Kis túlzással történelmi jelentőségű tárlat látogatható a Capa Központban, melynek Project Room nevű terében harminckilenc fotográfus százharminc munkája szerepel a járvány időszakának nyolc hetéről. A kiállítás első blikkre ráadásul olyan érzetet kelt, mintha mindannyiunk kollektív naplója lenne, felidézve a két és fél hónappal ezelőtti hírek üres, elnéptelenedett utcaképeit, vagy éppen saját otthonunk melegének érzetét. A képek a járvány ideje alatt a virtuális térben is megtekinthetők voltak a Capa Központ szakmai blogján (blog.capacenter.hu) nyolc héten át – ahogy a kiállítás címe is szól. Az oldal szerkesztőjének, Gáspár Balázsnak – a kiállítás egyik kurátorának – ugyanis hamar feltűnt, hogy szinte az összes jelentős magyar fotográfus karantén témájú képeket tölt fel a saját Instagram-profiljára. Így jött az ötlet, hogy a Capa Központ minden héten egy tíz képből álló összeállítást adjon közre a blogon, bemutatva egy-egy szubjektív körképet, mely minden alkalommal más hangulatot mutat.
– Amikor azonban vége lett a karanténnak, és visszatértünk a Capa Központba, elképzeltük, hogy az Insta-posztokból lehetne egy kiállítás – mondja Gellér Judit, a Nyolc hét másik kurátora, aki szerint különösen fontos, hogy a pandémia témájára közvetlenül reagáljanak. A kiállítás további különlegessége, hogy az amúgy mozaikszerű képsorozatot nyolc hétre bontva mutatja be, így a látogató a falak mellett haladva szinte újraélheti a karantén indulásának és fokozatos feloldásának a folyamatát, melyre a tárlat visszaszámlálást idéző (Nyolc hét) címe is utal. Csudai Sándor első képein ugyanis még a Móricz Zsigmond teret fertőtlenítő munkásokat látjuk, míg Máté Péter képein a kiürült Szabadság, Erzsébet és Petőfi hidat, mely érzékletesen tanúskodik a hirtelen jött veszélyhelyzetről. Több képen viszont az otthoné a fókusz, például az ablakon besütő nap keltette fény-árnyék játéké, az otthoni sütés-főzésé (Neogrády-Kiss Barnabás), egy-egy szobarészleté vagy a családdal együtt pihenő boldog háziállaté (A Fehér Vera). – Az első hetek képein a járvány mint félelemkeltő újdonság jelenik meg, az ötödik, hatodik héten már érezhető a feszültség, míg az utolsó részben megjelenik a felszabadultság érzete – mondja Gellér Judit. Ebből a szempontból külön érdekesek Mónus Márton nyolcadik héten készült képpárjai, melyeknek első fotóján a még üres Római-partot látjuk, míg a másodikon a már megtelt partszakaszt.
– Ezen a kiállításon mindenki megtalálja azokat a képeket, amelyekkel azonosulni tud – mondja Gellér Judit, hiszen egészen másként élték meg a karantént azok a személyek, akik a kisgyermekükkel voltak otthon, mint akik kinn dolgoztak az utcán. Gáspár Balázs szerint továbbá az alkotói attitűdöket vizsgálva ugyancsak érdekes, hogy azok a karantén alatt alapvetően nem változtak: amelyik fotográfus korábban riportokat készített, az most is – igaz, ezúttal az üres utcákat, tereket fotózta –, míg aki korábban stúdióban vagy az otthonában dolgozott, az ezúttal is zárt térben alkotta meg legújabb munkáit.
És noha a képeken vannak visszatérő motívumok, úgyis mint gumikesztyűk, maszkok és kordonszalagok, találunk rendhagyó megoldásokat is, amelyek a karanténba „bezárt” személy hangulatát és az idő lassulását mutatják meg. Szalay Krisztina egyik fekete-fehér fotóján például egy női kéz látható, amelyet betűtészta borít, Gőbölyös Luca szelfiképein különböző díszítéseket helyez el saját arcán, míg Szombat Éva a munkáira amúgy is jellemző rózsaszín árnyalatú fotóján egy műanyag babaház ajtaján keresztül tekint a nézőre. Az egész tárlat alkotásai közül mégis a legbizarabb Csudai Sándor fotója, amelyen egy villamosmegállóban pózoló, kapucnis pulcsis férfi szerepel, akinek arcán egy, a középkori pestisdoktorokat idéző hosszúcsőrű, fekete madármaszk látható. A kép remekül foglalja össze a COVID-19 megjelenésekor a korábbi századok járványaival vont párhuzamot.
A fotók tehát kellőképpen felidézik az elmúlt időszakot, a tárlat egyetlen hátránya, hogy nem szólaltatja meg az alkotókat, pedig az még személyesebbé tenné a kiállítást. Neogrády-Kiss Barnabást például kifejezetten inspirálta a karantén. – Nagyon örültem, hogy minden lelassult pontosan arra a tempóra, ami számomra ideális – mondta a Népszavának a művész, akinek a karantén alatt volt ideje dolgozni a Capa-nagydíjas munkáján. Szöllősi Mátyás felemásan élte meg az időszakot, több fotós munkától elesett, viszont pár hét után kényszert érzett, hogy dokumentálja a járvány-helyzet eseményeit. Volt, akinek azonban a nyolc hét során sem volt ideje pihenni: Stiller Ákos fotóriporter megszakítás nélkül dokumentált, hajléktalanszállón vírustesztelést, borsodi falvakban segélyszállítást és a román-magyar határnál feltorlódott kamionsort. Munkája miatt azonban a családjával csak korlátozottan tudott találkozni. – A karantén alatt a kislányommal ritkábban érintkeztem, édesanyámat pedig csak egy ablakon keresztül láttam, amint átnyújtja nekem a palacsintát – mesélte lapunknak Stiller Ákos, aki úgy látja, a COVID megjelenése határt jelent az életében.
Infó:
Nyolc Hét. Magyar fotográfusok a járvány idején
Kurátorok: Gellér Judit, Gáspár Balázs
Capa Központ – Project Room
Nyitva: augusztus 16-ig
