köztévé;médiatanács;Szél Bernadett;álhír;

2020-07-13 16:15:27

A Médiatanács szerint Szél Bernadettet lehazugozni tényszerű tájékoztatás

A szervezet szerint a szerkesztői szabadság része az is, ha a képviselő nyilatkozatát álhírnek minősíti a köztévé.

Nem igazán éri el a Médiatanács ingerküszöbét, ha a köztévé híradójában neveznek hazugnak, álhírgyártónak egy ellenzéki politikust - legalábbis ez derül ki Szél Bernadett Facebook-posztjából.

A független képviselő vasárnap tette közzé, milyen levelet kapott kizárólag fideszes tagokból álló tanácstól, azután, hogy az M1 híradója egész pályás letámadást indított ellene,  a német ARD köz televíziónak adott nyilatkozata miatt. Szél Bernadettet egy maszkosztó akció során kísérte el az ARD, a politikus pedig arról beszélt, hogy a kormány által kizsigerelésre ítélt önkormányzatok támogatásra szorulnak. A köztévé ezek után  

Szél Bernadett ezek miatt fordult a Médiatanácshoz, a testület szerint azonban minden a lehető legnagyobb rendben van a köztévés beszámolókkal

a hírolvasó által elmondottak nem tekinthetők véleménynek, azok tényszerű, a hírhez kapcsolódó tájékoztatást tartalmaztak(…) az elhangzott riport kapcsán kifogásolt kijelentések (pl. álhír) nem véleményként, értékelő magyarázatként jelentek meg, hanem a műsorrész szerkesztési sajátosságaként és a rovat címeként. A szerkesztés módja pedig pedig a médiaszolgáltató szerkesztői szabadságának körébe tartozik, amelyet a Médiatanács hatósági eljárás keretében nem vizsgálhat”

- fejtegette a testület. Magyarán, Szél Bernadettet hazugnak nevezni a szerkesztői szabadság része, és azzal sincs probléma, ha magát a képviselőnőt meg sem szólaltatják a róla szóló összeállításban.