Előfizetés

A Führer francia „fia”

Bártfai Gergely
Publikálás dátuma
2020.07.12. 09:32

Tovább tartott tizenöt percnél Jean-Marie Loret (1918–85) hírneve. Sokáig foglalkoztak történészek és újságírók a francia vasutassal, aki azt állította magáról, hogy Hitler törvénytelen gyermeke. Bizonyítani nem tudta, ám a szellemet kiszabadította a palackból, visszaparancsolni azóta sem sikerült.
Hősünknek hányatott gyerekkora volt. Nagyszülei nevelték vidéken, a belga határ közelében, amíg az anyja egy párizsi mulatóban táncolt. Az apját nem ismerte, csupán annyit hallott róla, hogy katona volt, aki a flandriai fronton szolgált az első világháborúban. Később az anya férjhez ment, és magához vette a fiút, de az nem jött ki a mostohaapjával, ezért végül örökbe adták nevelőszülőknek. Jean-Marie csak harmincéves fejjel, az anyja halálos ágyánál tudta meg születésének szörnyű titkát: Adolf Hitler gyermeke. Románc Flandriában Mielőtt részletekbe bocsátkoznánk a német katona és a francia parasztlány állítólagos románcáról, mutassuk be a másik főszereplőt. Werner Maser (1922–2007) német történész ötven éve éppen Hitlerről írt monográfiát. Neki lett szívügye a Führer eltitkolt francia fia. Ő volt az, aki felkutatta és szóra bírta a középkorú vasutast Franciaországban, ő vette rá, hogy lépjen a nyilvánosság elé, ő igazolta történetének „tudományos hitelességét”. Valójában sokat nem tudott igazolni. Tény, hogy Loret házasságon kívül született a háború utolsó évében, Hitler pedig a nyugati fronton harcolt, megfordult a vidéken a kérdéses időben, persze sok tízezer bajtársával együtt. Ezen túl semmi kézzelfogható bizonyíték. A többi puszta feltételezés, ha úgy tetszik: mese habbal. Kár érte, mert megkapó részleteket olvashatunk a nyalka őrvezetőről, aki eltávozáskor tájképet festegetett az út mentén, amikor megpillantotta a mezőn dolgozó, tizenhét esztendős Charlotte-ot. Egymásba szerettek. A lány hónapokig követte szerelmét, akit alakulatával többször is új állomáshelyre vezényeltek. A férfi időnként csillogó tekintettel szenvedélyes szónoklatot rögtönzött neki, sajnálatos módon németül, úgyhogy a lány gyakorlatilag semmit sem értett belőle. Az apa később többször is pénzt küldött a családnak, legalábbis Maser elbeszélése szerint. Arra a kézenfekvő kérdésre, miért nem maradtak fenn dokumentumok, a történész azt a frappáns magyarázatot adta, hogy a második világháború idején Hitler megparancsolta a párizsi Gestapónak, kutasson fel és semmisítsen meg minden nyomot. A korszak kutatói kezdettől kételkedtek és cáfoltak, ízekre szedték a történetet. Mellettük szólt az utolsó élő „koronatanú” is. Alice Lobjoie, Charlotte húga még emlékezett a katonára, aki a nővérének udvarolt, de szerinte az illető cseppet sem hasonlított a későbbi vezérre és kancellárra. Úgy nyilatkozott, hogy az unokaöccse „tökkelütött, csak a németek beszélték tele a fejét Hitlerrel”. Szenzációk és jogdíjak  Rosszmájú történész kollégák szerint Maser szenzációt akart bármi áron, nem a tények feltárása érdekelte. Ha így volt, megkapta, amire vágyott. Könyve, az Adolf Hitler: Legende, Mythos, Wirklichkeit (Legenda, mítosz, valóság, 1971) bestseller lett. Ingyen reklámmal értek föl a cáfolatok, az ezredfordulóig 18 német ki­adás jött ki, lefordították 22 nyelvre. A szerző vigyázott „Hitler fiára”, mint a szeme fényére. Átköltöztette a saját házába, az NSZK-ba, hogy megóvja az újságírók „zaklatásától”, magyarán a kényelmetlen kérdésektől. Elvitte a dachaui haláltáborhoz, ahol e sóhajt tulajdonította a vasutasnak: „Az ember nem választhatja meg az apját”. 1979-ben mégis vége szakadt a barátságnak, méghozzá a pénz miatt. Jean-Marie-t nem kényeztette el a sors, kisvállalkozása csődbe ment, ­vasutasként és vízvezeték-szerelőként dolgozott. Új szerepében viszont celeb lett, még japán tévéműsorba is meghívták. Franciaországban, mi­után önállósította magát, kiadta önéletrajzát Ton père s’appelait Hitler (Apádat úgy hívták, Hitler) címmel (1981). Ebben új elem, hogy francia hazafiként kapcsolatot tartott az ellenállással, a Résistance-szal. Ügyvédje – már az is volt neki – azzal hozakodott elő, hogy egyenes ági leszármazottként Loret Hitler örököse, így jogdíjat követel a Mein Kampf minden eladott példánya után (lásd keretes írásunkat). Ebből nem lett semmi, de az eset azt jelezte, hogy „Hitler fia”, ha tökkelütött volt is, ahogy a nagynéni mondta, azért nem hülye. Jean-Marie Loret hatvanhét évesen halt meg, a legenda túlélte. Nem sokkal halála után a Daily Express angol bulvárlap újabb szenzációval rukkolt ki. Bemutatott egy, az újság szerint Hitler hagyatékából előkerült, Charlotte-ot ábrázoló fényképet – bizonyítván, hogy a Führer nem feledkezett meg ifjúkori szerelméről. A fotóról elég gyorsan kiderült, hogy nem az első világháború idején készült, hanem 1960 táján, amikor már az állítólagos l’amour mindkét szereplője régen halott volt. Következésképpen a fejkendős fiatal nő nem lehet Charlotte, és a náci diktátor sem nézegethette elpárásodó szemmel a képet berlini bunkerében, a végső bukás küszöbén
Cáfolhatatlan legenda Werner Maser több könyvet írt még életében, de egyik sem lett olyan népszerű, mint a „magnum opus”. Mindvégig kitartott amellett, hogy Loret igenis Hitler fia volt. Nyolcvan­évesen, az ezredfordulón túl is ezt bizonygatta – a szépséghiba, hogy a National-Zeitung című, köztudottan szélsőjobboldali hetilap közönségének. Érdemes megemlékezni Hitler egykori inasáról, Heinz Lingéről is – ő volt az egyedüli, aki megerősítette, hogy a Führer Franciaország megszállásakor titokban utasítást adott egykori kedvesének és fiának felkutatására. Az inas is írt önéletrajzot, és lássunk csodát, éppen Maser adta ki Bis zum Untergang címmel (A bukásig, 1983). Ezen a ponton joggal kérdezheti az olvasó, miért nem járnak egyszer s mindenkorra a vita végére, hiszen a genetikai elemzés eloszlatna minden kételyt. Csakhogy a mintavételhez exhumálni kellene Alois Hitlert, Adolf 1903-ban elhunyt apját, amiről viszont hallani sem akarnak az illetékes osztrák hatóságok. Az oldalági rokonok sem segítenek. Hitler idősebb féltestvéreinek leszármazottai visszahúzódó életet élnek Ausztriában, illetve Amerikában, a cirkuszhoz nem adják nevüket és vérüket, márpedig az utóbbi nélkül nincs DNS-vizsgálat. Így viszont Hitler „francia fiának” mítoszát bizonyítani, ugyanakkor cáfolni sem lehet teljes bizonyossággal; aki szeretne, hihet benne tovább. Az interneten találni oldalt, ahol kész tényként tálalják a valószínűtlen történetet. Tavalyelőtt az NTV orosz állami televízió interjút sugárzott Philippe Loret-val, aki Hitler unokájaként mutatkozott be lakásában, becsben tartott náci relikviákkal körülvéve. Arról beszélt, hogy a múlt század minden borzalma a bankár Rothschildok ördögi összeesküvésének következménye. Ez pedig arra utal, hogy az eltitkolt utód, a „vérvonal” legendája immár neonáci körökben terjed tovább. Hogy a putyini propagandagépezet részeként emlegetett csatorna miért működött közre ebben 2018-ban, már más kérdés.

A Mein Kampf kalózai

Élelmes ötlet volt, hogy „a francia fiú” meg akarta szerezni a Mein Kampf (Harcom) jogdíjait, a könyv ugyanis máig jövedelmez, noha senki sem tudja pontosan megmondani, kinek és mennyit. Adolf Hitler az elbukott müncheni sörpuccs után, a börtönben írta meg zavaros eszméinek összefoglalóját. Először 1925-ben jelent meg, pártkiadványként. Üzleti siker a nácik hatalomra jutásával lett, onnantól az állam finanszírozta propagandacélból, közintézmények vásárolták, az ifjú házasok pedig ajándékba kapták mint a családalapításhoz elengedhetetlen olvasmányt. A háború végéig 11 millió példány kelt el Németországban. A jogdíj Hitler zsebébe vándorolt, kancellárként adót se fizetett. 1945 után a halott diktátor minden tulajdona, örökös híján, a bajor államra szállt, ideértve a szerzői jogokat is. Az NSZK-ban a szerző halála utáni, a törvényben meghatározott 70 évig, 2015-ig nem is engedték újra megjelenni. A jogi szabályozás országról országra változik. Van, ahol törvény tiltja a kiadását. Az Egyesült Államokban nem, ott egy ideig az államhoz kerültek az angol fordításból származó bevétel, hadiözvegyek és árvák, illetve holokauszttúlélők támogatására fordították. Ám a bostoni zsidó közösség felháborodva utasította vissza, hogy a Mein Kampf hasznából szervezzen felvilágosító kampányt az antiszemitizmus ellen. Angliában és más országokban is akadtak szervezetek, amelyek nem fogadták el a kiadók jótékonykodó felajánlásait, még ha több százezer dollárról volt is szó. Iz­raelben a Héber Egyetem adta ki, jegyzetekkel bőven ellátva, a közfelháborodás hatására visszavonta. A legtöbb Mein Kampf kalózkiadás, vélhetően sok­milliós össz­példányszámban; van magyar nyelvű is. Az interneten bárki hozzáférhet a hírhedt könyvhöz, úgy tűnik, van is rá igény.

Heti abszurd: A bárány kívül-belül

Nagy B. György
Publikálás dátuma
2020.07.12. 07:33

Mi kérünk elnézést, hogy újfent állatozással startol az írás, de szemben a múlt hetivel, most nem mindenféle egzotikus fajta morog/szuszog ki a betűk közül, két őshonos jószág adja a cikk politikai faunáját. Az egyik a birka – ragaszkodván a magyar génállományhoz, legyen racka –, a másik a farkas. (Utóbbi ugyan mostanában Szlovákiából portyázik át, de tekintsük pretrianoni ordasnak, amelyik hazajár.) A két főszereplőt pedig egy közmondás – ha úgy tetszik, közhely – köti össze: a rezsim címerállata ugyanis a báránybőrbe bújt farkas lehetne. Amikor tizenegy éve rámarkolt a kormányrúdra a Fidesz, a brutális költségvetési hiányt nem megszorításokkal mérsékelte, inkább különadókkal foltozta a büdzsélyukat. Fizettek a távközlési cégek, az élelmiszerláncok, a multik – és persze fizettek az emberek. A megsarcolt vállalkozások a piacról éltek, pluszterheiket, legalábbis részben, a vásárlókra hárították. Akik a felháborodási szálat odáig fejtették vissza, hogy a gaz kufárok miatt többe kerül minden, és még tapsoltak is a kormánynak, hogy az odacsap az „embereken hízó” vállalatoknak. A hatalom megtanulta a leckét: az okosan, cifrán becsomagolt rossz még szavazatot is hoz. A rezsim a Kaleta-ügyben is magára igazította a báránybőrt. Hogy a szerző mit gondol arról, hogy valaki 19 ezer, gyerekeket szexuálisan abuzáló képet tárol a számítógépén, azt nem fejti ki (noha szókincse és indulata adott), ugyanis hisz a bírói függetlenségben, ítéletet nem kérdőjelez meg. Már csak azért sem, mert az eljáró tanács mozgástere korlátos, azt mérlegelheti, hogy az ügyészség által előállított vád helytálló-e vagy sem, és amennyiben igen, a cselekményhez rendelt retorziót szabhatja ki. A Fidesz megmondóemberei – legutóbb Kocsis Máté frakcióvezető – viszont épp a bírói verdiktet bírálják, mondván: annak köszönhetően lényegében megúszhatta az ügyet Kaleta Gábor. Akkor még egyszer: a volt perui nagykövet ellen a vádat az az ügyészség rakta össze (és nem is fellebbezett az ítélet ellen), amelyiken a NER-szereplők elleni eljárások – legyen szó hazai ügyről vagy uniósról – rendre elakadnak. Azaz két farkas is lapul a báránybőrben: az egyik a kimosdató, amelyik az egykori diplomatát menekítené, a másik pedig a bírói függetlenséget szaggatná szét – és ehhez lelkesen asszisztál a közhangulat. A vadászatok szünetében pedig a farkas bárányképben panaszkodik. Orbán Viktor „Euró­pa cenzúrázatlanul” megnevezéssel tartott konferenciát, már a címmel is azt sejtetve, hogy itt hangzik el a való, amit Brüsszelben nem lehet kimondani, hisz az igazság bárányait elnémítják a vén kontinens alfa hímjei (például Angela Merkel és Emmanuel Macron). Szóval a magyar miniszterelnök falkájával (Janes Janza szlovén miniszterelnök kampányába jócskán besegített az Orbán-rezsim, átalakítva a helyi sajtóviszonyokat; Aleksandar Vucic szerb elnök pedig az uniós csatlakozáshoz kap lobbierőt) arról vezette elő a frankót, hogy a marxisták migránsokat akarnak, és a nemzetállamok hervadását szeretnék. Torgyánné Cseh Máriát plagizálva ebben új novum nincsen, legfeljebb annyi, hogy kommunistázni eddig leginkább a határokon belül kommunistázott a magyar miniszterelnök, de most internacio­nalizálta ez irányú fogalomkészletét. Akadnak azonban olyan helyzetek, amikor nem használ a báránybőr, ugyanis a bégető jószág szájából olykor kivillan a farkasagyar. Mert az ordas nem bír önnön mohóságával. Most épp a Fejér Megyei Kormányhivatalt perli több magánszemély, mivel az elővásárlási jogot jegyeztetett be veszprémi ingatlanjaikra. Amelyek történetesen bányatelkek. Az einstandot egy, a veszélyhelyzetben hozott rendelet segítségével organizálná az állam. Emlékeznek: ez volt az a rendkívüli jogrend, amelynek kapcsán esküdözött a hatalom, hogy nem fog vele visszaélni. (Azt azért már életbe léptetése pillanatában lehetett tudni, hogy a veszélyhelyzet nem báránybőr, a legjobb esetben is szuperbirkamez.) Ráadásul a farkas még a rendkívüli jogrendet is megsértve zsákmányolna bányatelkeket, hiszen a bányászat területén a kormány veszélyhelyzetben sem alkothat rendeleteket az Alaptörvény és a katasztrófatörvény szerint. De hiába, ha a zsákmány túl csábító, a farkas ugrik, és ilyenkor úgy csúszik le róla báránysága, mint szerencsétlenül sikerült fejesugrásnál az úszógatya. 

Mindennapok gyerekorvosok nélkül

Kuslits Szonja
Publikálás dátuma
2020.07.05. 19:22

Fotó: Illyés Tibor / MTI
A járvány idején a házi gyermekorvosok közel fele nem praktizálhatott, mivel elmúlt 65 éves, és így a veszélyeztetett kategóriába tartozott. A pár hónapos kiesés néhány év múlva már nem extra helyzet, hanem a mindennapok napi valósága lehet, ugyanis jelenleg négyszáznál is több tartósan betöltetlen alapellátó körzet van az országban. A helyzet pedig egyre romlik. Lapunknak szülők is meséltek arról, milyen orvosi jelenlét és vizsgálatok nélkül, „egyedül” kezelni egy beteg gyereket.
„Nem volt könnyű az utóbbi néhány hónap. Azok a problémák, amiket évek óta szajkózunk, most villámgyorsan mindenki számára világossá váltak, hiszen egy-másfél nap alatt tűnt el a házi gyermekorvosok 40 százaléka” – erről Póta György beszélt egy háttérbeszélgetésen. A Házi Gyermekorvosok Egyesületének (HGYE) elnöke arra utalt, hogy ugyan a házi gyermekorvosi ellátás a járvány idején is működött, ám az orvosok majdnem fele kiesett az ellátásból, mivel elmúlt 65 éves. Így akadtak olyan körzetek, ahol egyáltalán nem maradt orvos, de az sem volt ritka, hogy a korábbi öt-hat orvos helyett egyetlen szakemberhez lehetett fordulni beteg gyerekkel. Ugyan a helyzet javulni látszik, de az továbbra kérdés, hogy mi lesz ősszel, amikor a vírus újabb hulláma (legalábbis a szakemberek zöme erre számít) miatt ismét kiesnek a 65 év feletti házi gyermekorvosok. Ráadásul az egészségügyi ellátás szempontjából az őszelő egy keményebb időszak, hiszen októbertől megsokszorozódnak a betegek a rendelőkben – az influenza és más vírusos megbetegedések megjelenésével pár­­huzamosan. (Az óvodában, iskolában ezeket extrakönnyen elkapják az összezárt gyerekek.)  Működésképtelen  rendszer  Ha ezt a rapid problémát meg is oldja valahogy a rendszer, az ellátást hosszú távon más is nehezíti. A Házi Gyermekorvosok Egyesülete úgy becsüli, hogy öt-tíz éven belül megugrik a pályát – koruk okán – odahagyó orvosok száma, így sok helyen egyáltalán nem lesz, aki gyógyítsa (alapfokon) a gyereket. (Nagyon sok háziorvos és házi gyermekorvos 60–70 éves, de van, aki már a 80-at is átlépte.) A fiatalok pedig nem áradnak erre pályára, így képtelenség feltölteni a megüresedett praxisokat. „Nem lehet abban a struktúrában folytatni az ellátást, ahogy az a járvány előtt működött. Most és azonnal kell változtatni!” – hangsúlyozza Póta György. Az, hogy praxisközösségekre vagy csoportpraxisra van-e szükség, az már ízlés dolga az elnök szerint. Az előbbi lényege, hogy a már meglévő praxisok gazdasági és szakmai közösségbe tömörülnek, utóbbi esetén egy adott terület ellátására állnak össze orvosok, de itt már megszűnik az „egy beteg, egy orvos” struktúra, azaz a csoporton belül bárki kezelheti a gyereket. Mindkét verzió segíthet a leterhelt rendszeren, ám amíg valamelyik koncepció mögé nem kerül megfelelő finanszírozás, addig semmi nem valósulhat meg – hiszen anyagi biztonság nélkül az említett gyógyító csapatok nem állnak össze. „Ráadásul nemcsak az idősebb, de a fiatalabb kollégák részéről is érzékelhető egyfajta bizonytalanság, aminek eloszlatásához arra lenne szükség, miszerint az egészségügyi kormányzat végre egyértelművé tegye: hajlandó-e ténylegesen tenni azért, hogy gyermekorvosok lássák el a gyerekeket a jövőben az alapellátásban vagy sem? Ha hiányzik ez a szándék, elképzelhető, hogy a kollégák közül egyre többen a magánellátás felé kényszerülnek orientálódni” – magyarázta Altorjai Péter alapellátó gyermekorvos a Visszhangnak. Ő is egyetért azzal, hogy nem elég a juttatásokon emelni, a teljes rendszeren kell változtatni. „Be kell látni, hogy az a rendszer, amiben most dolgozunk, ahol mindenki a saját körzetét menedzseli, hosszú távon nem tartható fenn. Az anyagi és a szakmai előremenetel szempontjából egy­aránt az a megoldás működhet leginkább, amikor az orvosok egyfajta belső minőségbiztosítási rendszer alapján csoportokban dolgoznak. Így ugyanis akár három-négy orvos is elláthat több ezer gyermeket, a helyettesítés is könnyebben menne, így lenne elég idő a továbbképzésekre és a most szinte fel sem merülő, újabb szakvizsgákra. Azaz a rendszer a kiégésen is automatikusan segíthetne” – részletezi Altorjai Péter.  Alapellátás nélkül Póta György egyébként – más egészségügyi szakmai szervezet vezetőjéhez hasonlóan – találkozott Pintér Sándor belügyminiszterrel, és beszámolt neki az egyesület szakmapolitikai elképzeléseiről. (Emlékeztetőül: arról a Népszava írt elsőként, hogy a belügyminiszter részt vállalhat az egészségügy menedzseléséből.) Ezekről azonban nemcsak beszélgetni lenne égetően fontos, de döntéseket is kellene hozni végre, mert ijesztőek az Állami Egészségügyi Ellátó Központ legfrissebb, lapunk által megismert adatai: jelenleg 102 tartósan, vagyis legalább fél éve betöltetlen felnőtt háziorvosi és 105 házi gyermekorvosi praxis van az országban. A legnagyobb hiány a vegyes praxisokból van, melyekben felnőtteket és gyerekeket is ellátnak az orvosok. Ezekből 230 tartósan üres. Az változó, hogy a helyettesítés mennyire megoldott. Előfordul, hogy a szomszéd településre kell járnia a betegeknek, de az is gyakori, hogy heti egy-két nap a háziorvos utazik a rendelőbe, mert – főleg a mélyszegénységben élők lakta települések esetében – sokan nem tudják megoldani a doktor felkeresését. Ahogy csökken a házi gyermekorvosi praxisok száma, úgy szaporodnak – kényszerűségből – a vegyes praxisok (az utóbbi tíz évben legalább száz, gyermekeket ellátó háziorvosi praxis szűnt meg). A probléma az, hogy a vegyes praxisok orvosainak nincs feltétlenül gyermekgyógyászati szakvizsgájuk, hiszen nem volt rá szükségük. Így például a leginkább felnőtteket ellátó gyógyítóknak komoly kihívás lehet egy csecsemő kezelése. (Összehasonlításképpen: a gyermekorvosok öt évig csak gyermekgyógyászatot tanulnak, míg az „átlagos” háziorvosok mindössze egy négy hónapos gyermekorvosi képzést kapnak – ebből két hónap az elmélet és ugyanennyi a gyakorlati idő.)  Be ne hozza!  Az, hogy kinek milyen tapasztalata volt a járvány alatt a házi gyermekorvosokkal és háziorvosokkal, nagyon változó. Volt, aki arról panaszkodott lapunknak: egyáltalán nem tudta elérni a fia orvosát telefonon, hiába hívta napokon keresztül. Igaz, nem sürgős probléma miatt kereste az orvost, de akadt, akinek azonnali segítségre lett volna szüksége. Marianna arról mesélt, hogy lánya március közepén egy hétig szenvedett 39 fokos láztól, amit egyetlen gyógyszerrel sem sikerült csillapítani. A háziorvos telefonon készséges volt ugyan, de a mai napig nem tudják, hogy mi volt a baja a gyereknek, mert senki sem vizsgálta meg. Egyszer olyan súlyos volt a helyzet, hogy a kórházi ügyeletet is fel kellett hívniuk, de ott annyit mondtak nekik: nem mehetnek be az intézménybe. Szerencsére nem lett nagyobb baj, de aggasztó, hogy egy 2 év alatti gyermeket a szülők könyörgése ellenére egyetlen orvos sem nézett meg. Egy másik édesanya a szerencsésebbek közé tartozik. Helga fia durván megégett, a bőrét hólyagok borították, ezért telefonált a rendelőbe. Az orvos azonnal megnézte a neki küldött képeket és az illetékes kórház égési osztályára irányította a családot, ahol megfelelő kötést kapott a gyermek. A koronavírus miatt egyébként bizonyos szempontból az az '50-es, '60-as évek gyakorlata is visszaköszönt, mikor délutánonként még a kórházban dolgozó orvosok jártak ki a házi gyerekorvosi rendelőkbe. A veszélyhelyzet alatt ugyanis nagyon sok szülő a házi gyerekorvos helyett inkább a kórházi ambulan­ciákat, sürgősségi osztályokat kereste fel. (Ez egyébként vírus nélkül is megesik, ha ugyanis épp nincs rendelés vagy szabadságon van az orvos, sok szülő veszi az irányt a gyerekkórházak felé.)  

Távgyógyítás

A járvány alatt felértékelődött a telemedicina, amikor az orvos telefonon konzultál, fénykép és videó alapján diagnosztizál – ezt a későbbiekben is érdemes alkalmazni bizonyos eseteknél. Emellett jó az is, ha a szülőkben rögzül az e-recept fogalma, hogy ne üljenek feleslegesen a rendelőben. A szakemberek szerint ideje átgondolni az igazolásokkal kapcsolatos rendszert is. Ha a gyereknek nem kell megjelennie a rendelésen, azaz az orvosnak úgyis a szülőre hagyatkozva kell egészségesnek nyilvánítani a gyereket (és erről igazolást kiállítani), akkor az óvodák, iskolák közvetlenül a szülőtől is elfogadhatnák az igazolást, és nem kellene felesleges köröket futni. 

58 alapellátó praxis vált tartósan, vagyis legalább fél éve betöltetlenné idén, így már 437 az üres körzetek száma az országban. Egyes helyekre szinte esélytelen orvost találni, 17 településre például már több mint tizenöt éve nem találnak szakembert.