenc hatósági vizsgaállomás működik Magyarországon. Az állomások más országból származó használt autók honosításával, vizsgáztatásával is foglalkoznak.   Ugyanakkor a Budapest Főváros Kormányhivatala napközben kiadott hivatalos közleményéből kiderült: ők kezdeményezték a Mozaik utcai ügyészségi vizsgálatot. Azt is közölték, hogy a KNYF a kormányhivatal közlekedésfelügyeleti főosztályának több dolgozójával szemben nyomoz „a vizsgaállomást érintő visszaélések gyanújával”. Mint írták, a hivatal „az ügyben megtette a megfelelő jogi és működéséhez szükséges szervezési intézkedéseket”.      

Utánvétes levélben adta fel a biofüvet vevőinek a férfi, de lebukott, amikor kiszakadt az egyik csomag

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.07.07. 17:13
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
A vádlott összesen mintegy 24,5 millió forint értékű kábítószert értékesített.
Vádat emelt a Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség kereskedéssel, bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt egy 37 éves férfi ellen, aki 2017. november és december hónapjaiban összesen 1651 utánvétes postai küldeményben mintegy 24,5 millió forint értékű biofüvet értékesített a vevőinek. Az ügyészség közleményében az áll: a vádirat szerint a férfi módszere az volt, hogy ismeretlenül maradt bűntársaival egy webshopot működtettet, ahol különböző, de a rendszeres fogyasztók körökben ismert fantázianeveken hirdette az árut. A férfi a csomagokat két budapesti postafiókban adta fel az ország minden pontjára a megrendelőinek, a borítékokon valótlan feladói adatokat szerepeltetett és mivel nagy forgalmat lebonyolító ügyfélként a postai dolgozókkal rendszeresen találkozott, ezért nekik is álnéven mutatkozott be. A vevők által a postának utánvéttel kifizetett vételárat a férfi és ismeretlenül maradt bűntársai egy nő nevére nyitott bankszámlára utaltatták a postával, majd a pénzt bankkártya használatával vették fel. A bűncselekmény-sorozat elkövetésének két eset vetett véget.
  • az egyik az volt, hogy a postai feldolgozás során megsérült egy levélküldemény és annak tartalma gyanús lett az éppen akkor szolgálatot teljesítő postai dolgozónak, aki értesítette a rendőrséget.
  • egy másik – miskolci – esetben pedig a postai küldeményeket jövedéki szempontból ellenőrző NAV illetékesei fogtak gyanút, majd a kábítószer-kereső szolgálati kutyájuk jelzést is adott a küldemény valószínűsíthető tartalmáról.
A nyomozó hatóság a postai adatbázisból azonos álnéven történt csomagfeladásokat azonosította és végül a nyomozók bizonyítani tudták a másfél ezret is meghaladó esetszámot. A 2018. márciusáig letartóztatásban, jelenleg szabadlábon védekező vádlott tettét a törvény 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni.