Előfizetés

„Lekurváztak, széttépték a szórólapjaimat” – fizikai erőszak is éri Hadházy segítőit

Koncz Tamás
Publikálás dátuma
2020.07.14. 12:12

Fotó: Ladjánszki Máté / Népszava
Repült a gyűjtőstand pultja, máskor ívtolvajokkal gyűlt meg a baja az aktivistáknak.
Részeg férfi rontott neki július 4-én Hadházy Ákos és Szél Bernadett ívgyűjtő kampányát segítő aktivistáknak, a fővárosi Móricz Zsigmond téren. A hőzöngő először megpróbálta elvenni az addig begyűjtött konzultációs lapokat, majd miután ez nem sikerült, felrúgta a pultot. Megrángatta a papírokat óvni próbáló idős segítőt is, aki a Momentum helyszínen dolgozó tagjainak közbelépésével védte meg magát – mondta el a Népszavának Hadházy Ákos, aki korábban Facebook-oldalán is beszámolt az atrocitásról.

Forrnak az indulatok

Nem ez volt az egyetlen eset, amikor amikor feldühödött, vélhetően kormánybarát járókelők megpróbálják elszabotálni az ellenzéki akciót. A Fény utcai piacon huzakodás alakult ki néhány ív felett, egy harcias piacozó benyúlt az íveket tartalmazó dobozba, és megpróbált elfutni egy maréknyi papírral, sikertelenül. Hasonló esetről számolt be lapunknak a Rákóczi téri standnál álló aktivista is, aki ismerősével gyűjtötte az íveket.
„Lekurváztak már minket, volt, hogy csak azért kértek el tőlünk néhány szórólapot, hogy az orrunk előtt téphessék szét.”

„A papíros dobozba is próbáltak »ellendrukkerek« beletúrni, azzal a felkiáltással, hogy nem hagyják, hogy mi ellopjuk a nemzeti konzultáció íveit – bár azokat mindenki a saját jószántából hozza el nekünk” – mesélte a névtelenséget kérő nő, aki nem érti, honnan ez a nagy agresszió az utca emberében: lassan már 11. éve a Fidesz kormányozik, ha minden szép és jó, nincs értelme ekkora dühnek. Az ilyen inzultusok mondhatni megszokottá válnak a gyűjtőpultok mellett, az aktivisták már csak napszúrásosoknak hívják az őket ócsárló, ívet lopni próbáló járókelőket.
Az indulatokat Hadházy szerint mesterségesen szítja fel a kormányközeli sajtó: „a nemzeti konzultációs ív bírálatával, a propagandagépezet bástyáját támadtuk meg, és a reakcióikból látszik, hogy az elevenünkbe találtunk.”
„Az ötvenes éveket idéző, szürreális jelentésekben számolnak be róla, hogy az íveket egy balliberális újságíró kezeli, aki egy postafiókban lakik.”

„Az ilyen hangulatkeltő riportok azonban a mentálisan labilis embereket is tettekre sarkallják” – mutatott rá a médiahadjárat igazi kockázatára Hadházy Ákos. A politikust hétfőn értük el - hogy az indulatokat mennyire testközelből élheti meg, mutatja, hogy szekszárdi irodáját éppen aznap rongálta meg valaki, fekete festékszóró sprével fújva le az ablakokat.

Momentum: minket nem ütnek, csak köpködnek

A gyűjtésben több párt aktivistái is részt vesznek, közöttük a már említett Momentum szimpatizánsai. „Komolyabb fizikai atrocitás eddig nem ért minket, de a beszólások rendszeresek, megesik, hogy odaköpnek a pultunk elé” – mondta el érdeklődésünkre Németh Gyöngyös, a párt szóvivője.  

A Jobbik MÉH-telepre viszi a konzultációs íveket

A Népszava a gyűjtésben résztvevő többi formációt (MSZP, Jobbik, DK) is megkereste az üggyel kapcsolatban. A Jobbik szóvivője, Farkas Krisztina elmondása szerint eddig nem érte szóbeli vagy fizikai támadás a párt ívgyűjtőit. Az akció – amit Hadházyéktól függetlenül folytatnak – azonban szerintük jól alakul, rengetegen keresik meg őket vagy küldik el az íveket postán. Farkas hozzátette,
a gyűjtés végén, a leadott ívek összeszámolása után a konzultációs papírhalmot beviszik egy MÉH-telepre.

Sok pénzt ugyan nem várnak az ívtömeg után, de azt jótékony célokra fogják felajánlani.

Lökdösődés a Széll Kálmán téren

Az MSZP aktivistáit egyetlen esetben érte incidens - tudtuk meg a párttól: egy nőt támadtak meg, aki a Lánchíd sorsáról zajló kupakszavazásban vett részt, de a nemzeti konzultációs íveket is gyűjtötte. Az aktivistától egy kisportolt, 180 centis férfi akarta elvenni az íveket, azt kiabálva, hogy a konzultációs anyagot csak a kormány gyűjtheti; némi huzakodás és a nő hangos kiabálása azonban elvette kedvét a lopástól, inkább elszaladt a helyszínről.

Komplett sajtóhadjárat indult egy gyulai aktivista ellen

Gyulán ugyanakkor az átlagosnál jóval nagyobb nyomás nehezedik a momentumos segítőkre: egy kormányközeli Facebook és blogoldal munkatársai követik, fotózzák őket, a képeket pedig gúnyos megjegyzések kíséretében töltik fel az oldalra és a Facebookra. „A Vérnarancs nevű oldal folyamatosan követ minket, a szó szoros értelmében is, és érdekes módon a bizalmas információkról is gyorsan tudomást szereznek” – mesélte Mikóné Hirth Bea –
„Csak a helyi rendőrségnek adtuk le a gyűjtésről szóló, helyszínekről és időpontokról szóló listát, amit jóvá is hagytak. Érdekes módon a Vérnarancs csapata percre pontosan megjelenik a megadott gyűjtési helyszíneken”

„a gyulai pénteki piacon felállított pultnál pedig egy óriásplakáttal is kedveskedtek nekünk, de nem maradt el a provokálás, szóbeli inzultus sem. Az ívek begyűjtését azonban továbbra is támogatjuk” – tette hozzá.  
Hirth Bea amúgy a Hír TV és a radikális Vadhajtások célkeresztjébe is bekerült, mert járvány elején egy O1G-s védőmaszkban fotózták le. Ennyi is elég volt ahhoz, hogy a kormánypárti sajtó napokon át foglalkozzon egy kisváros politikai aktivistájával.

Csütörtöktől csak a Széll Kálmán tér és a Corvin-negyed között jár a 4-es és a 6-os villamos

MTI
Publikálás dátuma
2020.07.14. 11:31

Fotó: Népszava
A Corvin-negyed és Újbuda-központ, illetve a Móricz Zsigmond körtér között pótlóbusszal lehet utazni.
Újabb építési üteméhez ér a 4-es és a 6-os villamosvonal felújítása, ezért csütörtöktől a villamosok csak a Széll Kálmán tér és a Corvin-negyed között közlekednek – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel. A közlemény szerint július 16-án hajnali 4 órától augusztus 5-én az utolsó járat indulásáig a Corvin-negyed és Újbuda-központ, illetve a Móricz Zsigmond körtér között pótlóbusszal lehet utazni. A pótlóbuszra a Boráros téren és a Mester utcánál, a Móricz Zsigmond körtér irányú 6-os autóbuszra a Budafoki út-Karinthy Frigyes útnál a villamosmegállóban, a többi megállóhelyen az ezekkel párhuzamos buszmegállókban lehet felszállni. Hozzátették, hogy Dél-Buda és a belváros között az M4-es metró továbbra is alternatív utazási lehetőséget kínál. A gépjárművel közlekedőknek a Petőfi híd, budai hídfő térségében, valamint a Corvin-negyed és a Baross utca között kell közúti korlátozásokra számítani – írták.

Járványtannal és tetoválásokkal is foglalkoznak majd a biológiaórán

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.07.14. 11:27

Fotó: Népszava
A korábbinál nagyobb hangsúlyt kapnak a kísérletek, három helyett azonban csak két évig lesz tantárgy a biológia.
Alaposan átalakulnak a biológiaórák a következő tanévtől, mivel a korábbi három helyett már csak két évig lesz kötelező tanulni a tantárgyat a gimnáziumokban – írja a Magyar Nemzet. A diákok életébe hetedikben bekapcsolódó tantárgy eddig a 10., 11. és 12. osztályban is mindenki számára kötelező volt, ősztől azonban a középiskolai szakasz lerövidül az új Nemzeti Alaptantervben: csak a gimnáziumok első két évében kell tanulni a tantárgyat. A felsőbb évfolyamokon a szakirányban továbbtanulók választhatnak emelt szintű érettségire felkészítő fakultációt.  A kormánybarát lap szerint az új tantervi szabályozáshoz illeszkedő tankönyvekben az ismeret helyett a „problémamegoldás” a kulcsszó, és a jelenségek puszta leírása helyett a vizsgálaté a főszerep.   Van például olyan gyakorlat, amikor a különböző élelmiszerek zsírtartalmát vizsgálhatják meg a tanulók, míg a „Válj szakértővé!” típusú feladat a vírusterjedés modellezéséről is szól. Egy másik fejezetben a szén körforgását elemzik a tanulók, ami a globális éghajlatváltozás és az élővilág működése közötti összefüggések megértését segíti.
Veres Gábor, az egyik átdolgozott középiskolás biológia-tankönyv szerzője az újságnak azt mondta, olyan újszerű témák is helyet kaptak a tananyagban, mint a vírusterjedés modellezése vagy a legfrissebb evolúciós elméletek. Emellett, a korábbinál több olyan téma is bekerült a tananyagba, ami közel áll a kamaszok érdeklődéséhez. Az emberi bőr témájánál például a tetoválások és a testmódosítások is szóba kerülnek az órán. Változatlanul kiemelt témakör az emberi szervezet felépítése és működése, de sok idő jut a fenntarthatóságra, illetve a Föld és a Kárpát-medence értékeinek megismerésére is.