korrupció;letartóztatás;műszaki vizsgaállomás;

2020-07-09 16:26:16

Korrupció a Mozaik utcai vizsgaállomáson: 11 ember letartóztatását rendelte el a bíróság

Az indoklás szerint megnehezítenék, akár meghiúsítanák a nyomozást.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a 11 műszaki vizsgabiztosnak a letartóztatását, akiket bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével gyanúsítanak – közölte a Népszavával csütörtökön a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya a Mozaik utcai műszaki vizsgaállomás korrupciós ügyének fejleményéről.

A bírósági végzés szerint a nyomozás jelenlegi szakaszában mindegyikük esetében fennáll annak a veszélye, hogy az eljárásban érintett, még ki nem hallgatott személyek befolyásolásával vagy bizonyítási eszközök elrejtésével, megsemmisítésével a bizonyítást megnehezítené, meghiúsítaná. Ezért döntöttek a kényszerintézkedés mellett, amely azonban csak egy személy vonatkozásában végleges.

 

Amint arról lapunk is beszámolt , a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség keddi összehangolt Húsz emberrel, kormánytisztviselőkkel, kormányzati ügykezelőkkel és autókereskedőkkel szemben nyomoz. A gyanú szerint ők a hivatalos ügyintézési díjon túl – a gépjármű kategóriájától és a szabálytalanság mértékétől függően fogadtak el vesztegetési pénzt – naponta több tízezer, esetenként százezer forintot a kereskedőktől a soron kívüli vizsgáztatásáért, vagy a vizsgák során felmerülő szabálytalanságok figyelmen kívül hagyásáért.