Előfizetés

Kutyaharapást szőrivel

Jó lenne időben szembesülni azzal, mintha már meg is történt volna, mintha a Fidesz már átcsábította volna a Jobbik egykori szavazóinak 10-20 százalékát a saját táborába. Ekkor ugyanis számtanilag nem marad annyi szavazatot leadni hajlandó állampolgár (2018-ban 5,7 millió fő), akikből egy másik 3 milliós csúcsszövetség felépíthető lenne, tehát már a Fidesztől kellene szavazókat elvennie annak, aki győzni akar. Ráadásul a Mi Hazánkra átszavazókat is az ellenzék veszíti el. A DK növekedhet ugyan az MSZP-től elpártolók szavazataival, a Momentum növekedhet pl. az LMP-től elpártolók szavazataival, de ki fogadna ma arra, hogy a Fidesztől elpártoló szavazók a DK-ra vagy a Momentumra szavaznak? Valaminek történnie kell az ellenzéki oldalon! A hiedelem-konzervatív Jobbik, amely a 2018. évi választásokkal bezárólag - a Fidesz hiedelemrendszerét a rasszista testvériség csoportérzésének kezelésével kiegészítve, „ütősebbé” téve - a második legnagyobb párt tudott lenni, a néppártosodással (vagy mivel) könnyen járhat úgy, mint egykor az SZDSZ, amely feladta addigi hiedelemrendszerét (az antikommunista éthoszt), és elvesztette a szavazóit. Az SZDSZ szavazóiból sokan álltak át a Fideszhez - ugyanez a Jobbikkal most történik meg, vagy már meg is történt. „Mindenki kiválaszthatja azt a hiedelemrendszert, ami ízlésének, személyes élettörténetének a legjobban megfelel, de ha valaki egy másik hiedelemrendszer követőit kívánja a saját igazáról meggyőzni, annak sajnos be kell lépnie az adott rendszerbe, és annak szabályai szerint megvívni az ütközetet.” (Csányi Vilmos, 1999. január) Vizsgálhatjuk még, de ne kerteljünk: az összefogásra hajló pártok vezetői között van olyan politikus, aki talán össze tudná fogni az ellenzék szavazóit, de olyan nincs - bárcsak kiderülne, hogy mégis van -, aki be tudna lépni a jelenlegi hatalmat szavazataival fenntartó szegény magyarok, szegény keresztények hiedelemrendszerébe, egyáltalán meg tudná szólítani őket. A Fidesz egyik versenyelőnye éppen a nem egyszerűen elavult, hanem az egyenesen primitív ellenzéki pártszerkezet. Olyan vezetőt fognak előválasztással, maguk közül kiválasztatni, aki előre tudhatóan nem tud szavazókat elvenni a Fidesztől.  A Fidesz másik versenyelőnye a csoportképzés. Kornis Mihály mondta egy Székely Annának adott interjúban: „Azt képzeltem például, hogy érvekkel meg lehet győzni az embereket. Az újságolvasók nagyobb része azonban kevéssé fogékony az ész, még kevésbé az irgalom érveire. Ha még olvas újságot, önigazolást keres ahhoz, hogy azokat utálja, akiket amúgy is utál, és azokat imádja, akikben amúgy is hisz.” (Népszabadság, 2009. május 10.) Észre kellene már venni, hogy egy hitalapú csoportképzést nem lehet racionális alapú csoportképzéssel legyőzni. Felbomlottak volna a hitalapú (egy hiedelmet igaznak elfogadó) közösségek, ha lehetséges lett volna, hogy valaki reggel keresztény legyen, majd racionális érvelés hatására estére mohamedán. Az országgyűlési választás a pártok csoportképző teljesítményének vizsgája, melyet a szavazatok száma minősít. A végül azonos pártra szavazatot leadók közösségének közösségi érzését, csoportérzését (összetartozás-érzését) folyamatos szolgáltatással kell életben tartani. Amikor a legnagyobb csoportot képező párt hatalomra kerül, akkor előkerülnek az elemzők, és azt mondják: hibrid rendszer, maffiaállam, fasisztoid rendszer, egyszemélyi …, de az már utólag van, csak utólag. A csoportképzés, ami inkább humánetológia, mint politológia, dönti el a kérdéseket. A politika a humánetológia folytatása más eszközökkel. Aki elhanyagolja a csoportképzést, nem fog politikát csinálni, csak ellenezni. A jelenlegi hatalom a gazdag magyarok, gazdag keresztények, a fideszes oligarchák gazdasági érdekét szolgálja ki, róluk kellene leválasztani a szegény keresztényeket, a szegény magyarokat. Az ő hiedelemrendszerükbe olyan ember lenne képes belépni, aki őszintén tudja kezelni a túlvilági védelem és a magyarság védelmének hiedelemrendszerét is, tehát nem olyan „papos-nemzetes uram” módjára, mint amelyet Orbán Viktor játszik el; a fideszes históriával szemben történelemben gondolkodik, nem idegenkedik a nemzet fogalmától, használatától. Ha meg nem is tudja nyerni a határon túli magyarok szimpátiáját, de ellenszenvet sem vált ki. A szociális védelem, a klímakatasztrófa elleni védelem hiedelmének kezelését más-más párthoz tartozó felelős vinné az összefogás keretében, megint más vinné vissza Európához a külügyeket, és más próbálná rendbe tenni az egészségügyet - ez lenne az értelmes összefogás. A saját választókat már olyan mondanivalóval, versenyképes üzenettel, identitással kell összetartani, amelyet elfogad a Fidesz mai szavazóinak egzisztenciálisan az alsó negyede is. Ebben az üzenetben már benne lenne a miniszterelnök jelölt személye, alkata, beszédmódja. Például:„Egy megbecsült nemzet büszke tagja lehetnél, de a Fidesz vezetői és milliárdosai viszik a megrendeléseket, a bankokat, a szállodákat, a Balatont, a reklámcégeket. Rossz színben tüntetik fel országunkat, eljátsszák az európai népek megbecsülését, az oroszokkal, az azeriekkel, a törökökkel, a kínaiakkal üzletelnek saját haszonra. A fideszes elit úgy osztozik, hogy először elveszi mindannyiunk közös jövedelméből, ami neki kell, ami marad, azt is igazságtalanul osztja el. A Fidesz leplezi, de neoliberális gazdaságpolitikát folytat, nő a vagyoni egyenlőtlenség. Nem csak lélekben kell magyarnak lenni, ideje felemelni a szegény magyarokat is.”  Ez láthatóan egy baloldali populista megközelítés lenne, az egykori Fidesz stratégia mára beért tükörképe, vagyis meg kell nyerni a tömegeket az elit ellen, amely viszi a pénzüket, amelytől nem tudnak boldogulni, amely ellen össze kell fogni. Ez bizony nem elvekből következik, hanem abból, amivé a Fidesz lett. Mára ugyanis a Fidesz vezetői és milliárdosai jelentik az elitet, amelyhez csakis populista módon érdemes viszonyulni, minden más (elv, érték, racionalitás, tárgyszerű vita) lepereg. Sajnos.

A orbáni megszorítások éve

Miközben ájultra dicsérte magát az Orbán-kormány, a valóságban riasztóak az első félév gazdaságról, társadalomról szóló adatai. A baj nagy, és bár igaz, hogy jórészt a kormánytól független okokra vezethető vissza, de ahogyan a kormány és a Fidesz politizál, az növeli és nem csökkenti a bajt. Mint a régi viccben, amikor az autópályán egy gépkocsivezető hallgatja a közlekedési híreket: „Vigyázat! Egy autó szemben megy a forgalommal az autópályán!” Egy autó? – morfondíroz magában. Mind! Az Orbán-kormány megkopasztotta az embereket a válság alatt, miközben 1000 milliárdos támogatásokról nyilatkozgatott. A megszorítás ténye vitathatatlan: ugyanannyi volt az adóbevétel az első öt hónapban, mint 2019-ben, miközben az emberek egy része elvesztette az állását, cégek ezreinek nem volt bevétele. Összehasonlításképpen Németországban negyedével volt kevesebb az adóbevétel, mint 2019-ben. S ami még súlyosabb, Orbánék a GDP 0,4 százalékát fordították azonnali segítségadásra, a legkevesebbet az EU-ban. Németország 13 százalékot vállalt be. Jogos a kérdés: miért van ez nálunk másként? A megszorítások kiélezték a válságot. Magyarország exportorientált, kis, nyitott gazdaság, amely érzékeny a külső kereslet változásaira. A külső kereslet azonban 35 százalékot zuhant, mindenhol visszaesés van. A belső kereslet legalább mérsékelt és átgondolt növeléséhez költségvetési és monetáris expanzió kellett volna, aminek nyoma sincs. Az elmúlt hónapokban az önkormányzatok, a kereskedelmi láncok és a bankok megszorítása és néhány költségvetési tétel átcímkézése történt csupán. Az viszont, hogy az Orbán-kormány többszázmilliárd forint vissza nem térítendő támogatást ad néhány kiválasztottnak, elfogadhatatlan, mert döntően azok kaptak, akik az elmúlt években hatalmas osztalékot vettek ki. Most zsebre teszik az így kapott pénzt is. Az állam természetesen adhat tőkét a vállalkozásoknak, de cserébe tulajdont kell szereznie, amit egyébként majd később értékesíthet. Jogos kérdés, hogy miért nem értik meg: sokaknál most nem a szándék hiányzik a munkavégzéshez, hanem a munka. Orbán Viktor állításával szemben nem nyertünk semmilyen csatát, mert a gazdasági következmények beláthatatlanok, akár lesz második hullám, akár nem. A háború még hátravan, a járvány ellen éppúgy, mint a gazdasági visszaesés következményei ellen. Mint az első hetekben, most sem készül fel a kormány a járvány fellángolására, például hogy adatai legyenek a fertőzés terjedéséről. Júliustól ismét csökkentik az egészségügyi fejlesztésre és a nyugdíjemelésre fordítható bevételeket. A munkaadók egyre kevésbé járulnak hozzá az állam nyugdíj- és egészségügyi kiadásához, a teher nagyobb része hárul a dolgozókra, alkalmazottakra. 2017-ben még 27 százalék volt a munkaadók járuléka, ez 2022-ig 11,5 százalékra csökken, míg a dolgozóké 18,5 százalék volt és marad. Ha marad az Orbán-kormány 2022-ben, akkor ebből a kisebb bevételből nagyon szűkre szabja majd a nyugdíj és az egészségügyi ellátást. Jogos a kérdés: miért növelik tudatosan a társadalmi különbségeket? A forint gyengítése Magyarország kirablására ad lehetőséget. Amikor már szabadesésbe került a forint (369 forint fölé is ment az euró árfolyama), akkor az MNB – egyedüliként Európában – kénytelen volt kamatot emelni. Ez a paradox helyzet annak a következménye, hogy úgy gondolkodtak: minél gyengébb a forint, annál jobb a gazdaságnak. Ez már a válság előtt sem volt igaz, hiszen nem azért nem tud az ipar többet termelni, mert erős a forint, hanem mert nincs kereslet. Most a gyenge forint még ront a kereskedelmi mérlegen is, mert a nagyobb profitot osztalékként kiviszik Magyarországról. Jogos kérdés, hogy a MNB és maga a kormány miért „tolja túl a biciklit”? A jogos kérdésekre adott válaszok mutatják meg az Orbán-kormány valódi céljait. Így azt, hogy mivel az adókat nem lehet célzottan elengedni, egyszerűbb a támogatást Mészáros szállodaláncához irányítani. Hangzatos nyilatkozatai ellenére többre tartja a versenyt a szolidaritásnál, olyan neoliberális gazdaságpolitikát folytat, amely növeli a társadalmi különbségeket. Fontosabb számukra, hogy néhány milliárdos jobban járjon, mint az, hogy mindenki meg tudjon élni. Az országot pedig azért árusítják ki, mert így akarnak politikai támogatást szerezni külföldön, és ezért az sem drága, hogy a magyar bérek euróban nem zárkóznak fel az európai bérekhez, és a devizában fennálló adósságok terhei is nőnek. Az összes többi csak porhintés. A szerző egykori képviselő, miniszter (MSZP) 

Kussolni szégyen

Apróság. Csak egy kérdőív. A válaszadásba nem hal bele senki. Nincs anyagi következménye sem. Lelki sérülés? Ne vicceljünk! Egy kérdőív kitöltése miatt nem került még egy gyerek sem a pszichiátriára. A gyerek gyorsan tesz ide is, oda is egy egy x-et, és már el is felejtette. Hogy a családját, szüleit, tanárait kell osztályoznia? Hogy bizalmas, személyes adatokat, információkat kell megadnia családjáról? Hogy osztályoznia kell szüleit, testvéreit, tanárait? Nagy dolog? Hogy akar-e kistestvért? Hát miért ne akarhatna? Szóval apróság. Két járványcsúcs között nehogy már az legyen napjaink legfontosabb kérdése, hogy az Erzsébet-táborban vidáman nyaraló gyerekek egy kérdőívet töltenek ki! Tényleg nem az. Apróság. Ahogy apróságnak látszik az oktatási rendszer egy-egy elemének változtatása is. A Takaró-féle sem nem nemzeti, sem nem alaptanterv szeptembertől kötelező bevezetése. A tudományos tények helyett fantazmagóriákat tartalmazó történelemtankönyvek. Az egyetemek Fidesz-potentátok gyámsága alá helyezése, amit „a fenntartási rendszer modernizációjának” próbálnak eladni. A szakképzési rendszer sokadik ráncigálása, most éppen kiemelése az oktatási rendszer keretei közül. Szeptembertől a pedagógiai-pszichológiai-szociális problémák rendészeti kezelése. Az idei évben a felsőoktatásba jelentkezők száma – mínusz húszezer 2019-hez képest -, ami a 2001-es évet idézi. Az óvodai nevelés működőképességét veszélyeztető óvónőhiány, az iskolai munka szakszerűségét veszélyeztető pedagógushiány. A szekuláris Magyarországon a költségvetésből a felekezeti oktatás jelentős többletfinanszírozása az állam saját intézményeihez képest. Az állami milliárdokból épített debreceni magániskola példája, a magyar oktatás egészét átszövő és egyben bénító szelektivitás. A Gyöngyöspata-típusú iskolai szegregáció. Van az oktatási rendszernek olyan része, mely nem küzd súlyos gondokkal? Nincs. Ehhez képest a buhera módon készített, a szakmai és emberi etika alapvető szabályait is figyelmen kívül hagyó, jogsértő kérdőíves adatfelvétel tényleg apróság. Miért kell mégis megszólalnunk? Mert igazán bajban akkor leszünk, ha az apró jogsértéseket nem vesszük észre, és úgy megyünk el ezek mellett, mintha a jogsértés az élet természetes rendje lenne. Miközben nap nap után látjuk a joggal való visszaélés eredményeként a kapitális jogsértéseket, éppen hogy nem mehetünk el az apróságok mellett. Különösen, ha gyermekeinkről van szó. A gyermeki jogok védelme ugyanis a felnőttek kötelessége. A gyermekek kiszolgáltatottak, csak a felnőttek védhetik meg őket a jogsértésektől. Ha van kötelesség, amit komolyan kell vennünk, akkor ez: nem engedhetjük, hogy bárki, bármilyen címen, bármire hivatkozva a gyermekek rovására jogot sértsen. Van további fontossága is a gyermekeket érő „apró” jogsértések nevén nevezésének. Aki a gyermeki jogokat megsérti, azt csak egy lépés választja el attól, hogy bármilyen emberi jogot, általában az írott jog bármely bekezdését megsértse. Hallgatásunk eredményeként az apró jogsértésekből így épülhet ki a jogon kívüli szabályrendszer szerint működő maffia-állam. Apróság? Egy slamperájban ez az ócska kis Erzsébet-tábori kérdőív talán elmegy. Egy magát jogállamnak tartó európai országban nem. Lehet, hogy kiabálni nevetséges – ahogy Erdős Virág fogalmazott egy interjúban –, de – tette hozzá –, kussolni szégyen. A szerző pedagógus