Baráth Éva 1984. június 21-én lépett be a vásárosnaményi Vörös Október Férfiruhagyárba, nem sokkal azután, hogy Kisvárdán elvégezte a szakiskolát, s varrónő lett belőle. Hétfőn délelőtt ő is ott állt több száz társával együtt a gyár előtti nagy parkolóban, a Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete (BDSZ) által szervezett demonstráción, s azért tüntetett: a vállalat fizesse ki a bérüket, ami jog szerint jár nekik, rendezze a kényszerszabadságra küldött dolgozók státuszát, s vagy adjon nekik újra munkát, vagy mondjon fel tisztességgel.
A most ötvenhárom éves asszony harminchat évig ugyanabban az épületben dolgozott, s noha a feje fölött a cég azóta többször is átalakult, ő az elmúlt közel négy évtizedben megállás nélkül görnyedt az itteni varrógépek fölé előbb két majd egy műszakban. (A cég jó néhány éve már a Dubaiban bejegyzett, a cégvezetőkkel ügyvédeken keresztül kapcsolatot tartó, vagyis a dolgozók számára elérhetetlen A.R.J. Zrt. néven működik.) Ezt tette egészen idén március 23-ig, aznap ugyanis a cégcsoport magyarországi vezetői - a tulajdonossal egyetértésben - egyoldalúan fizetés nélküli szabadságra küldték őt és ötszázharminc társát. A koronavírusra és a megrendelés hiányára hivatkoztak.
A márciusi béreket csak részben fizették ki, majd a fizetéseket 30 százalékkal csökkentették, de még ezt a kevesebb összeget sem kapták meg, csupán annak egy részét. A munkáltató nem mondott fel nekik – akkor ugyanis a végkielégítést és a felmondási időre járó bért ki kellene fizetnie –, hanem minden jel szerint azt szeretné elérni, hogy kétségek között vergődve, jövedelem híján a dolgozók adják be a felmondásukat, elesve ezzel minden nekik járó pénztől.
Baráth Éva havi jövedelme nagyjából nettó százezer forint volt, ha nagyobb megrendelés esetén bevállalt két szombati műszakot, akkor százhúszezret keresett. Egyedül él, a nagymamájától örökölt házban lakik. Tartalékai nincsenek, miből is lennének: miközben félmilliós, drága öltönyöket varrt világszínvonalon, nemzetközi piacra, addig ő maga leginkább olcsó boltból öltözött, s örült, ha a fizetéséből a rezsit és az élelmet ki tudta fizetni.
A ruhagyárnak két üdülője is van, egy a Tisza mellett, egy a Balatonnál, de a varrónők oda nemigen jutottak el, már az utazás költségét sem tudták volna kifizetni, nemhogy a nyaralásét. - Mi a kertben üdülünk, és a kapálás a wellness-részlegünk – mondta enyhe éllel. Hogy most miből él, azt nehezen kérdeztük, ő is nehezen válaszolt, a könnyeit próbálta közben nevetésbe hajlítani. - Elmegyek anyámhoz, hál istennek még él, segítek ezt-azt, ő meg ad ezt-azt. Máskor megyek a két öcsémhez, segítek ezt-azt, ők is adnak valamit - mondta. Másik állásban nemigen reménykedhet, a varráshoz ért, máshoz nem. Vásárosnaményban azonban varrónőre nincs szükség, a munkaképes korúak zöme közmunkásként dolgozik: havi ötvenháromezer forintos jövedelemből senki nem varrat magának szoknyát vagy nadrágot, örül, ha kenyeret tud venni.
Ő egyedül él, a bajt is egyedül kell viselnie, de annak sincs könnyebb dolga, akinek családja van. Kozmáné Balogh Erzsébet ősidők óta a ruhagyárban dolgozik: férje beteg, lánya – aki szintén itt volt varrónő – most gyeden van. A közös háztartásban élő családban jelenleg egyedül a vejnek van munkája, viszi a hátán az összes terhet, de a biztonsági őrként kapott havi fizetésből nagy csodákat ő sem tehet. Rengő Lajosné gyerekei már felnőttek, neki annyi szerencséje van, hogy a férje kamionos, így legalább visz haza némi fizetést.
Rabi Ferenc, a BDSZ elnöke a demonstráción azt mondta: nincsenek egyedül, mögöttük áll a maga 50 milliós tagságával az Ipari Szakszervezeti Világszövetség, s annak európai szervezete is. Szavai szerint van olyan varrónő, akinek pár hét vagy hónap kellett volna még, hogy elérje a negyven éves munkaviszonyt, és nyugdíjba mehessen, de általában is elmondható, hogy az itt dolgozók zöme ötven feletti nő, akiknek ezen a környéken nemigen terem más munka. Éppen ezért a kormány segítségét kérik, hisz az asszonyok nemcsak öltönyöket, de akár egyenruhákat, orvosi köpenyeket is tudnának varrni, állami megrendelésre. - Ha nem sikerül békésen rendezni a tulajdonossal a bérkövetelést, úgy a szakszervezet előtt két út áll: felszámolást indít, vagy kezdeményezi a cég kényszertörlését – jelentette be.
Filep Sándor, a kilencezres város FIDESZ-KDNP-s polgármestere színpadra lépve külön megköszönte a varrónők között álló Gurmai Zita szocialista országgyűlési képviselő jelenlétét és támogatását, majd tolmácsolta a kormánypárti Tilki Attila, a körzet országgyűlési képviselője szolidaritást kifejező üzenetét. Hozzátette: ebből is látszik, hogy itt nincs helye pártpolitikának, itt egy gyártulajdonos felelőtlenségével kell szembesülniük akkor, amikor tavaly még ugyanez a tulajdonos egy 12 milliárdos fejlesztést tervezett, 1300 embernek akart munkát adni, s ehhez 5,4 milliárdos támogatást várt volna a kormánytól. A polgármester azt ígérte, mindent megtesznek, hogy az a tudás, ami az itteni szabászok, varró-, és vasalónők fejében van, ne legyen végleg az enyészeté.
